40 éves születésnapi turnén érkezik a Portnoy-jal kiegészült Dream Theater
A progresszív metal meghatározó zenekara, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik: James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess Budapesten, november 1-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában.
Sokan 14 éve várják ezt a hírt: a Grammy-díjas, progresszív zenei titánok, vagyis a Dream Theater bejelentette 40. évfordulós, kétéves turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll meg, és október 20-án kezdődik. A Dream Theater előadja klasszikusait és a rajongók kedvenceit is katalógusából, felejthetetlen zenei élményt ígérve.
„Ez a turné rendkívül különleges lesz mindannyiunk számára! Minden előadás biztosan tele lesz izgalommal és különféle érzelmekkel. Alig várjuk, hogy újra színpadra állhassunk, és elkezdjük ennek a történelmi, 40 éves évfordulónak az ünneplését. És persze ez csak a kezdet, lesz még sok izgalmas Dream Theater hírünk a következő hónapokban” – tette közzé a zenekar.
A Dream Theater a progresszív metal úttörő zenekara, amihez a világ leghűségesebb rajongótábora kapcsolódik. Zseniális pályafutásukat igazolja a három jelölésük után, 2022-ben elnyert Grammy-díj, és a 15 millió eladott lemez világszerte. Az 1992-es Images and Words szerepel a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb metal albumának listáján, az azt követő Awake pedig az 1994-es év első számú ikonikus nagylemeze volt a Guitar World magazin szerint. Az 1996-os Change of Seasons a 2002-es téli olimpia hivatalos zenéjévé vált, aMetropolis Pt. 2-t pedig 2012-ben “Minden idők legjobb progresszív rock albumának” választották meg a Rolling Stone szavazásán. Az elmúlt évtizedben pedig a meglévő rajongók körét is tovább szélesítették, hiszen 2019-es Distance Over Time és a 2021-es View From The Top Of The Worldszéleskörű elismerést váltott ki, a tavaly indult Dreamsonic turné pedig igazi látványosságot jelentett a koncertekre látogatóknak.
2024-ben az alapító dobos, Mike Portnoy újra csatlakozott a gitáros John Petrucci, énekes James LaBrie, basszusgitáros John Myung és billentyűs Jordan Rudess társaságához, és ezzel a zenekar ikonikus felállása ismét együtt zenél, méghozzá hatalmas lelkesedéssel. A Dream Theater jelenleg a stúdióban dolgozik a közelgő 16. nagylemezén, ami az első lesz ebben a felállásban az elmúlt 15 évben.
November 1-én érkezik Budapestre a csapat turnéja, most is a Papp László Budapest Sportarénában játszanak majd. A jegyértékesítés a nagyközönségnek április 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozók már április 9-én hozzájuthatnak a legjobb helyekhez.
A CONCERTO Music bemutatja: An Evening With DREAM THEATER | 40th Anniversary Tour
2024. november 1., péntek 18 óra
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: ülőjegyek 17.900 - 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, kiemelt álló 28.900 Ft Jegyek
[2024.04.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.