2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Dolhai Attila
Legnépszerűbb csengőhangok

Dolhai Attila a tehetségkutató zsűrijében

A Kisvárdai Kifutó eddigi kilenc rendezvényén - az amatőr énekes szólisták versenyén - számos tehetség bukkant fel. Az idei jubileumi eseménytől is ezt várják a szervezők

A X. Kisvárdai Kifutó produkcióit is hozzáértők, közöttük énekesek és musicalszínészek értékelik majd.

– A Várszínház és Művészetek Házában tartandó rendezvény most először lesz igazán országos a verseny, ugyanis vannak jelentkezők Tiszalúcról, Hajdúnánásról, Gárdonyból, Budapestről, Székesfehérvárról, sőt még Mosonmagyaróvárról is – újságolta a szon.hu-nak Nyakó Béla igazgató, aki azt is elmondta:

– A több mint harminc jelentkezőből a napokban választott ki az előzsűri azokat a fiatalokat, aki produkcióikkal bekerültek a szombati műsorba, azaz a verseny döntőjébe.

– A könnyűzenei viadalunk nívóját jelzi – illetve a korábbi versenyek színvonalát is bizonyítja –, hogy az évek során számos ifjú tehetséget fedeztünk fel, sokan voltak, akiknek első szárnypróbálgatását jelentette a Kisvárdai Kifutó – húzta alá a direktor. A fiatal énekes szólisták ezúttal is totálisan telt ház előtt, s persze neves szakemberekből álló zsűri előtt villanthatják fel tudásukat.

A zsűri tagja többek mellett Dolhai Attila. A finálé közönségét a versenyprogramon kívül meglepetés műsorszámok is szórakoztatják.

A megméretetésre előzetes jelentkezések alapján választja ki az előzsűri azt a 18-20 énekest, akik végül bekerülnek a döntőbe, amit a Várszínház és Művészetek Házában február 28-án (szombaton) 17 órától rendezik.

- zene.hu -

[2008.02.19.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még