A Plazmabeat egy egyszemélyes projectet takar melynek megálmodója Grag Velvet.
Régi terve volt, hogy egy olyan formációt hozzon létre, ami azon túl, hogy rádióbarát, állja meg a helyét bármely club zenei környezetben is.
Ennek gyümölcse a Plazmabeat formáció, amelyben keveredik a Dance, a Trance, a Pop, a Future-pop, és egyéb elektronikus műfajok.
Fő célja a táncolható, dinamikus, lendületes zene, amelyben fontos szerepet kap az ének és az élő hangszerek is.
Albuma elkészítéséhez több vendég művészt is meg szeretne hívni, ismert és kevésbé ismert (ám annál tehetségesebb) előadók személyében, valamint szeretne majd minél több remixet készíteni más előadóknak, dj-knek, ezzel is népszerűsítve a Plazmabeat nevet.
Bemutatkozó száma a „Nyári szerelem”, amely egy igazi romantikus vocal-dance-trance sláger lett.
A dal érdekessége, hogy élő hangszer is helyet kapott az elektronikus környezetben.
A gitárokat egy Ausztráliában élő, magyar zenész játszotta fel, név szerint
Chubby, akit anno a legendás P.Mobilból ismert Mareczky István tanított dobolni.
Ezek a Roma Street Brisbane-i studiójában (Roma Studio - MAV
Productions) lettek rögzítve Ausztráliában, amelynek érdekessége, hogy Grag a sávokat e-mailben (!) kapta meg, amelyeket később editált és elhelyezett a dalban.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.