Lehetsz király... egy percre még - megnéztük a Rómeó és Júliát az Arénában

A Rómeó és Júlia musicalt ünnepelte és búcsúztatta a Papp László Budapest Sportréna közönsége. Több, mint tízezer néző. 

A Budapesti Operettszínház 2004. január 23-án tűzte műsorára a francia zeneszerző és szövegíró Gérard Presgurvic darabját. Már maga a mű is hullámokat vert fel, az akkor még újszerűnek számító hangzásvilágával. Ezeket a hullámokat korbácsolta magasabbra Kerényi Miklós Gábor rendezése.

A bemutatónak azonban frenetikus hatása volt a közönségre, és egekbe repítette az akkori szereplőgárdát. Ismertséget, újabb szerepeket, a csapatba tartozás érzését és nem utolsó sorban, számukra is egy meghatározó élményt hozott.

A látványos koreográfiák (Duda Éva-koreográfus és Király Attila-mozgástervező), a folyton mozgásban lévő díszlet (Götz Béla), a fény játéka (Somfai Péter), a modern jelmezek (Velich Rita) mind az újdonság varázsával hatottak. Galambos Attila fordításában a szöveg mélyen megérintette a szíveket, és együtt lehetett énekelni az előadókkal. Somogyi Szilárd, Lénárt Gábor és Rogács László segítségével egy meghatározó bemutató jött létre.

A történet dramaturgiája pedig a döbbenetet hozta a dráma végén. A Rómeó és Juliában is, valamint a darab sorsának alakulásában is.

 Az mindig nagyon fájdalmas, ha egy előadástól búcsúzik egy színház. Akkor meg pláne fáj, ha úgy érezzük, nem futott még le a darab, folyamatosan van benne potenciál, hiszen újabb és újabb generációk nőnek bele a történetbe.

Érthető a tízezer néző választása, aki annak tudatában vette meg a jegyét, hogy a művészek arcát, talán csak a kivetítőn láthatja. Egyszer még hallani, látni akarta, mielőtt elengedné Rómeóját, Júliáját.

Megértjük azt is, ha valaki ki akart maradni ebből a sztoriból, de belátható azoknak a művészeknek a motivációja is, akik benne akartak lenni. Ki azért, mert itt találta meg szerep álma, ki azért, mert újra akarta élni azt az eufóriát, melyet egykor okozott a játék, ki azért, hogy végre megmutathassa magát, hogy milyen nagyszerű teljesítményre képes.

Veréb Tamás (Rómeó) drámai szerepformálása mellett, mindig elbűvölt az a fizikai teljesítmény, amellyel az erkély jelenetben bírt. Pont ilyennek képzelünk egy szerelmes férfit, akinek szárnya van, hogy a kedveséhez repüljön. Kardffy Aisha édes, naiv Juliát formált. Cseh Dávid Péter (Mercutio) és Horváth Dániel (Tybalt) kiemelkedett szerepében, megrázó párbaj jelenetet mutattak. Szép pillanatokat köszönhettünk Egyházi Gézának (Verona Hercege), Makrai Pálnak (Capulet), Mester Viktóriának (Dada), Kádár Szabolcs Jánosnak (Paris) is. A két anya, Muri Enikő (Capuletné) és Détár Enikő (Montague-né) Gyűlölet duettje nagy hatással bírt. Az este talán legmegindítóbb, fájdalmasan gyönyörűséges pillanata Mészáros Árpád Zsolt (Lőrinc barát) és Kerényi Miklós Máté (Benvolio) alakításához köthető. A két „régi” Benvolio nagy pillanatai. MÁZS hangja, hangsúlya sokaknak örökre be fog vésődni a rajongó táborban. „Jöjj Benvolio, vidd ezt a levelet…”

Az előadás a Magyar Virtuózok Zenekarának közreműködésesével, énekesek, táncosok munkájával jött létre. Hatalmas műszaki stáb dolgozott a hangzás és a látvány sikerén, új beállókkal egészült ki az alkotói csapat, hogy méltó 15. születésnapot ünnepeljen az előadás és elbúcsúzzon a közönségtől. De érdemes pontosan idézni Kerényi Miklós Gábor szavait, „hosszú időre búcsúzik az előadás”. A „hosszú idő” pedig bármit jelenthet. Még azt is, hogy Rómeó él.

A darab már korábban megfogalmazott tanulságainak sora, mára egyel biztosan bővült. „Szívből szeretni” nem elég, fontos jól szeretni és még fontosabb ezt jól kommunikálni.

Jagri Ágnes

[2019.09.23.]