Áprilius 21-én új mulatós csapat mutatkozik be a bulizni, szórakozni vágyó nagyközönség előtt. Az Amulett - merthogy róluk van szó - két fiatal, jóképű srác zenekara, akik zenéjükben fiatalos lendülettel keverik a pop és mulatós zene jellegzetes stílusjegyeit. Dusty és Egal már gyermekkoruk óta együtt énekelnek, lépnek fel, és most végre nagy álmuk is valóra válik, hiszen hamarosan megjelenik "Tépj le egy orgonát" címmel bemutatkozó albumuk. A korábban már megjelent, az albumot felvezető kislemez ("Boldogság és szerelem") már nagy siker a vidéki diszkókban, a tempós, slágeres, igazi "talpalávaló" dal sikerét mi sem jelzi jobban, mint a fiúk egyre több felkérése, fellépése. Sőt! Az egyik fellépés után a srácok elvegyültek a tömegben és saját szemükkel is meggyőződhettek róla, milyen fantasztikus a fogadtatása a dalnak: a táncparketten mozdulni sem lehetett, ahogy betette a DJ az első maxit. A 12 dalt tartalmazó nagylemez tökéletes választás a mulatni, táncolni vágyóknak és azoknak is, akik csak egyszerűen kikapcsolódni szeretnének. Amulett. A mulatós zene rajongói hamarosan új kedvencet avathatnak.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.