A Tankcsapda a Hegyalja trónján - utolsó nap

Holnap reggel kelni kell, összehajtani a sátrat, aztán egy indiai szintű tömött vonaton hazarobogni. Előtte azért nézzünk be a Hegyalja zárónapjára, hátha lesz valami tetszetős.

Ez egyértelmű. Szombat az én napom, testem a zenére hangolom, mondhatnám fékelve, de helyette ugrás színpadról színpadra, mint a mesében a tündérek, vagy a Tündérground a kávézóban. Ne szaladjunk ennyire előre, de ha már a Café-nál tartunk, akkor ma is itt indult be igazán a feszt szíve. Beliczai Balázs humordrazséval kínálta meg a nézőket, ők pedig elfogadták. Finom volt.

Itt a későbbiekben folyt az underground, meg a sör, meg a hibrid, hiszen az itt fellépő zenekarok, lemezlovasok egyike sem skatulyázható be (nem negatív értelemben) egyetlen stílus korlátai közé sem, hanem mindenki mindenből. Ez többnyire ízletes, de vannak nagyon új hullámok is, mint például a hipnotikus bábszínház Marvin és Grasshop aláfestésével.

Elég kemény volt, mert egy teljesen futurisztikus, eszeveszett világ elevenedett meg itt együttesen a kivetítő képeiben, a figurákban és a zenében. Nem nagyon éreztem a ráhangoltságot az ott lévőkben, igaz, hogy hajnali egyet ütött az óra, de egy fesztiválon ez még szinte reggelnek számít.

A sötét ég alatt

Kint a szabadban sem malmozással ütötték el az időt a nagyon és a kevésbé fiatalok (11 éves srácokkal is találkoztam), a nagyszínpadon Alvinék, Kowalsky, 69 Eyes és a Tankcsapda voltak a húzónevek.

Finnországból érkeztek a franciázós szemek, akik nem voltak rosszak, de olyan belepózolós, sablonos volt az egész. Szubjektív véleményem alátámasztja a kevés és a kedvtelen néző. Annyira csak néhányan tudták a szöveget a közönség soraiban, hogy ők lazán oda is férhettek a kordonokhoz, hátrébb meg kedvtelen érdeklődéssel álltak a többiek.

Ezek után jött egy debreceni zenekar… - ide még visszatérünk.

Mindenki bekeményít

Természetesen a támogatók úgy állíttatták össze a programokat, hogy az ő színpadjuk is szinte felboruljon az utolsó napon. Így volt ez a Jim Beam-ben is, ahol a Black Out, Jurij, Amber Smith és a Heaven Street Seven váltották egymást olyan 500-700 közötti fő előtt.

A Pepsit erre az estére a feltörekvő, már ismert, de még nem teljesen befutott bandák kapták meg, például a Kiscsillag, Kaukázus, Suhancos és az Anna and The Barbies. Utóbbiak hangolása közben ment néhány durva bekiabálás, hiszen az ekkor már csatakosan elázott punkok csak annyit láttak, hogy a név barbik, fent pár szép lány és kész. Láthatóan ez nem hozta zavarba Pásztorékat és a többieket, hiszen jó hangulatú koncertet adtak. Mondjuk inkább csendes volt, de ez részben pozitív, mert tátott szájjal figyelte őket a nagyérdemű- ilyet nem láttak még előtte.

Máshogy látunk. Kis intermezzoként egy paradoxonnal élve, egy ilyen fesztiválon ott van az egész világ, ahogy mi látjuk, elsősorban magyarok, de ez mégis egy színorgiához vezeti a 60 ezer embert.

Suhancos Fankával (Kőházy Ferenc) is erről beszélgettem a fellépése után, hogy például manapság (talán!) divatból mennyien nyúlnak vissza a népzenei motívumokhoz, de közben teljesen más produkciók születnek, ami pedig jó. (Az interjút hamarosan olvashatjátok.)

Az a debreceni srác

Szóval az a csapat a hajdúságból a Tankcsapda, és jöttek, láttak, győztek, ők zárták a Hegyalja 2008 nagyszínpadát, ami hatalmas megtiszteltetés és elismerés is egyben. Az eredmény teljesen egyértelműen prognosztizálható volt, hiszen nincs még egy ilyen fiatalos lassan 20 éve aktív, sémamentes, full eredeti zenekar, mint a TCS.

Sok ezer mámoros és kíváncsi ember várta a triót, akik rendesen kitettek magukért, két órán keresztül késztették tapsolni a fülükön keresztül kielégülő népet, olyan számokkal, mint a Füst és lábdob, Az élet a legjobb méreg, Ez az a ház, Három grácia, stb. Hogy miért pont ezekkel? Erre is rákérdeztünk Lukács Lacinál, aki a koncert előtt adott interjút nekünk, ez nemsokára elérhető lesz.

Mikor lementek, akkor a fesztivál egén is elkezdett ereszkedni a nap, egyre csendesebb, nyugodtabb, lájtosabb lett minden. Sokan az utolsó forintjaikat költötték el a standoknál, mások még egy utolsó csajozós, pasizós rohamra indultak és persze volt, aki békésen aludt. Egy évig a Hegyalja is álomra hajtja a fejét, de a fesztivál(ok) szellemisége ébren marad, reméljük egyszer minden emberhez eljut majd, hogy megértsék, lehet békében és elfogadásban is egymás mellett, együtt lenni.

Képek a zárónapról

-Zene.hu-

[2008.07.13.]