Solaris: 30, 15, DVD - interjú, exkluzív videóval
Új DVD-vel jelenzkezett a Solaris, amely igazi kincs lehet a rajongóknak. Egy komplett Los Angelesben megtartott koncert minden egyes momentumát rögzítették és adták ki, a koncert 15 éves évfordulójára. Nem mellesleg 30 éves a zenekar. Velük és Erdész Róberttel beszélgettünk.
– 30 éve alakult a Solaris. Mi az első dolog, ami ezzel kapcsolatban beugrik Nektek?
– Robi: – Valóban, harminc éve, 1980. február 20-án kezdődött. Czigi (Cziglán István – a szerk.) telefonált. Akkor már rég nem találkoztunk, három évvel korábban együtt érettségiztünk a Jedlikben. Mindketten olvastuk a Pesti Műsor tehetségkutatójára szóló felhívást. Még sosem zenéltünk együtt. Illetve két iskolai rendezvényen igen: ő gitározott, én zongoráztam, de nem játszottunk egy zenekarban. Csak egymás mögött ültünk a padban. Hol én leghátul, hol ő. Aztán másfelé mentünk. Ő a Könnyűipari Műszaki Főiskolára, én az ELTE-re.
Mikor fölhívott, azt mondta, olvasta a felhívást. - Én is. - feleltem. Ezt ilyenformán megbeszéltük, majd sokáig hallgattunk a telefonban. Végül ő bökte ki a dolgot:- Mi lenne, ha jelentkeznénk? - Így ketten? - kérdeztem. - Hülye! - válaszolta. Ezzel a kérdés el is volt döntve. Zenekart alapítottunk, amihez már csak tagok kellettek, és egy név. Nekiláttunk kitalálni egyet. Mármint nevet. Ahhoz a telefonszámlához, amit eközben produkáltunk,ma egy hosszúlejáratú hitelre lenne szükség. Akkoriban mindössze egy forintba került. Nem számított az idő. Egy hívás - egy forint. De szép is volt.... Vagy másfél órán keresztül válogattunk. A szobám tele volt science fictionnel. Mindketten rengeteg Asimovot, Bradburyt, Clarkot, Lemet olvastunk. Végül Lem győzött. A Solaris lett a közös nevező.Czigi ismert egy fuvolást. Régebben egy zenekarban játszottak. Szólt neki. Bilus (Kollár Attila– a szerk.) a SOTE-re járt, ott tudott próbatermet szerezni. Lenn a pincében, amolyan légoltalmi menhelyen. Hibátlan volt. Nagy és hűvös.
A harmadik oldalon mindent megtudsz a legújabb Solaris DVD-ről!
Bilus: – Néhány évvel a Solaris megalakulása előtt Czigivel és Jatával (Seres Attila) már zenéltünk együtt. Akkoriban még fuvolázni is meg kellett tanulnom, mert korábban csak furulyázni (blockflőtézni) tudtam. Azt mondták, szép-szép ez a furulya, meg érdekes is a hangzása egy zenekarban, de azért egy igazi hangszeren is tanuljak meg játszani! Így jött aztán a fuvola... szóval nekik köszönhetem a lökést, ami a fuvola felé indított. Hamar rájöttem, hogy ez az egyik legszebb hangszer a világon!
Robi: – Bilusnak és Cziginek volt egy régi, közös témája. Egy dallam egy harmóniamenettel. Nekem egy másik. Elkezdtünk kísérletezni velük. És szép lassan kezdett kialakulni az első Solaris szám. Nagyon hiányzott a dob. Már nem emlékszem, melyikük ismerte Vilit (Tóth Vilmos – a szerk.). Lehívták. Borzasztóan tetszett, amilyen energikusan játszott.
Vili: – Engem Czigi hívott a Solarisba - valahonnan megszerezte a telefonszámomat. Korábban még sosem találkoztunk. A SOTE-vel szemközti parkban beszéltük meg a találkozót, egy ideig azon törtem a fejem, miről fogjuk megismerni egymást? Végül kipakoltam a dobokat a fűre. Gondoltam, kevés dobos mászkál cuccostul a környéken. Igazam lett.
Robi: – Már csak basszusgitáros hiányzott. A tehetségkutatóra azonban be kellett adni a jelentkezést. Névsorral. Hát beírtunk egy nevet. Csizmadia Ervinét, akivel régebben együtt zenéltem. Igaz, ő dobos volt, ez azonban a nevéből – hál Isten - nem derült ki… A következő próbára már lejött Jata is. Ő abban a zenekarban basszusozott, amelyikben Czigi és Bilus játszottak együtt korábban. Megvolt a felállás. Három nap alatt fejeztük be az elkezdett számot. Ami azért csuda, mert ez talán az egyetlen szerzeményünk, ami máig úgy is maradt! Egy icipici vége-átalakítástól eltekintve soha többé nem változtattuk meg. Ez később nemigen fordult elő semmi mással.
Jata: – Bilussal 1976-ban kezdtünk együtt zenélni a Monokli együttesben. Ő akkor még furulyán virtuózkodott. Egy ideig Gömör Laci is velünk játszott, aki a Solaris klasszikus fölállásának dobosa lett később. Czigivel 1972-től osztálytársak voltunk a Radnótiban, majd '76-ban másfelé sodródtunk. Teljesen véletlenül 1978-ban együtt nyaraltunk Káptalanfüreden - kamaszkorunk legszebb nyarán -, attól kezdve szétválaszthatatlan barátok lettünk. Ott meséltem neki a zenélésről, és kedvet kapott hozzá. Már a következő héten gitározni kezdett tanulni, és alig egy hónap múlva meg is alapítottuk a Mink együttest. Bilus itt is velünk játszott, akkor kezdett fuvolázni. Majd elérkezett 1980 februárja, talán 25-e lehetett, amikor feljött hozzám Czigi, és hozott egy kazettát. Próbatermi felvétel volt. Lenyűgözött. Azt mondta, Bilussal és egy régi osztálytársával, Robival csinálták, kéne basszusgitár. Azonnal igent mondtam. Ez a szám volt a Solaris című szám első változata.
Robi: – Az első selejtezőn, finoman szólva, indiszponáltan játszottunk. Én eszméletlenül izgultam. Összesen egy számot tudtunk, bajban lettünk volna, ha kettőt kell mutatni! Hála az égnek, a többiek nálunk is jobban izgultak. A következő alkalomra azonban már húsz percet kellett produkálni. Éjjel-nappal a próbateremben voltunk. Sorban születtek a számok: Ellenpont, Legyőzhetetlen. Talán egy hónapunk volt rá?
Bilus: – És akkor egyszercsak közöttünk termett Tereh Öcsi (Tereh István – a szerk.). Talán Czigi ismerte valahonnan? Már nem tudom pontosan. Hirtelen menedzsere lett a zenekarnak, ami borzasztó elegáns dolognak számított, hiszen akkoriban ez még nem volt megszokott, legalábbis idehaza - pláne egy abszolút kezdő zenekarnál. Nem is beszélve az Országos Rendező Irodáról! Nem kevés küzdelembe került később "hivatalos" formát találni a menedzser posztjának - a szocialista tervgazdaság igazán tervszerű keretei között.
Öcsi: –Nevek, évszámok, helyszínek, élmények kavarognak a fejemben - és ez nagyon jó! Csak a szép és jó emlékek maradnak meg ennyire élesen. A Solarisba szegény Czigi által kerültem 1980-ban, és milyen szépen keretbe foglalható életemnek ez a szakasza: az utolsó formáció, akivel dolgoztam 1990-ben, épp a Lilla-Czigi duó volt. Czigit már régebbről ismertem, együtt járt egy lánnyal, akivel osztálytársak voltunk az Eötvösben. Ő szólt, hogy fotókat kéne készítenem a zenekarról, és a nyomdai kapcsolataimra is szükség volna. Milyen jó dolog a napló: így napra pontosan tudom, hogy 1980.március 20-án mentem le a próbaterembe, ott találkoztunk először egymással. Már így mindannyian. Egyre többet beszélgettünk, találkoztunk, végül elhatároztuk, hogy együtt dolgozunk: én menedzselem az együttest. Ez a felállás abban az időben nagyon ritka volt, meg nem is nagyon szerették "odafönt"....
Az interjú folytatódik a következő oldalon, lapozz![2010.12.16.]