Ákos negyven felett, tízen túl - képekkel

Lassan a célegyenesbe fordul a turnébusz Ákossal és zenész barátaival, akik országszerte összesen 14 előadás keretében mutatták/mutatják be a művész exkluzív jubileumi - és egyben születésnapi – dalestjét. Mi ezúttal a Hódmezővásárhelyen megtartott esten jártunk.

Budapesten indult a koncertsorozat szeptember 20-21-én két teltházas előadással, és aki még utoljára látni és hallani szeretné Ákos elmúlt 20 évének két felvonásban történő megéneklését, annak a Művészetek Palotájába kell jegyet váltania november 28-án délutánra vagy estére.

(Már ha talál olyan jegyirodát, ahol anno becsúszott egy-két belépő az asztal hátsó lapja és a fal közé. Az esti előadás jegyei ugyanis mind egy szálig elfogytak és a matinéra is már csak limitált helyen és limitált számban lelhetők fel kóbor példányok.)

Hét vidéki helyszín

Időközben a dalest megjárta Kecskemétet, Hódmezővásárhelyet, Debrecent, Szombathelyet és Kaposvárt. A legtöbb színhelyen dupláztak Ákosék, így a következő, békéscsabai fellépésük (november. 14) immáron a tizenegyedik alkalom lesz, hogy a lírai szerzemények felcsendülnek az ünneplő rajongók – ezúttal sem kérdéses - népes tábora előtt. Három nappal később (november. 17) Nyíregyházára látogat a csapat, majd készülnek a turnézáró fellépésekre november utolsó péntekén.

Az eddigi tíz alkalommal összesen körülbelül egy „arénányi” (értsd: Papp László Budapest Sportaréna) közönség lehetett részese az ünnepi, de vajmi kevéssé ünnepieskedő alkalomnak. Ez töredéke a 2006/2007-es évi Még közelebb turné nézőszámának, amely meghaladta a 140 ezret is.

De mi, tizenkétezeregynéhányan tudjuk, hogy ezúttal a minőség ment a mennyiség „rovására”. Mondanám, hogy a „kamarajellegű, visszafogott, színházi” előadás nem is a tömegek tombolásának színtere. De azért az érintett színháztermek (vagy annak látszó objektumok) csillárjai tudnának arról mesélni, hogy milyen maradandó élményben volt nekik is részük az elmúlt bő két hónap során.

Sportcsarnoktól bálteremig

Igaz volt ez a Hódmezővásárhelyen található Fekete Sas Rendezvényház nagytermére is, amelyet a vidéki színhelyek közül célpontként választottunk. Leginkább azért, mert úgy gondoltuk, az 1905-ben szállodaként megnyitott épület impozáns bálterme tökéletes környezetet (és nem kevésbé jó akusztikai viszonyokat) biztosít a családias koncerthez.
 
A mára rendezvényközponttá átminősített szárny élete során otthont adott jónéhány osztálytalálkozónak, konferenciának, eljegyzésnek és lakodalomnak, farsangi és egyéb báloknak, de biztos vagyok benne, hogy ekkora szülinapi buli még nem borzolta a tollait.

Ideig-óráig itt is sikerült visszafogni az ülőalkalmatosságra kényszerített rajongókat és/vagy szimpatizánsokat. A színpadkép és a zenészek csokornyakkendős, szmokingos megjelenése - összhangban a felcsendülő nem csekély mértékben újradimenzionált dallamok hangnemével – ugyancsak a szolid ünneplés hangulatába ringatták a nagyérdeműt. De ahogy a második felvonásra lekerült a zakó a művészekről, a csokornyakkendőkkel párhuzamosan lazultak fel, sőt oldódtak teljes mértékben a rajongók is.

Aztán amikor a kötelező ráadásokra került a sor (pl. Ikon, Ilyenek voltunk, Valami véget ér) akkor már néhányan arra is vették a bátorságot, hogy székeiket hátrahagyva a színpad előtt (az ülve maradók antipátiáját kerülendő - leginkább oldalt) idézzék a helyszínre legalább „kicsiben” az Ákos koncertek szokásosabb nézőtéri arculatát. Voltak ugyanakkor, akik ezzel párhuzamosan arra a bravúrra voltak képesek, hogy ülve ugráljanak, táncoljanak vagy csápoljanak, a közvetlen környezetük rövidebb vagy hosszabb távú stresszelését eredményezvén.

Baráti társaságunkban megoszlottak a vélemények arra vonatkozóan, hogy mennyire volt szentségtörés az, amit néhány számmal elkövettek Ákosék. Egy bizonyos: a majd két és fél óra alatt nem sok olyan dallam hangzott el, amit így, ebben a formában hallhattak korábban az ünnepelt rajongói.

Magam részéről rendkívül élveztem ezeket a játszadozásokat. Különösen azután, hogy gyorsan elfogadtattam magammal, ez most egy különleges alkalom, tehát ne várjam tőle se külsőségekben, se tartalomban AZT, amiknek újbóli átélése érdekében évről évre (vagy akár évtizedről évtizedre) ellátogatunk egy-egy Ákos koncertre. Hagytam magam meglepni egyik számmal a másik után.

Pontosabban egyik számmal a másikban. Hiszen legalább kettő, de esetenként még ennél is több szerzemény összeolvasztása volt az est alapkoncepciója. Élveztem azt a játékot is, hogy vajon sikerül-e kihallanom minden apró ötletet, szerkesztési trükköt vagy geget az újjászületett alkotásokból. Nyilván nem sikerülhetett.

Kivételes negyvenes

Nem csak az mondatja velem, hogy kivételes élmény volt ez az este, hogy olyan kuriózumokat hallhattunk, mint például az Ákos fordította Gyermekember című szám (amit Phil Collins eredetileg a Tarzan rajzfilmhez írt). És hogy soha korábban nem láttam Szakos Krisztiánt (se) szmokingban. Vagy hogy nem láttam még Samu arcán egyetlen este leforgása alatt ennyi mosolyt (pláne azt nem láttam, hogy vörösbort kortyolt volna huncut mosollyal Ákos poharából).

Említhetném még a „zongorilla”, Czomba Imre játékosságban utolérhetetlen zongorajátékát (extrém tangóharmónikás betétekkel) és Zalán hasonlóan virtuóz dobolását (!). Utóbbi kis híján kiszorította a ritmusszekcióból Dorozsmai Pétert, aki persze nem hagyta magát és bizonyította, hogy nála jobb kézben nem lehetnek azok a verők.

Mindezek felett állt, hogy a színpadon álló művészeken azt láttam, jól érzik magukat a bőrükben, jól érzik magukat velünk és leginkább jól érzik magukat együtt. És persze nagyon jól érzik azt, amit csinálnak. Mi többet várhatunk az élettől? Vagy legalábbis egy ilyen estétől? Akik ott voltunk, legtöbben azt kívántuk, sose legyen vége, vagy hogy legyen lehetőségünk ezen élmények újbóli megtapasztalására.

A lehetőség, igaz már csak limitált kiadásban, de még adott. Decembertől viszont az Ákos 40 turné történelemmé nemesedik, egy közös ponttá alig kétezer ember múltjában. November 28-án vélhetően utoljára fújják el a negyven gyertyát a képzeletbeli tortán.

Olvasd el ezt is: Ákos színházat csinált a nyíregyházi sportcsarnokból - képekben

-Balázs András-

[2008.11.15.]