A Korál soha nem áll meg

Az új nagylemezen hét új szerzemény és hat nagy sláger szimfonikus átirata hallható.

A fénykorukat a nyolcvanas években élő magyar együttesek között több is akad, amely manapság is a múltból él, új dalaival – ha egyáltalán készít – egyszerűen képtelen labdába rúgni. Sajnos a Korál is közéjük tartozik. Az augusztusban kiadott új felvételei is kiválóak, ennek ellenére nincs irántuk számottevő kereslet. Ehhez nyilván nagyban hozzájárul a kereskedelmi rádiók többségének elutasító hozzáállása is.

Valószínűleg még Koncz Zsuzsa sem gondolta, hogy egykori kísérőzenekarából a magyar zenepiac meghatározó szereplője válik. A Korál ugyanis az énekesnő koncertegyütteseként alakult meg a hetvenes évek derekán, majd fel is oszlott. 1978-ban a korábban a Neoton Famíliát és a Taurust is megjárt Balázs Fecó alakította újjá, ekkor már csak a frontember volt jelen az alapítók közül, és május 1-jén a Budai Ifjúsági Parkban mutatkozott be önálló zenekarként. A ’81-es Táncdalfesztiválon óriási sikert aratott a Homok a szélben című dallal, amely a legnagyobb slágerévé vált. ’83-ban zenélt először a Kisstadionban, itt ünnepelte ötéves születésnapját az East és a 100 Folk Celsius társaságában.

A Korál ’86 végén hallgatott el, majd ’93-ban új stúdiólemezzel tért vissza, és ’97-ben újra életre kelt, koncertezett is, a szeptemberben megtartott újabb Kisstadionbeli fellépéssel kiérdemelte az év koncertjének járó eMeRTon-díjat. Aztán ismét csend borult a zenekarra. Pontosabban a megállapítás nem egészen fedi a valóságot, legalább fél tucat slágere mindvégig velünk volt, máig a rádiók állandó szereplői, mármint azé a pár rádióállomásé, amelyek zenei arculatába befér a Korál, közben Fecó szólóban is próbálkozott kisebb-nagyobb sikerrel. Az együttes idén ismét újjáalakult. Az eredetileg májusra tervezett koncertje végül augusztusban valósult meg, harmadszorra is elfoglalta a Kisstadiont, és nemcsak múltidézést hajtott végre, hanem új fejezetet is nyitott, a fellépés napjára vadonatúj korongot időzített, amely ugyan nem tekinthető hagyományos stúdióalbumnak. 1983-ban alakult ki a Korál végleges felállása: Balázs Fecó énekes-billentyűs mellett Fischer László (gitár), Fekete Tibor Samu (basszusgitár) és Dorozsmai Péter (dob, ütőhangszerek) alkotja.

A dallamos, szimfonikus elemekkel gazdagított romantikus rockzenéhez az új lemezen is hűek maradtak. A zenészek mindegyike közreműködik rajta zeneszerzőként, a szövegeket pedig természetesen jól bevált szövegírójuk, Horváth Attila jegyzi. A múltba visszatekintő dalokat vonultat fel, köztük átdolgozásokat is – ezért írtam, hogy nem tekinthető hagyományos stúdióalbumnak. A tizenhárom felvétel közül hat régi sláger (Homok a szélben, Előhang – Ugye nem hiszed el, A kőfalak leomlanak, Anyám, vigasztalj engem, A lány, akire szerelemmel nézhetek, Amit nem mondhattam el) szimfonikus átirata, és a hét vadonatúj szerzemény is nosztalgiázós témájú, jelentős részben a régi időket eleveníti fel. Kétségkívül ezek is kiváló dalok, bátran odailleszthetők az előző stúdiólemezek felvételei mögé. Sláger azonban mégsem lesz belőlük, a közönség nem igazán vevő rájuk, a korong egyelőre az eladási lista negyvenes mezőnyébe sem került be. Ha az augusztusi koncert csak minden ötödik résztvevője venné meg, az összesítés élén tanyázna. Nem értem, miért ignorálják, hiszen a Korál-rajongóknak ez kötelező darab, s nyilván nem is csalódnának benne.

(Puha József, Új Szó)

[2006.10.23.]