A rajongóknak bejött Bereczki Zoltán BörZdéj Klubja

Május elején ismét lelkes sereglet gyűlt össze ugyanazon cél érdekében: hogy részt vegyenek Bereczki Zoltán klubjainak legújabbikán. Alkalomhoz illő helyszínül most a Belvárosi Színház szolgált.

Körkérdés a nézőkhöz: Milyen volt a klub?

„Fergeteges, zseniális, fantasztikus.” Brigitta (30)
„Nagyon jó. Szülinapomra kaptam a jegyet.” Lili (7)
„Egyszerűen fergeteges. Ez volt az első klubom. Zoli miatt kedveltem meg a musical műfajt, és ezt köszönöm neki.” Viktória (16)
„Jaj, nagyon tetszett…”Adrienn (19)
„Felejthetetlen. Az a legjobb Zoliban, ahogy a közönséghez szól, amilyen közvetlen. Király volt a klub, csak így tovább!” Viktória és Luca (16)
„Szenzációs. De tényleg. Zoli egyénisége elragadó.” Attila (42)

Ugyan helyre szóltak a jegyek, mégis a rendezvény előtt egy órával már számottevő tömeg várta izgatottan a bebocsátást, amely természetesen nem is maradt el.

Nemsokára a Something got me started-ot kezdte játszani a tisztelt zenekar, a már jól ismert nyitódalt. A párszáz jelenlévő pedig nekilátott annak az üdvrivalgásnak, amely valahogy az est végéig már nem is akart tompulni. Sem az Budapesti Operettszínház művészének saját dalainál, sem a Csináljuk a fesztivált! című műsorban már előadott szerzeményeknél, sem a régi jó popslágereknél, sem a musical részleteknél. A lassú számokon kívül mindössze kétszer szakadt meg a taps és örömteljes hangzavar egyvelege: a félidős szünetben és a beszélgetésnél. Mert bizony olyan is volt, mint mindig. Először félénken, aztán egyre gátlástalanabbul záporoztak Bereczki Zoltán felé a kérdések, amelyekre Ő mind tisztességgel felelt, a stílust tekintve komolyan, félkomolyan, illetve viccelődve.

BörZdéj Klubról lévén szó, amely a művész születésnapján tartatott, az ajándékozás sem hiányzott. Azonban, - hogy Bereczkit idézzem - a suliban is mindig az ünnepelt vitte a kekszet, és hogy most se legyen ez másként, minden Bika jegyű jelenlévő kapott egy ajándékcsomagot, és részt vehetett egy közös mulatságban a színpadon, ahogyan később ugyancsak megtehette ez utóbbit a táncoskedvű banda, akiknek a főünnepelt megtanította a Stayin’ alive dallamára a nóta kora beli alapvető diszkófigurákat.

A klub végefelé pedig már nem is volt igazán érdemes leülni, hiszen minden felcsendülő számra sorra emelkedtek fel a székükről a közönség tagjai, hogy teljesen átadják magukat a hangulatnak, és bulizzanak bele a nagyvilágba.

A nagyérdemű nem érezhette, hogy lassan vége a dalnak és a táncnak, hiszen Bereczki Zoltán az első perctől az utolsóig ugyanolyan fáradhatatlanul végezte a dolgát, hogy az embernek kétsége sem lehet affelől: neki ez egyben az egyik legjobb szórakozás is. Kétségei tehát nem lehettek, félelmei azonban igen. Nekem például elég nagy félelmem minden alkalommal, mikor a színpadon látom Őt, hogy amilyen magas lángon ég folyamatosan, egyszer a szemünk láttára válik majd hamuvá. De reményeink szerint sem Ő, sem a határtalan lendülete nem hamvad még jó sokáig!

Remus

[2008.05.09.]