Másfél óra tömény élvezet

A Tankcsapda „Mindenki vár valamit” turnéja alkalmával Sárospatakon járt. Íme egy beszámoló a tornaterem helyett a szabadtéren megrendezett koncertről, melyen az új zenék mellett a régebbi számokat is helyet kaptak.

Szőke fodros hajamba bele-belekap a szél, anyukám szerint, rá vagyok kattanva Papp Ritára meg a Kuckómackóra. 1989-et írunk, én 3 éves vagyok.

2006. nov. 4: most közeledek a 21-hez és a hajam színe arányosan változott a zenei ízlésemmel. Szóval most fekete vagyok és azon veszem észre magam, hogy itt vagyok egy hűvös fesztiválsátorban a Bodrog közvetlen közelében, oldalamon a barátnőmmel és alig várjuk, hogy láthassuk Lukács Lacit a kedvenc zenekarunk sárospataki koncertjén.

Nem okozott gondot a helyszínváltozás

A Csapda rugalmasan vette a helyszínváltozást: eredetileg a sárospataki gimnázium tornatermében lett volna a koncert, de számomra ismeretlen okok miatt szabadtérre kerültek. Lukács kiadta a parancsot, hogy a nagy hidegre való tekintettel mindenki fogyasszon valami lélekmelegítőt. A nép így is tett. Ennek megfelelően kicsit pityókásan kezdtük a koncertet a Rock a nevem című újdonsággal, mármint Lukácsék kezdték, mi csak sikítottunk, mint akit ölnek.

Bevallom, nem nagyon számítottunk régi számokra, mert ez a Mindenki vár valamit lemezbemutató koncertje volt. Ám meglepetésünkre felcsendültek olyan őskori leletek is, mint a Baj van, Terrorista vagyok, Félre a tréfát, Tudok egy munkát, Johnny a mocsokban, a kicsit sikamlós Csőre töltve és a nagy kedvencünk az Így lettél is. A klasszikusok közül tomboltunk az Agyarországra, az Ez az a házra, Üdvözöl a pokolra és az Azt mondom álljra. Nagy meglepetésemre hallhattam a Múlik című, nem éppen közismert dalt is a ’97-es Connektor albumról.

Füst és Lábdob

Az új albumot még nem ismerem kívülről-belülről, de ami nagyon felpörgetett az a Füst és Lábdob és az Egy van. Az új számokat hallgatva azt gondolom, hogy ezeket sem egy romantikus légyott háttérzenéjeként írta a Csapda: „kicsit” zúzósak a dalok, de megtartják azt az énekelhető dallamot, ami ha belekúszik az agyadba, egész nap ott marad és azt csipogja: „hallgass meg újra…hallgass meg újra”.

A csapat hozta a formáját, és ahogy Laci mondta elég házibulisra sikeredett a hangulat (mármint a közönség létszámát tekintve), de ők nem bánják, csak érezzük jól magunkat. Jelentem ez sikerült. Másfél óra tömény élvezet, pörgés, sikítás és artikulálatlan üvöltés. A bemelegítésért köszönet a Roadnak és csak úgy Tankcsapdásan: „De bárhol járok minden rendben, viszlát Debrecenben”. Találkozzunk december 29-én a debreceni Főnixben az orbitális turnézáró bulin!

- Izsó Júlia -

[2006.11.15.]