A legismertebb és legnépszerűbb, immár dupla platinalemezes énekesnõt senkinek nem kell bemutatni. Életének minden fontos mozzanatába betekintést nyerhettünk, részben dalai, részben a sajtó kitartó érdeklõdése által. A tiszadobi lányt a siker nem változtatta meg. Ugyanúgy mos, vasal, takarít és vacsorával várja a párját, mint bárki más. Most pedig megjelent második szólólemeze. Õ Oláh Ibolya.
Az elmúlt 3 hónap folyamatos stúdiómunkával zajlott, amely eredménye immár a boltokban kapható "Édes méreg" címmel. Az albumon 11+1 dal található (a +1 a duett Royjal "Valamit valamiért" címmel), rajta a "Magyarország" című dal, mely Ibolya elmondása szerint eddigi karrierjének csúcspontja, s mely augusztus 20-án többmillió tévénézõ szeme láttára hangzott el elõször, azóta pedig hosszú hetekig vezette több rádió játszási listáját is. Az albumról a címadó "Édes méreg" című felvétel készült el elõször, s a rádióktól máris pozitív visszajelzést kapott!
Idõközben végre elkészült a várva-várt videoklip a "Magyarország", mára már mindenki által ismert gyönyörű dalhoz, mely hosszú heteken keresztül vezette több rádió játszási listáját is!
Az új album további különlegessége a boritó grafika, mely Vetõ Gábor munkája.
A lemez sokszínűsége Ibolya egyéniségét tükrözi: Ibolyás, rockos és dallamos! Az énekesnõ még idén, majd 2006 elsõ felében az új lemez anyagával koncertkörútra indul!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.