Ella Fitzgerald

A virginiai Newport News-ban született, 1918. április 25-én, ám nem igazán nőtt a szívéhez ez a hely. Kisebb munkákra kényszerült, bukmékereknél dolgozott postásként. Édesapja halála után New York-ba költözött anyukájával, és rögvest elkezdte keresni a lehetőségeket. Tehetségkutatókon indult, ám az elején még inkább kevesebb sikerrel. Majd jött az áttörés: az Apollo Theather-ben tartott fellépésén meglátta őt a Chick Webb Band frontembere, aki azonnal beajánlotta a csapat névadó menedzserének, aki felkarolta.

Webb 1939-ben meghalt, és a fiatal lány magára maradt a zenekarral, amit innentől "Ella Fitzgerald és az ő híres bandája"-nak neveztek. A formáció nem maradt fent sokáig, mert hősünk találkozott Norman Granz-el, aki akkoriban a jazz-élet mindenható ura volt. Minden komolyabb eredmény az ő kezéhez és üzleti érzékéhez kötődött, így várható volt, hogy Ella nem kerül rossz társaságba.

Olyannyira nem, hogy csatlakozott ő is a Jazz At The Philharmonic koncertsorozathoz, melynek hosszú évekig a sztárja volt. 1956-67-ig elkészített 19 szólóalbumot, melyben a kor nagyságainak számait énekelte fel a maga összetéveszthetetlen improvizatív stílusában, trombitát és szaxofont utánozva a hangjával.

Nem volt jó feketének lenni abban az időben (50-es évek), ezt az énekesnő különösen megtapasztalta, hiszen tehetségét figyelmen kívül hagyva, északon őt is ugyanúgy kezelték, mint egy kutyát. Azonban ő nem húzta be a farkát, keményen kiállt a jogaiért, annak ellenére, hogy akkor már mindene megvolt. Szeretett volna segíteni azon társait, akik nem lehettek ilyen harsonák.

Emellett több fehérbőrű csillag szimpátiáját is bírta, köztük Marilyn Monroe-ét is. Történt egy este, hogy ugyanazon klubban volt a két hölgy, de feketék és fehér egymástól elválasztva. A szexidol hallotta, hogy Ella is itt tartózkodik, és a hely tulajdonosát azonnal kérte, hagy üljenek egy asztalhoz. Hezitálás után beleegyezett a felelős, majd kérdezte, hogy újságírókat ugye ne engedjen be.

Monroe mondta, hogy de! Így láthatta mindenki a közösen szórakozó sötét és világos bőrű szupersztárokat. Óriási kuriózum volt, és Marilyn számára hatalmas kockázat, hiszen elfordulhatott volna tőle a közvélemény, de nagyságát mutatja, hogy ez nem érdekelte, ő csupán meg akart ismerni egy általa mélyen tisztelt embert.

Cukorbetegséget 1986-ban diagnosztizáltak Ella-nál, ezzel magyarázták a rohamosan romló látását. A média egyből rázendített egy dalra, miszerint a jazz királynője soha többé nem fog tudni énekelni, ám Mrs. Fitzgerald lemezt cserélt, és még öt évig tódultak ki belőle a szebbnél szebb hangok a közönség előtt. Utolsó koncertjét 1991-ben tartotta a new york-i Carnegie Hall-ban.

Súlyosbodó betegsége miatt ’94-től a kórházban élte mindennapjait. Kedvenc időtöltése az erkélyen való üldögélés volt Ray-vell, Jr.-al, és dédunokájával Alice-el. Egyik utolsó mondatában így fogalmazta meg az életét:

„Csak annyit szeretnék, hogy érezzem a levegőt, élvezzem a madarak csicsergését, és halljam Alice nevetését.”

A halál 1996. június 15-én érkezett el hozzá... 

– Fábián Tamás –

[2008.04.25.]