Van-e izgalmasabb dolog annál, mint egy operaelőadás létrejötte? Az Óbudai Társaskör sorozatában az érdeklődők megnézhetik a próbákat, betekintést kapnak a műhelymunka nehézségeibe, s láthatják azt is, hogyan alakul egy produkció a kezdetektől egészen a bemutatóig. »
|
3871. |
Az utóbbi időben általánossá vált, hogy minden valamirevaló lemezlovas honlapjáról egy kattintással eljuthatunk a Djmag.com oldalára. Ennek természetesen öncélú okai vannak, ugyanis internetes szavazatok alapján ez az oldal készíti el évről-évre a legjobb, legismertebb DJ-k ranglistáját. »
|
3872. |
2006. október 22-én tartotta a Yesterdays együttes Holdfénykert című első CD-jének lemezbemutatóját a kolozsvári Tranzit házban. »
|
3873. |
Lola boldog, hisz azzal foglakozik, amit igazán szeret és ezt kevés tizennyolc éves mondhatja el magáról. Népszerű, dalait szívesen hallgatja fiatal és idős egyaránt. Manapság ismert szerzők munkáját énekli, azonban nem éri be ennyivel: szeretne egyszer ő is slágereket írni. »
|
3874. |
2006. október 20-án került a boltokba Ákos új albuma Még közelebb címmel. Négy év sok idő, ugyanis ilyen régen nem jelent meg új dalokat tartalmazó lemez az énekestől, ezért érthető miért előzi meg nagy várakozás a legfrissebb szerzeményeket tartalmazó korongot. Az Andante Borpatikában (melynek Ákos társtulajdonosa) jó hangulatú sajtótájékoztató keretében került bemutatásra az album, ahol kis ízelítőt is kaphattunk a dalokból. »
|
3875. |
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zeneeseményeit. Tekintsük meg, mi történt október 22-én! »
|
3876. |
Bemutatták az 56 csepp vér című musicalt. Képeink a főpróbán készültek. »
|
3877. |
Zene.hu lemez TOP 30 listája lapunk olvasási adatai alapján készül minden hónapban. Lássuk mely korongok voltak a legnépszerűbbek szeptemberben. »
|
3878. |
Az Alma Mater hangversenysorozat keretében Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész három alkalommal ad koncertet. Az első, október 22-én sorra kerülő előadáson Liszt Ferenc és Mozart-művek lesznek hallhatóak. »
|
3879. |
»
|
3880. |