Február 23-án jelenik meg a The Prodigy ötödik stúdióalbuma, az Invaders Must Die! Az első kislemezről is vannak már információk: az Omen című dalhoz január 17-én (szombaton) éjfélkor mutatják be a klipet, a maxi szintén a jövő hónapban kerül a boltok polcaira. Ráadásul a szomszédban is fellépnek az új anyaggal!
Out of Space, Firestarter, No Good, Smack My Bitch Up: ezekről a számokról mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. A Prodigy-t talán senkinek sem kell bemutatni, Liam, Keith és Maxim a '90-es évek elejétől dolgoznak együtt és számtalan nagyobbnál nagyobb slágert köszönhetünk nekik. Hazánkban is többször jártak már, így a magyar közönség is láthatta, hogy az essex-i srácok igazán a színpadon érzik magukat elemükben.
Tavaly decemberben jelentették be legújabb, immáron ötödik albumukat, amely az Invaders Must Die címet kapta. Az első hírek szerint március 2-ára kitűzött megjelenési dátumot február 23-ra módosították, ami valljuk be: igazán jó hír. Kedvcsinálónak még karácsony előtt ingyenesen letölthetővé tettek egy dalt az albumról, most pedig bejelentették, hogy az első kislemez is nemsokára a boltok polcaira kerül.
Az Omen című dalhoz már el is készült a klip, ami először január 17-én (szombaton) éjfélkor a Channel 4 csatornán mutattak be először, majd 5 perc múlva már a csapat Myspace oldalán is elérhető a videó.
Mivel a Prodigy elsősorban koncertzenekar, nem is kellett sokat várni arra, hogy útra kelljenek és megturnéztassák az új anyagot. A hatalmas fesztiválokhoz és grandiózus színpadokhoz szokott banda ezúttal kisebb klubbokban vállal fellépéseket Európa-szerte. Sajnos magyar állomásról még nem érkeztek hírek, de a hivatalos hírlevelük szerint március elején Bécsben és Pozsonyban is fellépnek.
A Prodigy eddig összesen 16 millió lemezt adott el világszerte és bár az előző album (Always Outnumbered, Never Outgunned) nem lett túl sikeres, a rajongók nagyon sokat várnak az Invaders Must Die-tól, amelyen 11 igazi, hamisíthatatlan prodigy-nóta kapott helyet.
Prodigy - Omen
-M-
[2009.01.21.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.