Bruno Lapin nyitott zenét játszik; a jelen tovalibbenő pillanatait ünnepli, afféle társas költészetté emelve azokat a perceket, amelyekről gyakorta megfeledkezünk. Bruno azonban egy kitalált személy: a francia kortárs jazz három beskatulyázhatatlan egyéniségének zenében megtestesülő, közös alteregója. A trió nem kevesebbet állít, minthogy a rögtönzés tulajdonképpen előfeltétele a mondanivaló legtisztább kifejezésének. A hangszerelés keretei felszabadítják az improvizációt, s kialakul az a folyékony zenei elbeszélésmód, ahol a felbukkanó témák csupán a melódia továbbgörgetését szolgálják. A rögtönzés a trió zenéjének alapköve, és mikor introspektívnek tűnik, akkor is kollektív cselekvésként hat – így válik Bruno Lapin egy kiüresedett jövőkép helyett a beláthatatlan lehetőségek költői allegóriájává.