Hazánk legsikeresebb labdarugó-csapata, az FTC megérkezett „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” című, első kiadványával, amelynek megálmodója és producere a Fonogram-díjas Lotfi Begi kiváló közreműködők és minden szurkoló számára kedves, nagyszerű dalok kíséretében. A mai naptól digitális formában is meghallgathatjuk az albumot teljes hosszúságában.
A fizikai és digitális formában is elérhető kiadványt egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be, amely során kiderült, hogy hazánk elsőszámú DJ/producere, Lotfi Begi 27 éves álma valósult meg.
A korongon már több mára már slágernek mondható átdolgozást is megtalálhatunk, mint az Ámokfutók, Náksi Attila és DR BRS-sel közös „A hold dala”, amely két hónap alatt 1,8 milliós YouTube-nézettségre tett szert, illetve a Dér Henivel közös „Freed From Desire”.
A válogatáson továbbá meghallgathatjuk Rúzsa Magdi nagy visszatérését követő első sikerre ítélt felvételét, és további olyan top előadók szerzeményét, mint Caramel, a Hősök, Szasza, Nyári Kálmán, Sipos Péter, Hevesi Tamás, DJ Junior, Pataky Attila, Bűdi Szilárd és Szasza.
A debütálást egy fergeteges videóklippel koronázta meg a csapat, amely a Hősökkel közös „Bajnok a Fradi” hangulatbiztos számához forgott Ferencváros kultikus helyein.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.