Angelo Kelly: ˝Még soha nem csináltam ehhez hasonló dolgot˝

Angelo Kelly 2012. április 29.-én az 'Off Road' turné keretein belül adott koncertet a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházban. Poczang Alexandra ekkor beszélgetett vele.

– Körülbelül két évvel ezelőtt határoztad el, hogy teljesen megváltoztatod az életed, összepakoltál, és útra keltél a családoddal együtt. Mesélnél nekünk erről egy kicsit? Hogyan jött az ötlet?
– Az elképzelés 2009-ben jött. A 'The Traveller' turné keretein belül koncerteztem, ahol sokat meséltem az embereknek az életemről, főleg a gyerekkoromról.  Számomra minden egyes akkori fellépés egyfajta szembesítés volt.  A testvéreimmel együtt egészen 12 éves koromig elég szabad életet éltem, amíg híresek nem lettünk. Ez mindent megváltoztatott. Addig buszon, hajón éltünk, nem jártunk iskolába, szabad életünk volt, teljesen más, mint a többi embernek. Rengeteget utaztunk különböző országokba.
Az előző turnémon nagyon sokat beszéltem az életem ezen részéről, így minden egyes fellépés alkalmával tudatosult bennem, hogy már nem azt az életvitelt élem mint régen. Fel kellett tennem magamnak a kérdést: Jó így ahogy élek? Vagy szeretnék inkább úgy élni, ahogyan gyermekkoromban? A gyerekeim még nem tapasztalták meg azt az életvitelt amit én gyerekként, így a 'The Traveller' turné segített abban, hogy rájöjjek, valamit változtatnom kell az életemben. A legjobbnak azt láttam, hogy egy időre leállítok mindent, magam mögött hagyom az eddigi életem, és utazom. Beköltöztünk egy buszba (ami most is kint áll), egy öreg embertől vásároltam, majd kevés pénzzel nekivágtunk az útnak. A tervem az volt, hogy az utcán fogok zenélni, így az elmúlt 3 év ezzel telt el, és működött a dolog. Számunkra ez volt a helyes út.
Az idei év egy kicsit más, még mindig a buszon élünk, még mindig utazunk, viszont már nem az utcákon zenélek, hanem színházakban lépek fel.  A kérdés az, hogy ez a párosítás működőképes lesz-e a jövőben, eddig még jól működik.  Úgy érezzük, hogy az életvitelünk megmaradt, meglátjuk hogyan alakul majd.

– Meghívtál magatokhoz egy embert, aki egy dokumentumfilmet forgatott az életetekről a buszon. Miért akartad megosztani a privát életedet a közönséggel?
– Még soha nem csináltam ehhez hasonló dolgot, mindig is nagyon óvtam a privát életemet, hiszen muszáj is volt, elég híres voltam.
Manapság már megtehetem anélkül, hogy veszélyben lennék.  Úgy érezem, hogy teljes ellenőrzés alatt tudom tartani a dolgot, nem adok ki hivatalos képeket a médiának a családomról, csak magamról. Védem a családom, így próbálok felelősségteljes apa és férj lenni.
Ha bármikor úgy éreznénk, hogy rossz irányba kezdenének fordulni a dolgok, akkor pontot tennénk a végére, és például kivonnánk a dokumentumfilmeket a forgalomból, nem árusítanánk tovább.  Éppen ezért az első évben nem is dokumentáltam semmit, csakis saját magam készítettem képeket saját felhasználásra, viszont a második évben rájöttem arra, hogy jó dolog lenne rögzíteni az életstílusunkat, így felhívtam Chris-t, egy fiatal filmkészítőt, aki eljött pár napra, hogy megnézze a filmes anyagot. Utána el kellett döntenünk, hogy az anyag csak saját használatra legyen vagy kiadásra.  Elég komoly filmes anyagokat találtunk, majd Chris egyre többször jött filmezni, viszont tulajdonképpen csak a végén döntöttem el, hogy dokumentumfilm lesz belőle.  Közben megígértem magamnak, hogy ha a végén úgy érzem, hogy mégsem lenne jó ötlet kiadni, akkor megmarad nekünk mint egy elég drága 'házi video'.

- Aki megnézi a videót, megérti, hogy miért is kellett megosztanom a közönséggel.  Chris és én annyira valósra készítettük a dokumentációt amennyire csak tudtuk, és a közönségem is tudja, hogy ezt nem média felhasználásra forgattuk, ennek megvan a saját célja. Ez nem egy könnyű helyzet, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy valaha is csinálok egy ilyen jellegű videót. Tudom, hogy az ember nem mondhat nemet mindenre, hiszen közvetíthetném TV csatornáknak is a filmet, de nem akarom. A mostani turnén a gyerekeim is fellépnek velem a színpadon, ezt is közzé tehetném, de nem szeretném. Egyszerűen nem akarom őket nyomás alá helyezni, így ha valamilyen okból kifolyólag már nem szeretnének énekelni velem a jövőben, akkor nem csinálják tovább. Én már sokat megtapasztaltam, és átéltem, így remélhetőleg nem csinálok túl sok rossz dolgot, nem szeretnék ártani a gyerekeknek , amennyire csak lehet, szeretném ha megmaradna egy egészséges tér amire szükségük van.

– Amíg utazgattatok, melyik ország illetve város nyerte el legjobban a tetszéseteket, illetve volt-e olyan ami valamilyen okból kifolyólag különleges volt számotokra?
– Olaszországot nagyon élveztük.  Általában nem mentünk be a nagyobb városokba, inkább vidéken utazgattunk, mert az sokkal biztonságosabb, és az emberek is barátságosabbak.  A nagy városokban más a légkör, hiszen rengeteg turista van.  Egy hónapot töltöttünk Lucca-ban, ami egy kisebb, de nagyon szép város, legalábbis arra elég nagy, hogy mindent megkapj. Írország is nagyszerű, majdnem két hónapot töltöttünk el az országban való utazgatással. Ha az ember elég időt tölt el egy adott országban, akkor talál olyan embereket és helyeket amiket megszeret. Szerintem minden országnak van valamilye amit adhat az embereknek.

– Most, újra turnézol, és a családod is elkísér mindenhova. Hogyan jött az ötlet, hogy a feleségeddel együtt a gyerekeid is a színpadra lépjenek és együtt énekeljetek?
– Az utóbbi években gondolkodtunk el azon, hogy jó lenne ha a gyerekek is megkapnák az esélyt arra, hogy színpadra léphessenek ha szeretnének.  Az utolsó két turnémon színházakban kezdtem el fellépni. Ezek a fellépések nem rock-show-k voltak, itt a közönség szépen ült a helyén a színházban, nem buliztak, nem alkoholizáltak, hiszen az olyan hely nem gyerekeknek való.  Talán mondhatom azt, hogy azok a fellépések voltak a mostani turnéra a felkészítők. A legutóbbi 'The Traveller' turnémon már láttam, hogy a közönség nagyon egészséges szellemű lett, most már nagyon jó kapcsolatunk van, ami korábban nem így volt.  Tíz évvel ezelőtt még rengeteg hisztéria volt, de ez mostanra megváltozott.  Az emberek most eljönnek, megnézik a show-t, beszélgetünk kicsit, majd hazamennek. Mindenkinek megvan a maga élete, és ennek így kell lennie.  Ezért gondolom úgy, hogy a gyerekek már feljöhetnek a színpadra anélkül, hogy éreznénk, valami furcsaságot a levegőben. A másik dolog pedig az, hogy az elmúlt két évben nagyon jól éreztük magunkat, a családdal sokszor együtt zenéltünk az utcákon is, a gyerekeim az új albumon is énekelnek pár dalban, így gondoltuk kipróbáljuk a turnén, hogy működik-e, és eddig élvezték a fellépéseket. Amíg tetszik nekik, mindenképpen hagyjuk őket, ha már problémát jelent, akkor abbahagyják, mi nyitottak vagyunk mind a kettőre, és remélem a közönség is.

– Van esetleg kedvenc dalod, amit az utazásod alatt írtál, és valami okból kifolyólag sokat jelent neked?
– Az utóbbi két évben más dalokat írtam mint régen, hiszen az életem is más volt. Valójában írtam dalokat olyan emberekről is akikkel találkoztam, régebben Kira-hoz, a feleségemhez írtam számokat a szerelemről, de eddig még soha nem írtam dalokat idegenekről. Egyszerűen nem voltam képes rá, talán nem voltam elég emberséges. Az utóbbi két évben való utcai zenélés úgymond lehozott oda, ahova tartozom.  Volt hogy néha sok ember állt előttem, volt, hogy senki, de mindig a legjobbat kellett kihoznom magamból.  A zenén keresztül sok embert ismertem meg, ez egyszerű is volt, és hihetetlen, hogy mennyi dolgot megtapasztaltam, legyen az pozitív vagy negatív. Az albumon is található pár dal, ami azért íródott, mert különböző embereket ismertem meg. Például van egy dal egy öreg indiai emberről, aki majdnem egy óráig állt előttem, hallgatta a zenémet, majd megkérdezte, honnan jöttem azután mesélt az ő életéről is.  Hihetetlen volt, hogy 17 évesen elhagyta Indiát, a családját soha többé nem látta, Angliába ment, és csatlakozott a flottához. Később 40 évet töltött a hadseregnél, ahol az életét kockáztatva ejtőernyősként ugrált ki gépekből. Volt egy svéd barátnője, és ha volt egy szabad hétvégéje, akkor éjszaka órákon át vezetett, csak hogy láthassa őt akár egy napra is, majd vezethetett vissza.  Volt, hogy hazament karácsonyra, majd stoppal ment vissza Londonba egészen Singapour-ból. És a legjobb, hogy mindez 1969-ben történt.  Amint hazaértem, elővettem egy magnót, és egyből írtam egy dalt, aminek a címe 'Singapour to London' lett. Két évvel ezelőtt még nem írtam volna ehhez hasonló dalt, egyszerűen nem voltam képes rá, nem voltam elég fogékony az idegenekre, illetve más emberekre és ehhez hasonló történetekre. A családom történeteit meg tudtam hallgatni, viszont úgy érzem, hogy teljes mértékben még mindig nem tudom kifejezni magam.

– Hogyan tervezed a további életed? Folytatod ezt az életvitelt amíg csak lehet, vagy a turné után befejezitek?
– Szerintem folytatjuk. Még nem tudjuk biztosra, hogy mi fog történni, nyitottnak kell maradnunk mindenre.
Mostanáig jól éreztük magunkat mi is, és a gyerekek is, de ha esetleg elérnénk egy ponthoz, ahol már valamelyik gyerek szenvedne, vagy nem érezné magát jól, akkor változtatnánk. Kira tanítja a gyerekeket a buszon, és ez is jól működik. Talán egyszer eljutunk odáig, hogy a tananyag már túl nehéz lesz vagy túl sok, akkor lehet, hogy meg kell állapodnunk valahol. Minden esetre az idei évben nagyon jól működtek a dolgok, meglátjuk, hogy jövőre hogyan alakulnak.

– Idén lesz egy Karácsonyi turnéd novemberben és decemberben, mesélnél róla?
– Alapjában véve az 'Off Road' turné folytatódik ami Karácsonyig is kitart, így ezt nem mellőzve, néhány olyan Karácsonyi dalt hozunk majd amiket szeretünk.  Ez egy jó lehetőség a gyerekek számára is, hogy több dolgot ki tudjanak próbálni, hiszen olyan sok szép karácsonyi dal van, amit a család elő tudna adni.Körülbelül 35 évvel ezelőtt az én családom is egy spanyol Karácsonyi dallal lépett fel, ez volt az első közös dal mielőtt én megszülettem.  A karácsonyfa előtt minden család énekelne akár csak egy karácsonyi dalt is. Megvan a maga különlegessége, és ezt mindenképpen ki fogjuk használni mint egy segédeszközt, hogy segítsen nekünk és a gyerekeknek zeneileg egy lépéssel előrébb kerülni.

– Esetleg tervezed, hogy Budapestet is beleveszed a karácsonyi turnéba?
– Remélem, de pontosan még nem tudom.  Sajnos az idő limitált, és azt hiszem decemberben körülbelül 18-20 show-t csinálunk, így többet talán nem is tudunk már.  Még nem vagyok benne biztos, hogy Budapesten lesz-e koncert, ha esetleg nem lenne, akkor a közelben remélhetőleg lesz.  Pozsony most kimaradt az 'Off Road' turnéból, így lehet, hogy ott koncertezünk, bár még ez sem biztos.  Mindenképpen be kell tartanunk bizonyos távolságokat, hogy legyen elég ember mindenhol, de megteszek mindent, hogy Budapesten is legyen koncert.

– Végezetül, lenne valami üzeneted a magyar rajongóid számára?
– Igazából soha nem szoktam üzenni, de nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Minden egyes alkalommal, amikor egy új országba megyek meg vagyok lepődve.  Amikor fellépek, nem számít, hogy 5 vagy 500 ember jön el a koncertre, a lényeg, hogy valaki jön, és érdeklődik, hiszen soha nem tudhatom, hogy milyen lesz a fogadtatás.  Ez egy különleges érzés, és nagyon hálás vagyok érte. 

- Poczang Alexandra -

[2012.06.11.]