A 10 legnépszerűbb mulatós dal: Pedro kocsmája - jelölj és nyerj!
Eddig olyan csonka volt ez a felsorolás, de végre megérkezett Márió, a harmonikás, aki rögtön játszik is nekünk kicsit Pedro kocsmájában.
Márió öt éves kora óta ugyanazzal a harmonikával nyomja. Ez mindent elárul az előadó hangszere és a zene iráni hűségéről.
Mulatós sztár
Nem véletlen a mérhetetlen kaland ebben a fiúban, ő a modern kor vándora, rengeteget utazott már. Volt már matróz, gondolás, bári zenész, virágárus, és mindezek közben természetesen muzsikus is.
2001-ben jelent meg első lemeze, azóta minden albuma a 100 ezres határ közelében fogy, így nem véletlenül állítjuk róla, hogy az egyik legsikeresebb hazai zenészről van szó.
Írd meg kedvencedet!
Lapunk ismét a 25 legkedveltebb mulatós dal megtalálására vállalkozott. A toplistát olvasóink segítségével állítjuk össze.
Ezért kérünk arra, hogy írd meg fórumunkba azoknak a daloknak a címét, amelyet a legszívesebben hallgatsz. A javaslatokat szeptember 31-ig várjuk, a legtöbb jelölést begyűjtők megnyerik a versenyt.
A jelölők között 5 darab értékes CD-csomagot sorsolunk ki. Megéri tehát részt venni!
Legnagyobb slágerei a ’Csalogány’, a ’Amikor a szívem’, ’Sárga rózsa’ és persze a ’Pedro kocsmája’. Jöjjön most ez:
-zene.hu-
[2008.10.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.