Lola nagyon megváltozott! Nézd meg képekben is a nagy átalakulást!
A napokban került a boltok polcaira Lola harmadik stúdiólemeze. Hazánk népszerű énekesnője az elmúlt időszakban kicsit visszavonult, hogy elkészíthesse legújabb stúdióanyagát, melyben újra megmutathatja magát. Ez az album más, több mint az előzőek, hiszen ebben már sokkal aktívabban részvett, formálhatta, kifejezhette benne magát.
A lemez zenei producere Szabó Zé, kinek nevéhez számos sikeres produkció fűződik. A szakember rengeteg zeneszerzővel, köztük neves külföldi alkotókkal dolgozott együtt, hogy egy új, merész, nőies, mindenben Lolához tökéletesen passzoló lemez készüljön el. A szövegek nagy részét az Anti Fitness Club frontembere, Molnár Tomi írta.
- Többször hallottam már Tomiról, de nem igazán ismertem. Aztán megjelent a lemezük, meghallgattam és nagyon tetszett. Nagyon jó volt vele együttdolgozni, mert egyáltalán nem fél az új dolgoktól, emiatt nagyon fiatalos, ugyanakkor komoly dalszövegek készültek. Például a "Féktelen éj" című dalom nagyon csajos, hisz arról szól, amikor többen összefogunk és igazi lányos estét tartunk. A Mama egy komoly témát feszeget, hiszen az anyukámról szól, de Tomi erre is nagyon jól ráérzett és csodálatos szöveget írt – nyilatkozta új albuma kapcsán az énekes.
A magyar zenei csatornán már egy ideje fut az album első klipes dala, melynek címe Ne szólj!, és amiből egy látványos image klip készült a dalból. Egy óriási stúdióban forgattak, ahol négy különböző díszletben készült el a kisfilm alapanyaga.
A különböző hátterekhez természetesen négy különböző smink, haj, ruha dukált (köztük több igazán nőies és dögös szerelés is). Így Lola ezekben a jelenetekben megmutatja szépségét, báját és énektudását, és mellette nem mellékesen tánctudását is. A refrénnél Lola mellett feltűnik négy táncos fiú is a videóban.
Stílust is váltott az énekes?
Lola klipben viselt ruhái között már nem csak kamaszos, "farmer-pólós" viseletek találhatóak meg, hanem igazán nőcis darabok is, sőt a klip végén Lola hosszú póthajjal, igazán extrém öltözékben is látható.
- Az új klipem, azt hiszem egy elég fontos üzenet. Másfél év telt el az utolsó albumom óta, és rengeteg változás történt az életemben. Mint minden lány, én is imádom a ruhákat, és örültem, hogy a klipben a nőies oldalamat is megmutathattam. Nem mondom, hogy örökre elhagytam a tornacipőimet, de a színpadon egy nőiesebb szerelésben, magabiztosabb vagyok. Azt hiszem, kezdek felnőni, és egyre jobban bízni magamban – mondta Lola.
Persze egy videónál nem feltétlenül az előadó véleménye a mérvadó, a közönség reakciója sokkal fontosabb. Azok, akik figyelemmel kísérik az énekesnő életútját már korábban megismerhették az új anyagot, és ki is nyilváníthatták tetszésüket.
- Szerencsére már rengetegen látták az új klipem, és szeretik is! Sokan írnak például e-mailt, hogy mennyire jó a dal, és hogy már milyen sokszor látták a videót is. A lemez megjelenés előtt már pár dalt elérhetővé tettünk a neten, és volt olyan koncertem ahol a közönség azt kiabálta, hogy játsszuk a Féktelen éjt. Lehetetlen volt, mert a zenekar még nem is tudta. De jövőre már minden koncerten játszani fogjuk – tette hozzá mosolyogva Lola.
-ej-
[2008.11.20.]