Különlegességekkel jön az Európa Akusztikus Gitárzenei Fesztivál
Immár 16. alkalommal rendezik meg 2010-ben neves külföldi vendégszereplőkkel az Európa Akusztikus Gitárzenei Fesztivált. Az egész héten tartó rendezvénysorozat egyik állomása Győr.
Az eddigi évektől eltérően, új helyszínt kapott a rendezvény. Így a Zichy-palota történelmi falai között csendülnek fel akusztikus gitár dallamok klasszikus és jazz stílusban, modern technikák használatával mint a dél-amerikai Tatap és fingerstyle május 11-án 19 órától..
Igazi kuriózumnak számít Andres Godoy chilei gitárművész nevéhez fűződő Tatap technika, amely egy egykezes négyujjas speciális pengetési módszer. Kialakulásának történte a gitárművész saját személyes történetéhez kapcsolódik, aki 14 évesen egy tragikus baleset következtében elvesztette jobb karját, ennek ellenére mégsem hagyta abba gitározást.
Az olasz származású Edoardo Bignozzi 13 évesen kezdett gitározni, majd zongorázni. 1994-egy római neves hangversenyen elért eredménye miatt pályafutása gyökeresen megváltozott, így munkássága az érdeklődés középpontjába került. Zenéje valahol jazz és a klasszikus között helyezkedik el, amelyben felfedezhetők brazil, indiai hatások.
Stanislav Barek a cseh akusztikus gitárvilág első számú alakja. A nyugati könnyűzene térhódításával stílust váltott és az amerikai ragtime és fingerstyle stílusában kezdett játszani szólóban és vált ismertté Európa szerte.
Szabó Sándor gitárművész, zeneszerző, zenekutató, a 16 húros és bariton gitárok mestere továbbá a Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztivál fő szervezője és utazó nagykövete.
Nagyformátumú muzsikus, aki tehetségét az új és az ősi irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós és improvizációs technikák szintézisének szolgálatába állította. A rendezvény az Akusztikus Gitárzene Egyesület és a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében valósul meg.
[2017.05.11.]
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.