Rockmaraton 2019, első rész: Békebeli hangulat, környezettudatos szemléletmód

A 29. Rockmaraton egyedibb és színvonalasabb volt, mint ezidáig bármelyik. A szervezés szinte minden elvárásnak tökéletesen megfelelt, így a team kellő energiával, és önbizalomtól telve vághat bele a jubileumi harmincadik szervezésébe.

Egy évre egészen biztosan telített leszek kellemes emlékekkel a 29. Rockmaratont illetően. És, hogy miért csak évig? Mert egészen biztos vagyok benne, a jubileumi, harmincadik még izgalmasabb élményeket tartogat számomra.

A Szalki-sziget ötödször fogadta be Varga Zoltánt és csapatát, akik ezúttal is méltóképpen megbecsülték a jótartást. A szervezés évről évre egyre tökéletesebb, beleértve a környező természet, valamint a látogatók iránti érezhető alázatot.

A terület infrastrukturális szempontból is fejődött, gondolok itt a még több kiszolgáló egységről, vagy a gasztronómiai előrelépésről, de az Off-programok megszaporodását is említhetném. Ugyan a nem-zenei kívánalmak terén talán még illeni javulni valamit, azért ne legyünk telhetetlenek.

Egyedüli valós kritika talán az utolsó éjszaka alatt tapasztalt taxis anarchia róható fel (értsd: a bejárat előtt található körforgalom kijelölt hely a percről-percre érkező taxisok számára, mégis sok ember kárára már feljebb, a kanyar előtt felveszik az utasokat). Azt gondolom ez is könnyedén orvosolható, elsimítható nehézség.    
      
Minden kétséget kizáróan a Rockmaraton szignifikáns színvonal-javulást mutat a jelenlegi – és vélhetően távlati – helyszínén. A zenei felhozatal már-már vetekszik az egykoron hőn szeretett Hegyalja Fesztivál legerősebb éveivel, és kitudja hol a vége. A növekvő érdeklődés vélhetően növekvő szponzorációs összeget is eredményezhet, ami a zenei nívó emelkedését is kiprovokálhatja.

Ha rangsorolnom kellene az elmúlt öt évet, egészen biztosan az idei vezetné a listát. Ha pedig górcső alá venném a napokat, számomra az utolsó, a szombati lenne a listavezető.

Összeszámolni is nehéz hány bandába pillantottam bele az ott töltött idő alatt, de azért összegzem a tapasztaltakat.

Számomra kimaradt a keddi, első napi punk-vigadalom, mivel csak szerdán vetettem vele magam a Rockmaraton közegébe. A Barba Negra színpadon erre a napra jutott a legnagyobb őrület, hiszen ekkor lépett fel – sorrendben – Dorothy, Leander Kills, Depresszió, Road, majd végül az AWS. Jesszus, miféle tömeg gyűjt össze, a tér közelébe is alig lehetett odaférni.

Aznap az ízlésvilágomat tekintve az Aréna sátor volt a centrális hely, ott az old school hardcore jeles képviselői adták a talpalávalót… A szombathelyi hardcore-osok közül a Liberal Youth és a Social Free Face is alaposan bemelegítette a sátrat, jó alapot adva az este további részének. Ezen az estén az orosz Siberian Meat Grinder vitte el a show-t. Az idén ősszel új albummal jelentkező  északorosz figurák alatt szinte minden jelenlévő kivetkőzött magából, a közönség szép létszámmal vette használatba a színpadot, jöttek a hátra szaltók, és a finomabb tornászmutatványok. Brutális hangulat uralkodott a bejárattól számítva leghátsó zenei objektumban. Ekkor már fülünkbe jutott az a hír, hogy nagy bánatunkra, a francia Rise of the Northstar baleset miatt nem érkezik meg Dunaújvárosba, de még ez se szegte kedvét senkinek.  Ezt követően érkeztek a los angelesi keményfiúk, a Terror. A magyar porondon magát nem elcsépelő banda tovább vitte a Siberian által teremtett hangulatot, ám ezen felül nem sok mindennel lehet elégedett.   Scott Vogel nem véletlenül csóválta a fejét folyamatosan, sem a bőgő, sem a gitár nem nyújtott élvezhető hangszintet: mindkét hangszer finoman szólva is „hallhatatlan” volt. Tréfás jelenet volt, amikor az egyik, már magára sokat nem adó pajtásom odabillegett a keverőpult mellé, és jó tanáccsal próbálta ellátni az amúgy szintén szentségelő hangtechnikust, aki széttárt karral védte a védhetetlent.

A hardcore estét – ahogy minden évben – ezúttal is a szekszárdi Don Gatto zárta rövidre, energikus, pozitív értelemben személyeskedő stílusával. Lábjegyzet: ráférne némi „fazonigazítás” a nótákra, amelyek mostanság már csak megszokásból kelti fel a közönség - amúgy nehezen veszni látszó - érdeklődését.

Alaposan bekezdett tehát a feszt, és még csak ezt követően jöttek az igazán nagy izgalmak.

[2019.07.18.]