Jata: Attól kezdve gőzerővel dolgoztunk a tehetségkutatóra szánt anyagon. Korábbi zeneka-ri tapasztalataimhoz képest teljesen újszerű stílusban - mindenki tele volt ötletekkel! Egymás ötletei pedig újakat és még újabbakat generáltak. Szinte láncreakció-szerűen. Mindenkinek mindenhez volt valami hozzátennivalója.
Öcsi: – 1980.április 13-án, a legendás Metró klub volt a középdöntő helyszíne, elég sok ember előtt. Szokatlan volt az ének nélküli felállás, a fuvola, a prog-rock hangvétel - a zsűri és a közönség lelkesen reagált! Simán továbbjutottunk. Rettenetesen boldogok voltunk. Ha jól emlékszem, az Ádám sörözőbe ültünk be mindannyian. Nem tudom, létezik-e még? Ott volt az első közös ünnepünk.
Robi: – Aztán jött a döntő. A Budai Parkba kellett mennünk, reggel kilencre. Édesapám vitt ki, az orgonát a Skoda S100-as hátsó ülésére tettük. Kockás pléddel letakarva pont úgy festett, mint valami illegális csempészárú, amivel nemrég slisszoltunk át a határon. Vagy esetleg loptuk valahol. Nem csoda, hogy a rendőr megállított. Nemigen hitt nekünk. Végül hivatalos díszkísérettel érkeztem a helyszínre. Mint egy REF-es (rendőri felügyelet alatt álló), akivel a nevelőtisztje is eljött.
Vili: – Nem hozhattam a saját dobomat. Ettől tartottam egy kicsit - nem mintha valami világ csudája lett volna -, egyszerűen a megszokás miatt. Igaz, nem akármilyen darab volt! Saját gyártmány. Az első Tama dobjaimig még hosszú időnek kellett eltelnie - bár ez ma már olyan hihetetlenül hangzik.... Mindenesetre sok zenekar jutott a döntőbe, nemigen volt idő átállítgatni mindent. Úgy emlékszem, hogy a Karthago dobját kellett használnom.
Robi: – Az Ifipark volt az a hely, ahol az SBB-t láttam zsúfolt ház előtt játszani, a Taurust, a V-73-at - nem egyszerűen izgultam, szabályosan rosszul lettem.
Bilus: – Érdekes, hogy mire színpadra kerültünk, mégis egészen magabiztos lett mindenki! És a dolog gyönyörűen szólt. Életünkben először játszottunk igazi nagy cuccon, talán a Karthagóé vagy a Skorpióé lehetett... A fuvolán visszhang volt, a dobon effektek, rengeteg ember és óriási siker! Mikor közölték, hogy lemezfelvételi lehetőséget nyertünk, csak akkor kezdtük fölfogni, mi is történt. Újságírók jöttek, fotókat csináltak rólunk.... Elkezdődött valami, ami legtöbbünk életét évtizedekre meghatározta; ma már mondhatom, hogy évtizedekre, többes számban, hiszen kettő az már több!
A folytatásért és a legújabb DVD-ről szóló infromációkért lapozz!