Vámpíroké lesz a világ?

Színes szereplője a történetnek Herbert, a gróf saját neméhez vonzódó fia is, aki szerelmével üldözi Alfrédot. A pávaként tollászkodó Herbert szerepét nem is lehet másként játszani, mint ripacskodva, túljátszva. Pirgel Dávid és Posta Viktor is jól ismert manírokból építkezik. Fenékrázás, risza-risza, pillogás… és mindenből sok… és mégis, a dolog működik. Nyilván nem szabad komolyan venni, mint ahogy ez igaz az egész műre is. Pirgel dolgozik nagyobb gesztusokkal a szerepben, míg Posta visszafogottabb, az énekszólamban pedig magabiztosabbnak tűnik.

Nem ejtettünk még szót a varázslatos tánckarról. Végre olyan tömegjelenetek hazánk színpadán, ahol a táncosok tényleg egyszerre mozognak, egy bonyolult organizmusként jelenítik meg a térformákat. Egyszerűen minden a helyén. A dübörgő rockzenéhez feszes táncokat tett színpadra Callahan. Nagyszerű a Megatáncból ismert Rákász Dániel és Baranya Dávid, valamint Taródi Szilvia is, a bécsi előadásban is részt vett Tihanyi Ákost pedig ki kellene találni, ha nem létezne. Ragyogó!

A kellemetlen tények

Sok dicséret után ejtsünk néhány szót a kellemetlen tényekről is. Majd egy hónapja tart a játszási sorozat. Hatalmas elánnal, szép reményekkel vágott bele a produkció a nyári játszási sorozatba. Minden nap előadások, hétvégén duplák. Igazi nyugati játszási struktúra. Aztán az egész terv pillanatok alatt romokba dőlt. Félházzal -- sokszor még annyival sem – zajlottak az előadások. A nézők nem özönlöttek azzal a lelkesedéssel, ahogy Bécsben, vagy Hamburgban. Mi a hiba? Sokminden. Könnyű kívülről okoskodni, pontosan ezért nem is akarok kinyilatkoztatásokat tenni, de néhány dolgot mindenképpen érdemes megfontolni. Biztos, hogy kellő reklámtevékenységgel támogatták meg a produkciót? Tudom, hogy nagyon drága, de egy ilyen produkció nem lehet életképes olyan reklám spotok nélkül, melyek el is jutnak a célközönséghez. Picit úgy érzem, egyszerűen nem maradt elég pénz, hogy a piaci modellnek ezt a szegmensét adaptálják.

Annak idején, Németországban járva, kétszintes buszok oldaláról mozgó óriásplakátként is musical főszereplők bámultak le rám. Sosem fogom elfelejteni, mikor Hannoverben, a taxi hátsó ülésén szunyókálva egy három méteres Csengeri Attila képmás haladt el mellettem, amint a Miss Saigont hirdette. Egy-egy jól sikerült reklámhadjárat elhiteti, hogy nem is történik semmi más fontos a városban, csak a produkció. Különösen fontos ez akkor, ha egy túlkínálati pillanatban mutatják be a művet. Július elején, a Madách és az Operett is javában dübörgött még, felújító bemutató és egy hetes „Elisabeth” sorozat, a túloldalon „Fantom” és „Édes kettes hármasban”, a Margitszigeten „Jekyll és Hyde”, most „Aida”. Vidéki szabadtéri színpadokon is gazdag kínálat. Közben mi egy pici ország vagyunk, sajnos viszonylag szűk színházba járó réteggel.

Abban sem vagyok biztos, jól mérték-e fel az átlag érdeklődők fizetőképességét. Magyar pénztárcához viszonyítva horribilis jegyárakkal szembesülhettünk. Értem én persze, hogy ez egy drága magánprodukció, de ami sok, az sok. Most már jobb egy fokkal a helyzet, hiszen csökkentették a legdrágább és a legolcsóbb jegyek árait, és szerencsére „last minute” jelleggel, az előadás előtt egy órával, már kifejezetten megfizethető árú jegyek is kaphatók. Ez magában még nem oldotta volna meg a problémákat.

Drasztikusan le kellett csökkenteni az előadások számát is, hétvégén most már csak szimpla előadások vannak és hét közben is akadnak pihenőnapok. Így a szétszóródott közönséget alig több mint fele annyi előadásra összeterelve végre javul a kihasználtság. Magával az előadások sikerével eddig sem volt gond. A nézők általában jól fogadták a történetet, nem ritka a tomboló állótaps, de mennyivel jobb lenne, ha zsúfolt nézőtér tenné ugyanezt! A produkció arra készült, hogy két nyári és egy karácsonyi periódusban 100 előadást tartson.

A produkció dolgát megnehezítik

Ennek az előadásszámnak le kell mennie, tehát a most elmaradó előadásokat valamikor meg kell tartani. Akad itt még egy tény. Dicséretes dolog, hogy igazságos meghallgatáson kiválasztották a legkiválóbb fiatalokat a szerepekre, de a magyar átlagnéző, aki a körúton sétálva lát egy plakátot, az ettől nem fog fejvesztve rohanni a pénztárakhoz. Szomorú tény, hogy hazánkban egy-egy ismert névvel könnyebb bevinni nézőket a színházakba. Ezen a plakáton, a szereposztás sajátságai okán, nincs olyan név, aki könnyedén beviszi az utca emberét. Ismeretlen tehetségek, vagy a rajongók körében ismert művészek alkotják a csapatot.

Nincs olyan név, aki az anyukámat is berángatja a színházba. Nem azt mondom, hogy ez baj, de a produkció dolgát megnehezíti. Van itt azonban még egy összetevő, amivel nehéz mit kezdeni. Mi, itt ebben a kis országban, nem vagyunk egy szabad szellemű népség. Elképesztően sok ismerősöm zárkózott el érdektelenül a produkciótól, egész egyszerűen azért, mert vámpírokról van szó és ez számukra érdektelen. Olyan gátakat kellene itt legyőzni, amihez nem biztos, hogy megértünk már. Mindenesetre nagyon drukkolok, mert ez a produkció megérdemli a sikert!

Jakab Szabolcs

(Fotó: Sárközy Marianna)

[2007.07.29.]

« előző oldal

(3. oldal)