Talán van némi társadalombírálat is ebben a zenei memoárban, de nem ez a fontos. Megint Hrabalra kell hivatkoznom: ő abból, amit megérint, szentséget csinál. A hrabali mosoly, amivel az élet apró dolgait transzcendálja, nagyon közel áll hozzám. (...) Mi, magyarok, akárcsak a lengyelek, inkább önmarcangoló típusuak vagyunk, ami persze a történelmi sorsunkkal is összefügg. (...) A cseheknél viszont a tragikus világlátás helyett jobbára az irónia virágzott, amelyben az eredendően drámai léthelyzeteket is átöleli az élet szépsége feletti öröm. A hrabali realizmus mögül kikandikáló mosoly az, amit most megpróbáltam a szocializmusbeli emlékeimre rávetíteni.
Gadó Gábor
|