Öt évtized két órában - Nazareth koncertem jártunk
November 27-én két év után visszatért hozzánk a Nazareth zenekar. Megnéztük.
Ezúttal a Dürer kert nagytermének színpadát vették be.
Előzenekarként a Grey Attack kezdte az estét, bő fél órás műsorral, hogy felpezsdítsék a hangulatot.
A banda 2013-ban alakult, klasszikus hard rock/ progresszív rock muzsikájuk kellemes, fülbemászó dallamvilágú, önálló esten is megállják a helyüket, reméljük visszatérnek.
Elérkeztünk az este főszereplőihez.
A skót Nazareth zenekar 1968-ban (!!!) alakult. Döbbenetes évszámok ezek. Az egyetlen eredeti tag 1968 óta Pete Agnew - basszusgitár, a második legrégebbi tag 1994 óta (három évtized, az sem kevés) Jimmy Murrison -gitár.
Énekesként Carl Sentance 2015-ben csatlakozott a bandához.
A zenekar öt évtizedes fennállását ünnepli a jelenlegi turnéval.
Az első három dalnál vissza is repültünk az időben ötven évet, az 1973/74/75 – ös albumok dalaival kezdte a műsort a zenekar. Carl hangja elképesztő. Pete Agnew stabilan, kedélyesen, mosolyogva hozza basszus témákat, öröm ránézni, hetvennyolc évesen is életerős, vidám zenész, aki nem mellesleg zseni.
A setlist maradt szinte végig a teljes két órában a gyökereknél és ennél a 73-75 közé tehető időszaknál, néhány dal erejéig 82-83-ig repültünk előre (vissza), hogy aztán a klasszikus dalokkal, ünnepelhessünk tovább.
Carl olyan „analóg” hangszereket is használ az ének mellett, mint a Tamburina (kézi csörgő), szeretem, amikor a zenekarok élnek az ilyen eszközökkel is.
Jimmy gitár szólói egészen elképesztőek ennyi évtized után is (vagy éppen ezért).
Carl fáradhatatlanul végig rohangálta a színpadot két órában éneklés mellett, sokat kommunikált a közönséggel, sajátos humorát is megcsillogtatta.
A zenekarból ketten, Pete Agnew (alapító) és Carl a koncert után kijöttek dedikálni, fotóra.
Kiváló este volt.
Friss hír: a turné lezárulta után pár nappal Carl távozott a zenekar énekesi posztjáról, hogy szóló karrierjére koncentrálhasson, és 2026-ban szóló turnéra is indul. Ez ügyben decemberi nyilatkozatát itt tudjátok megnézni/meghallgatni:
Köszönjük az ünnepi, jubileumi estét a zenekarnak, a szervezést pedig a Livesound csapatának!
Balázs Adrienn
Videók
Setlist:
1. Miss Misery
2. Razamanaz
3. Shanghai'd in Shanghai
4. Love Leads to Madness
5. Dream On
6. This Flight Tonight (Joni Mitchell cover)
7. Holiday
8. Sunshine
9. Beggar's Day
10. Changin' Times
11. Hair of the Dod
12. Love Hurts (The Everly Brothers cover)
13. Morning Dew Bonnie Dobson cover
Encore:
14. Turn On Your Receiver
15. Where Are You Now
16. Go Down Fighting
[2026.02.02.]