|
Péterffy Lili és Polyák Rita cselédlányt alakítanak majd az Édes Anna musicalben.
»
|
911. |
|
Október 1-től immár második szezonját tapossa Óbuda élőzenés gyöngyszeme a Glob Royal klub. Török Ádám a Mini-formációk doyenje, aki a minőségi rock and blues elkötelezett híve, ezúttal is hatost dobott a programszervezés dobókockáján. »
|
912. |
|
Este kilenc óra óta elérhetetlen a népszerű közösségi oldal, a Facebook. A cégnél dolgoznak a probléma helyreállításán. Egy héten belül ez már a második leállás. »
|
913. |
|
München, Párizs, New York és Sydney után 2015-ben az Oktoberfest második alkalommal kerül megrendezésre Budapesten. Idén még nagyobb és még könnyebben megközelíthető helyszínen, Budapest szívében, a Felvonulási téren. »
|
914. |
|
Az idei vénasszonyok nyara – eddig - szerencsére tekintettel van a rockzene rajongóira. Az időjárás felelős vélhetően kedden is kegyes lesz hozzájuk, valamint a Sörsátor látogatóihoz, hogy az Üzletembers formáció is kellemes körülmények között játszhassa idei búcsú buliját.
»
|
915. |
|
Idén 25 budapesti színház 65 helyszínen várja a Színházak Éjszakája résztvevőit. A több száz interaktív, rendhagyó és különleges produkció – akárcsak az elmúlt években – egyetlen karszalaggal látogatható.
»
|
916. |
|
Szeptember 21. és 27. között negyedik alkalommal rendezik meg a Müszi őszi újraindulását, a Nyitogató hetet.
»
|
917. |
|
A Tikkun Olam csapata egészestés jótékonysági eseményt szervez Budapesten a Műsziben szeptember 17-én, amelyre szeretnének meghívni minden érdeklődőt.
»
|
918. |
|
Jöjjön a Budapesten található Dohány utcai zsinagóga programja.
»
|
919. |
|
2015. októberében Magyarország több városa ad otthont Michael Flatley híres showjának a Lord Of The Dance ír sztepp tánc shownak. Michael Flatley csapata a Dangerous Games, azaz Veszélyes játékok c. legújabb előadását láthatja a közönség!
»
|
920. |