|
Az Arctic Monkeys várva várt, július 6-i koncertjével együtt összesen 6 éjszakát tölthetnek idén Sopronban a VOLT Fesztivál rajongói. A “legjobb zenekar” címmel kitüntetett brit banda mellett világsztárok sora és majd’ 150 hazai előadó lép fel a Lővérekben. A szervezők egy hatalmas, köztéri “SOPRON” felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte Európából több mint 100.000 vendéget várnak. A tavaly megkezdett hagyományt követve idén egy grandiózus, 16 méter magas robot épül a VOLT bejáratánál, a fesztivál fő támogatója, a Telekom pedig egy világpremiert is ígér a közönségnek. A fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a helyszínről a Petőfi Rádió 5 napon át, élőben közvetíti műsorát.
»
|
1201. |
|
Egymillió példány fogyott Naughty Boy és Sam Smith közös slágeréből, a La La La-ból az Egyesült Királyságban. Az Official Charts Company szerint a kislemez csupán a 148. olyan szerzemény, aminek sikerült átlépni az egymilliós álomhatárt a lista 1952. novemberi indulása óta.
»
|
1202. |
|
2014. június 7-én ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját hazánk legendás heavy metal zenekara a Pokolgép. Ezen jeles alkalomból a Petőfi Csarnok szabadtéri színpada előtt gyűlt össze a pokolnép apraja nagyja. Az idei nyár első pokolian meleg hétvégéjén már a délutáni óráktól folyamatosan érkeztek a rockerek, estére teljes teltházat rittyentve a jubilálóknak.
»
|
1203. |
|
Rendkívüli népszerűségét tekintve nem csoda, hogy Sam Smith debütáló lemeze az Egyesült Királyság albumlistájának élén landolt. A BBC Sound of 2014 győztesének In Lonely Hour című kiadványa – amit egy viszonzatlan szerelem ihletett – 101 000 példányban kelt el.
»
|
1204. |
|
Idén ismét megmérettetnek a Művészetek Palotája 2013/2014-es évadának komolyzenei előadásairól született kritikák és szerzőik.
»
|
1205. |
|
Ma este az Akvárium Klubban megtartott döntővel fejeződött be a verseny.
»
|
1206. |
|
A nyertesek: Kállay-Saunders András, Vastag Csaba, a ByTheWay, Majka&Curtis, Radics Gigi, Boggie és Puskás Peti
»
|
1207. |
|
Magyarország legnépszerűbb ifjúsági lapja, a BRAVO idén 22. alkalommal adta át a BRAVO OTTO díjakat.
»
|
1208. |
|
Immáron 22. alkalommal találnak gazdára az arany indiánok, és ezúttal is a közönség szavazta meg, kik az év legnépszerűbb magyar és külföldi sztárjai az év énekesnője, énekese, együttese, felfedezettje és dala kategóriákban.
»
|
1209. |
|
Már csak pár nap van hátra, és indulhat a jól ismert motorzúgás és a hatalmas buli, amit Harley-Davidson Open Road Festként ismerünk! A színvonalas programok és a jó hangulat már eddig is biztos volt, most azonban végre teljes és végleges a zenei fellépők listája is.
»
|
1210. |