˝Zenei stílusok jönnek és mennek˝ -  Művészportré, Alba Hyseni énekesnővel

- Kik játszottak főszerepet a koszovói konfliktusokban?
- A koszovói összecsapásban három fél játszott szerepet: a szerbek, a koszovói albánok, és a NATO.
Koszovói, vagy Bosznia konfliktus sehol sem különbözik a második világháborúban zsidóság vagy más népek kiirtásától. Bár ezek a felek névleg különböző politikai és kulturális érdekeket képviseltek, megdöbbentő hasonlóságok voltak láthatók mind hármójuk tömegkommunikációjában, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a média a konfliktus speciális elemének tekinthető. A konfliktust népszerűsítő tömegkommunikációs stratégiák közös jellemzői azt mutatják, hogy a „konfliktus-teremtés” olyan belső alkotóelem, amely a XX. század végi nemzetközi média alapvető sajátossága. Ha megértjük, hogyan segíti a média a konfliktus előre meglévő elemeinek előkészítését, amely a konfliktust lehetségessé és valószínűvé teszi, komolyan arra késztethet bennünket, hogy a jövőben más szerep betöltését követeljünk a média számára.

- Mi maradt meg a gyermekkori emlékeidben a zenével, fellépéseiddel kapcsolatban, mi az amire szívesen gondolsz vissza, és mi az amire nem?
- Azt hiszem, azért vészeltem át minden érzelmi vihart életem során akármennyire tragikus események sorozata is ért engem, mert annyi szeretetet kaptam gyerekkoromban,hogy nehéz azt egy pár sorban körül írnom. A szüleim szeretete óriási önbizalmat adott, és soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg boldogságot, amiben - gyerekkoromban részem volt. Héttagú családban nőttem fel, mint legidősebb értelmiségi szülők gyermekeként. Szüleink lassan 40 éve vannak együtt. Gyermekkorom meghatározó zenei élménye volt az éneklés. Szüleim közül anyámnak van nagyon jó hangja, és ő nagyon gyakran volt olyan hangulatban, hogy énekeljen, és - ha kedve támadt az éneklésre, tiszta érces hangján mindig balkáni népi énekeket énekelt. A kóruséneklésben, egy-egy remekmű megszólaltatásában való aktív részvétel a megrendülés mellett olykor a felszabadult öröm és a hála érzéseit kelti az emberben. Az emberi lélek az énekben tudja legbensőségesebben, legteljesebb odaadással kifejezni önmagát. Meg vagyok győződve arról, hogyha egy zenészben megvan ez a hozzáállás egy zenemű interpretálásakor, akkor nem lehetséges az üres járat a metronóm-zenélés produkcióban. Csak az áténekelt zenélés lehet egy zenemű hiteles előadása. Csak az ilyen interpretáció közvetíti felénk a komponista szándékát, gondolatait, lelkének mélységét, odaadását. Egyedül az ilyen zene képes elvezetni az embert az önzésből való kilépésre, a másik ember végső soron a természet feletti elfogadására, szeretetére. Hiszek abban, hogy minden művészet, még a legabsztraktabb formájában is, a maga sajátos nyelvén az alkotó és a szemlélő emberről beszél. A zene azonban, emellett és e fölött, saját önálló mivoltáról, és önmagán túli szellemi valóságokról is, szavakkal megfogalmazható bizonyítékokat szolgáltat. Gondolatmenetünk ehhez a sejtéshez is keres megerősítést.

- Mikor döntöttél úgy, hogy végleg a zenei pályát választod?
- Nem emlékszem, hogy hány éves koromban láttam az első vérmintámat a mikroszkóp alatt. Azóta, igazából, csak a spirituális gyógyítás érdekel. Imádtam apám bakelitlemezeit, a gyűjteményét, mely jazz, blues és rock zenét is foglalt magában.
Elég korán kezdtem észre venni az általános iskolás első éveimben és érezni is elég erősen, hogy csak annak van, lesz számomra információs és egyben igazi spirituális ereje, ami arról szól, hogyan lehet egészségesebbé, örömtelibbé tenni az embereket, hogyan lehet megőrizni a természetességet, hogyan lehet megvédeni a környezetünkben lévő embereket, hogyan lehet segíteni rajtuk és egyben megőrizni azt a lelki gazdagságot, amit a Természet Anya adott számunkra, illetve, hogyan kell úgy létezni ezen a bolygón, hogy a saját létezésünk és más létezők összhangban éljenek. Továbbá az bír még információ értékkel a számomra, ami mindezek által hat. Meggyőződésem, hogy a Zene minden emberellenes dologgal szemben hat.

- A Magyarországon eltöltött idő alatt tapasztaltál változást nézeteidben, szemléletedben, egyáltalán mivel töltöd az időd?
- Nehéz elmondani, hogy mi minden történt velem az elmúlt években. A felét úgysem hinné el senki, mivel nem csak nehéz, hanem egyben nagyon összetett életem is volt. A másik fele meg enélkül értelmetlen. A lényeg az, hogy a küzdelmeim dimenziói jelentősen kitágultak mind időben, mind térben számomra. Sok dolog az életemben új értelemmel telítődött, és elég sok olyan tényező történt, amely a múltam élményeiből, találkozásaiból, történéseiből álló mozaikdarabkákat egységbe szervezte. Magyarországon eltöltött időm pedig a hétköznapok talaján szintén egyfajta elmozdulást jelentett. A korábbi élettér ellipszisem fókuszpontjait sikerült elmozdulásra bírnom, és úgy tűnik, végre találtam egy új, számomra legmegfelelőbb utat az önkifejezéshez. Egyre viszont rájöttem a nekem kiszabott feladatot illetően: nem várhatok arra, hogy az élet majd alám tol valami bizonyosat. Számomra a változás nem úgy zajlik, hogy egy jól megalapozott és előkészített biztos talaj kerül a talpam alá a következő lépéseimhez, hanem szinte vakon kellett belépnem egy olyan ismeretlenbe, amelyben magamba és a zenébe vetett hitem lehet az egyedüli kapaszkodóm. S, ha ez nincsen, akkor sem zuhanok, hiszen hét európai nyelven beszélek anyanyelvi szinten, két diplomával rendelkezem, és 15 éves munkatapasztalattal is egyben. Ha van, márpedig van, akkor hirtelen lesz út a talpam alatt. Az utat, mint ahogyan máig az életem útját én magam építem ki nagyrészt, saját türelmemmel és erőfeszítéseimmel. Ez a megoldás számomra már csak azért is nem abszurd, tehát, hogy a művészpálya legyen a legközelebbi számomra azaz a szívemhez, mert alapvetően én ezerszeresen átgondolok, átrágok, átszámolok mindent. Ha erre alapozom a további döntéseimet, akkor fixre úgy alakulnak a dolgok, ahogyan terveztem, ahogyan mindig is vágytam. Színpadon kell lennem, és nem csak Magyarországon, hanem ott, ahol csak megtehetem, hogy felléphetek. Viszont ha nem törődök azzal, hogy mi mennyi hány, és hogyan, és nem vagyok ebben maximalistán csakis önmagam és nagyon kitartó, hanem szinte hazardírozok, akkor a szerencsém sem ér utol. Igaz, mindig a legeslegutolsó pillanatban, és mindig valahogyan semmi képen külső segítséggel, de utol fog érni. Még nem jöttem rá, miért van ez így megírva az életemben. Fogalmam azonban van arról, hogy mit és hogyan szabad és mit nem szabad tenni, hiszen mindent alaposan próbálok eltervezni, megírni, átgondolni hogy milyen lesz egy adott szöveg egy adott dal. Számomra csak így működik. Most azon vagyok, hogy folyamatosan írjak ezekről a folyamatokról. Neo Próféta is a szabad akaratban hitt, én sem tehetek mást. Vannak dolgok, amiket még el kell rendezni, de a hit megvan mindig is megvolt, sosem ingott meg a legszebb dologban a világon és az a Zene maga. Egyet biztosan el lehet mondani rólam: arra tanít meg, amit a legnehezebb megcselekednem, és akkor segít engem, ha megcselekszem.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.08.11.]