Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyáron érkezik a kultikus death metal hármas
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation. Az este kultikusságát tovább fokozza, hogy az 1989 óta működő death-doom alapcsapat, az Incantation is fellép majd a Barba Negrában, de a nyitózenekar, a Skeletal Remains is több mint egy évtizede működik már.
A több mint 25 éve, San Diegóból indult Cattle Decapitation zenéjével a civilizáció hanyatlását, az ökológiai összeomlást és az emberiség önpusztító természetét ábrázolja könyörtelen őszinteséggel. Legutóbbi albumuk, a 2023-as Terrasite a zenekar eddigi pályájának egyik legsikeresebb kiadványa, amely nemcsak a közönséget, de a szaksajtót is meggyőzte.
Travis Ryanék nagyon pörgetik az élő fellépéseket: valamivel több mint 1 éve már jártak Budapesten, idén pedig az év elején, végén, és a nyáron is úton lesznek. A magyar fővárosba júniusban térnek majd vissza, hogy a fesztiválos koncertek mellett egy teljes hosszúságú, headliner műsorral örvendeztessék meg a hazai közönséget.
Az este kultikusságát tovább fokozza, hogy színpadra lép az Incantation is. Az amerikai zenekar 1989 óta működik, és a death metal műfaj egyik korai képviselőjeként tartják számon. A New York-i színtérből kinőtt formáció kompromisszummentes, sötét és kíméletlen hangzásáról ismert, amit általában a doom metalhoz közel álló, lassú- és középtempós zenével ad elő. Több mint tíz stúdióalbumuk, számtalan EP-jük és demófelvételük jelent meg, és rengeteg turnén, klubkoncerten és fesztiválon bizonyítottak. Legutóbbi lemezük a 2023-as Unholy Deification.
Az estét az 2011-ben alakult Skeletal Remains nyitja majd, akik Kaliforniából indultak, és mára a műfaj új generációjának egyik leginkább megbecsült képviselői lettek. Legújabb nagylemezük, a tavalyi Fragments of the Ageless új szintre emeli a zenekar technikás és brutális death metal hangzását.
A Concerto Music bemutatja:
2025. június 9., hétfő 18 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains
Belépő: 9.500 Ft, június 1-től 10.500 Ft. Gojira '25 jegytulajdonosoknak május 31-ig 8.500 Ft. Jegyek
[2025.04.24.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.