Hálából dobálták meg a P. Mobilt a Diósgyőri várban

Kellemes őszi estnek szaladtunk neki szombaton este Miskolc-Diósgyőrben. Teszem hozzá lapos kúszásban, mivel a délután folyamán gólnélküli döntetlent játszott a DVTK a Szparival, és a piros-fehér zászlós hazaiak még koncerten sem örültek a nyíregyi vendégeknek. E történelmi várfalak gyakran adnak helyet hasonló zenei eseményeknek, várjátékoknak, kulturális programoknak.

Az utóbbi években igen sokat fellépő P.Mobil hozta azt a formát, amit vártunk tőlük. „Örökmozgó lettem!” – kezdték rögtön az első számban, majd szinte levegővétel nélkül ömlött nyakunkba a jól ismert Mobil-muzsika. A közönség, - mint ahogy azt illik – jól meghúzta a sörös-, boros üveget természetesen a banda és a saját maguk egészségére; így ha ezen múlik, már biztosított a százhuszadik életévünk is.

Az előttem álló úr mámorosan végigtáncolt a lábamon, miközben a zenekar gyönyörű hölgyeket gyűjtött fel a színpadra az Asszonyt akarok című száma díszletéül. Aztán „Dől(t) a lé kifelé, dől(t) a lé befelé, a szaros vége áll(t) a botnak felfelé”; no de nem politizálunk!

Schuster Lóri fejébe nyomta divatos svájci sapkáját, előadásából a fiatalabb korosztály is megtudhatta, miként kell az átlyukasztott kétfillérest a sapka antennájára helyezni; Póka Egon pedig útbaigazított, már ami a zenei irányzatokat illeti. Így van rendjén! Majd az elhunyt öreg rockerekre emlékeztünk a Zöld, bíbor és feketével: Radics Béla, Cserháti Pityi… egyre hosszabb a sor! „Játszd el a dalt, ami sose szólt, vedd fel a fehér gitárt!” Nyugodjatok békében!

A kétforintos dal

Átvezetésképpen elektronikus gitáron előadott unpluggedként élvezhettük a Csillag leszek, az Embered voltam és a Ha újrakezdeném című nótákat. (Az előttem álló úr most mozgás nélkül, határozottan állt a lábujjaimon, a fájdalomból ítélve 70-80 kg lehetett, de oda se neki!) Felszállt a Főnix madár, Rudán Joe arany torkából üvöltötte, hogy Rocktóberben született, ki ne hagyjam Miskolcot, az acélvárost… aztán egyszer csak a közönség elkezdte dobálni a zenekart.

Sárvári Vili gitáros lehúzódott a színpad szélére, Póka Egon háttal állt, Lóri a farmeringét húzta a fejére, hogy legalább az arcát védhesse vele. Csak úgy repültek a kétforintosok! Hiába kérték, hogy papírpénzzel dobálózzanak, azt senki sem akarta. Végül begördült az ember nagyságú, 1973-as ősi kétforintos! Naná, hogy a kétforintos dallal!

A buli vége felé hiányoltam Mókamester Lóri beépített tégla-telefonját, no de ne legyünk telhetetlenek! Volt svájcisapka, kétforintos, óriás tapsgép, motoros sisak; és azt határozottan állítom: egyetlen náci köszöntés sem hangzott el.

Száz szónak is egy a vége:

„Kövéren és kopaszon,
A hangerőt már nem bírom.
De ha már eljöttetek,
Egy kicsit még ilyen leszek!”

Úgy legyen!

Torkosné Fekete Henriett

[2007.09.21.]