A kiválóság ma (december 18-án) ünnepli születésnapját. Három stúdióalbum, egy gyerek, számtalan sláger. Ez történt vele 28 év alatt.
Igazi világjárással telt a gyerekkora. Apja tábornok volt a hadseregnél, anyja pedig zongoraművésznő. Mindkét szülővel sokat utazott, mielőtt letelepedtek volna. Az ősök válása után Christina és húga az anyjával maradt, de ő az énekesnő mindig is nagyon kötődött az ecuadori édesapjához is.
Több tévéműsorban szerepelt, majd 1994-ben elkészítette első demóját egy japán énekessel. Ez a dal volt az All I Wanna Do.
’98-ban egy mese (Mulan) betétdalát énekelte, ezért pedig Golden Globe-díjra is jelölték. Ekkor figyeltek fel rá igazán, egy évvel később már a Christina Aguilera című első lemeze jelent meg, amiből 12 millió fogyott világszerte.
Ecuadori származása miatt, első lemezét spanyolul is megjelentette. Sokan kritizálták, hogy csak még több pénzt akart kihúzni a dologból. Ennek ellenére milliókat adott el ebből is, díjakat söpört be vele, szóval jó vállalkozás volt.
Nézd meg a különleges felvételünket az énekesnőről
A következő nagy dobása, hogy 2001-ben a Mouline Rouge! Című filmhez énekelhetett egy olyan nótában, melyben Pink, Mya, Lil’ Kim és Missy Elliott is közreműködött. Ez volt a Lady Marmalade.
2002 októberének végén jelent meg a második nagylemeze, a Stripped. Ez már sokkal dögösebb, keményebb lemez lett az előzőnél, pop, rock, hip-hop, R’N B, soul és még sok más stílus keveredik rajta. A megjelenést kövező első héten 330 ezret adtak el belőle. Ebben az időszakban tetováltatta magára becenevét is az énekesnő: Xtina. A két legismertebb dal erről a korongról a Dirty és a Beatiful.
Ezután hosszú négy év telt el, 2006-ban jött ki a következő stúdió album, amiről a Hurt és a Candyman ütötték a legnagyobbat.
Christina 2008. január 12-én adott életet a fiának.
Következő lemeze 2009-re várható.
28. szülinapja alkalmából nézzétek meg az egyik első felvételét még egy gyerekműsorból.
- FT -
[2008.12.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.