Gergely Róbert: "Vannak olyan időszakok, amikor az ember nem érzi túl jól magát a bőrében"
- Titkos dolgokról van szó?
- Nem, éppen ellenkezőleg, olyanokról, amelyeket bárki, bármilyen élethelyzetben, ha már a tapasztaltabb generációhoz tartozik már megélt, vagy ha még nem, akkor lehet, hogy majd fog. Valóban, ha az ember ezt többször hallgatja és nem csak a dalok, hanem a gondolatisága miatt, akkor már a cím is sugall valamit. Fények Között. Amikor megszületik egy ember, az első trauma és az első csapás, amikor kinyitja a szemét, és fény szűrődik be a magzati sötétség után és megszületik valami. És amikor elmúlik valami, ezt a fényt veszítheti el. A fények közötti időszakról van most szó. Ez egy lírai lemez, elgondolkodtató, ám nem azt mondom, hogy nincs benne slágergyanús szerzemény, mert igenis van. Ám örülök annak, hogy én is prózázhatok. Sokan nem tudják, de azt hiszik, hogy én csak az Emánuel és az azokra hasonlító slágergyanús dalokra vagyok képes. Én színész vagyok, énekes színész, és ez a lemez, nekem is egyfajta pluszt ad. Remélem, hogy ennek a korongnak a közönségét megtaláljuk. Azokat, akik kíváncsiak arra, hogy két ember lelkében őszintén mi van.
- Mit vettél észre, a közönség kíváncsi az Emanuelle-n kívül is Gergely Róbertre?
- Az Emanuelle-korszak az már természetesen régen lezárult. Számomra sok örömet és remek emlékeket is jelent, de az ember nem ragad le egy slágernél, megy tovább az élte, jönnek újabb és újabb dalok, slágerek. Az emberek primeren egy kicsit felületesen egy bizonyos dalhoz, slágerhez, slágerekhez köti az embert, vagy a személyiségét.
- Baj ez?
- Egyáltalán nem baj. Mindig jó, ha egy énekesnek van olyan dala, ikondala, amivel azonosítják. Én is, ha mondunk előadókat, énekeseket, színészeket tudok mondani ilyen dalokat. Ám ugyanakkor, ha elmegyek egy-egy fellépésre, mint most is, kihagyhatatlan ez a bizonyos dal, és ez engem nem is zavar, sőt örülök, ha ezt a számot újra és újra elénekelhetem most már évtizedek múltán is.
- Hogy került hozzád ez a dal?
- Ez egy nagyon érdekes, bár egyszerű történet. Jó pár évvel ezelőtt, a ’90-es években, amikor felbukkantam a budapesti színházi palettán, többen invitáltak a popszakmából olyanok, akik értenek hozzá, hogy felejtsem el a színészetet és inkább csak a dalolással foglalkozzak. Én természetesen büszkén és hivatásom tudatában úgy éreztem, hogy én nem csak a popszakma felé akarok kacsintgatni, hanem engem a színház érdekel elsősorban. Mégis, mint szabadúszó színész észrevettem, hogy a naptáramban egyre inkább fogynak a színházi előadások és egyre több szabadidőm keletkezik. Ezért annak idején egy neves kiadónak a vezetőjét visszahívtam telefonon és megkérdeztem, hogy aktuális-e még az előző ajánlata, hogy daloljak. A legjobb időpontban csörrent meg a telefon nála, mert akkor folytak a Filmslágerek Magyarul kiadványnak az előkészületei és megörült a bejelentkezésemnek és odaadta, megajándékozott az Emanuelle című dallal, hogy énekeljem fel.
- Ez meg is történt.
- Mindenféle előzetes várakozás nélkül elmentem egy zuglói stúdióba, ahol egy egyszerű mezei alapra felénekeltem ezt a dalt, aminek a dallama nem nagyon nehéz. Sokan ismerik. Az idő tájt, amikor az Emanuelle című erotikusfilm még nem az üzletekben, boltokban volt kapható, hanem az emberek egymás között csereberélték titokban, akkor került ki ez a dal. Az én szerencsém az is volt, hogy a Magyar Televízió is egy éjszaka, esti vetítésben bemutatta az Emanuellet és én előtte elénekeltem ország világ szeme láttára magyarul a slágert. Ez volt az a lökés, ami engem is megsegített. Illetve maga a Filmslágerek Magyarul válogatás is elég komoly sikert hozott a kiadónak és nekem is. Egy videoklipet készítettem, vagy készítettek velem és ez is ment a televízióban reggeltől estig. Lehet azt mondani, hogy abban az időben Gergely Robi folyt a csapból és ez komoly népszerűséget hozott a számomra amellett, hogy erre nem is számítottam. És a színészet volt az mind a mai napig, ami számomra a legdominánsabb volt az életemben és az volt, ami felé én igazán mentem. Ez a dal, olyan sikert hozott, ami szemben minden színházi előzetes megmérettetéseimmel lesöpörte és háttérbe szorította azokat. Így történhetett, hogy a többség, így azonosított be és nem a színészi alakításaimon keresztül.
- Milyen érzésekkel énekeled el ma az Emanuelle-t? Meg lehet unni?
- Megunni szerintem nem lehet, mert minden korszakomban mást és mást jelentett. Az elején a népszerűségemnek adta meg a kezdő lökést. Majd eltelt egy kis idő és valóban azt hittem, hogy ezt a dalt többször már nem kell elénekelnem. Bemutattam sok olyasmit, ami a kedvencem volt, amit szerettem, meghallgatták, de mégis az Emánuel volt, amit visszaköveteltek mindig is. Ma már, így 20 év távlatában már én is örülök, hogy örömet tudok szerezni abban a 3-4 percben, amíg ez a dal elhangzik azoknak, akik velem együtt nosztalgiáznak, és vissza-visszagondolnak azokra az időkre, amikor ezt először dúdoltuk együtt. Legyen a fürdőszobában, munkahelyen, vagy az autóban a kazettás magnón, mert még kazettán, sőt még bakelit lemezen is megjelent. Úgyhogy ez a dal számomra mind a mai napig él és nem hiszem, hogy szégyenkezni kellene e felől, sőt szerencsésnek kell éreznem magam, hogy én voltam az a fiú, színész, aki akkor ezt a dalt megkaphatta.
- Ha a sikereidből rangsort állítunk, nyilván az Emanuelle az első. Mi a második?
- Nehezen tudnék másodikat választani, mert jó néhány lemezem készült, aminek ilyen-olyan sikere volt. Én azt akkor még nem tudtam, mint színész, hogy a sikert nem csak tapsokban, vagy a közönség szeretetében lehet lemérni, hanem ennek van hivatalos formája is. Két Arany Zsiráf Díj tulajdonosává váltam, számos aranylemez, platinalemez és gyémántlemez került a birtokomba, aminek nagyon örülök. Nem ez volt soha a fő csapás és a fő cél, de ennek is nagyon örülök. Aztán keletkeztek olyan slágerek, mint a Ma Éjjel, vagy a Ha Nem Volnál, vagy az Azok A Fehér Éjszakák. Ezeket azért felejtjük már el szépen sorban, mert ezek körülbelül egyéves slágerek voltak, alkalmi dalok, amiket éjjel nappal énekeltünk, csináltuk és műsoron tartottam. Én mindig arra figyeltem, hogy ha megjelenik egy-egy lemez, akkor egy lemezbemutató ne csak egy sima koncert legyen, ne csak egy-egy dal jöjjön a másik után, hanem a színészi vénámon keresztül egy olyan Gergely Róbert show-t alakítsak ki táncosokkal, színészekkel, zenekarral, látvánnyal, egyebekkel, hogy azok színházakban legyenek leginkább előadhatóak. Nagyon sokat turnéztam, éveken át ez volt az életem és tudtam azt, hogy ez nem tart örökké és nem lehet csak ebből megélni. A színház mind a mai napig az a közeg – na meg persze ahol szól a zene – ahol már jól érzem magam. Most amikor fellépésekre megyek, már nem engedhetem meg magamnak, hogy egy hatalmas társulatot, csapatot cipeljek magammal. A mai korszakunk, a mai világunk sajnos ezt nem engedi meg. Már a színházi létünk is sokszor veszélyben van. Az Emanuelle a mai napig is örömet okoz számomra és vannak olyan öregek és fiatalok, akik még a nagymamától, vagy az édesanyjuktól olykor-olykor látják, hogy éneklik és ők is mikor eljönnek egy fellépésemre, vagy ott vannak egy családi eseményen, akkor ők is velem tanulják, éneklik. Nekem is öröm, ha látom, hogy tizenéves gyerekek egy-egy sort már velem dúdolnak.
- Végzettségedet tekintve fotóriporter vagy. Miért maradt abba? Most mit jelentenek ezek a fotózások?
- Most visszaugrunk az időben elég nagyot, amikor még igazán fiatalember voltam és kerestem, hogy mi leszek, ha nagy leszek. A szüleim, akik újságírók, már látták bennem azt a vénát, ami a művészettel kapcsolatban már fiatal korban látszik. És azt is látták, hogy zenélgetek, a színház is vonz és ők is segítettek, hogy hogyan is tovább. A szüleim tanácsára és az ő felügyeletük alatt beírattak egy olyan iskolába, ahol fényképészeket tanítanak. Mert maga a fotózás, a fotóriporterkedés, a fotóművészet is egy lehetőséget kínál egy a szárnyait bontogató fiatalembernek, aki még pontosan nem tudja, mit akar majd az életben. Így keveredtem én is a Práter utcába, a fotós iskolába, amit kijártam. Nagyon megszerettem ezt a műfajt. Hogy az életem más irányba terelődött, más felé kanyarodott? Ezt a sors így akarta és talán így volt megírva a csillagokban is. A fényképészetben, mint foglalkozásban, abban próbáltam én is helyt állni. S ha nem is vagyok fotóriporter vagy fotóművész az amatőr fényképészek sorát gazdagítom én is.
- Mindent összevetve boldog embernek tartod magad?
- Én azok közé az emberek közé tartozom, akik, ha el is keserednek, akkor képesek arra, hogy megrázzák magukat és felállnak, ha bajban vannak. Volt nekem olyan korszakom, amikor ilyesmi eszembe sem jutott, most vannak olyan időszakok, amikor az ember nem érzi túl jól magát a bőrében, de tudomásul kell venni, hogy ilyen is van. Ha ez sikerül, akkor majd jobban megbecsüljük azt, amit ad a sors. Hogy boldog vagyok-e, nagyon nehéz egy mondatban kifejeznem, mert mondhatnám azt, hogy igen, az vagyok. Ám vannak olyan pillanatok, amikor én sem vagyok teljesen boldog és nem kerek a világ. De, mint mondtam, nem várom én sem, hogy a sült galamb a számba repüljön. Én is egy tevékeny, mozgó, kreatív ember vagyok. Sokan vagyunk így. Egy olyan motor vagyok, egy olyan pasi, aki tud mozgósítani másokat is és én magam sem hagyom el magam. Szeretném azt, hogy azok a színész társaim, akik hozzám, vagy velem egy gondolkodásúak, együtt meg tudjunk csinálni olyasmit, amit például a Gergely Theáter célul tűzött ki, mert a mi munkahelyünk Magyarország.
"Életem vágya teljesült, sírtam a meghatódottságtól"
- Bíró Zsolt - Havassy Anna Katalin -
[2010.02.22.]
Hírek
