Carmona Plusssz

Juan Carmona a minapi visszafogottsága után ismét kieresztette gitáros körmeit a Művészetek Palotájában.

Az előadásról nem könnyű túl sokat írni mert inkább hallani és látni kell mindazt ami történt. Leírva valószínű ömlengésnek tűnhet de ezt kellő fogékonysággal átélve lehet csak megérteni. Igazi frenetikus és magával ragadó koncert volt, vérbeli flamenco.

Az első részben a csoport játszott Juan szólója után amit egy granaina-val kezdett és egybefüggően folytatta solea por bulerias -val. A társulat többi tagjának megjelenésével tovább fokozódott az elképesztően friss, feszes és tüzes hangzás ami az előadók személyes kisugárzásával még inkább karakteressé és emlékezetessé vált.

A közelmúltban a VIDOR Fesztiválon történt fellépésük óta még jobbak lettek. Az újakat és a korábbiakat is tovább gondolva játszották a programjukat amiben volt sok közös is a nyíregyházán elhangzott előadással. Ez a mostani azonban mégis különbözött és ismét csodás élményekkel volt képes megajándékozni a közönséget.

Sabrina Romero jelensége, áthatóan édes, fájdalmas hangja és érzékeny éneklése, átéléssel árnyalt hajlításai képesek rá, hogy elvigyenek a katarzisig, amikor borzongással önti el az embert az élvezet.

Manolo Circo táncai egy körülbelül három négyzetméteres területen döbbenetes magasságokba szárnyaltak és nyilván a zsebkendőnyi táncfelület miatt is leginkább lábmunkára lettek kihegyezve, rettenetesn erős energiákat és érzelmeket közvetítve, rendkívűl precíz és fergeteges virtuózitással.

A második részben következett egy újabb szédületes hatású, egész zenekari mű, komplett szimfónikusokkal: hárfával, vibrafonnal, üstdobbal és triangulummal megszólaltatva a Flamenco Szimfoniát.

Ami még érdekesebbé tette, az az volt, hogy nem csak egy gitár szerepelt első hangszerként a zenekarral hanem az egész falmenco társulat. A Simphonia Flamenca - eredeti - címet viselő Carmona által komponált alkotás egészen újszerű megvilágításba helyezi ezt a zenét és Juan érzelemvilágán és zenei műveltségén keresztül egy következő dimenzióba emeli a flamenco-t. Egy komplett egészet alkotva a szimfonikus hangzás és a tradicionális ének, tánc és gitár, sodorva ragadta magával az érzelmeket melyekből feocsúdni csak az előadás után lehetett, amikor Juan-ék megjelentek az előcsarnokban és dedikációkat osztogattak mindenkihez egy-egy kedves szót szólva.

Akik ott voltak valószínűleg várják a következő hasonló előadást figyelve a műsorfüzeteket, esetleg Juant vagy valaki mást, és biztosan beljebb kúszott a zsigereikbe a flamenco.

endre

[2006.11.18.]