"Az ötvenhetes a mosásban van" - interjú Kikivel az Első Emeletből

Negyedszázada a magyar nők fele szerint az Első Emelet volt itthon a Beatles, Mick Jagger meg még talán Bon Jovi is, egybegyúrva. Aztán bő másfél évtizedre elfeledték őket, és most hamarosan - február 9-én -, egy jubileumi koncerten kiderül, vajon lázba hozzák-e még a most már negyvenéveseket, feltüzelik-e a mai kamaszokat. És az megvan, hogy minek köszönhetik a sikerüket? Naná: mert Kiki a maga szerencséjének kovácsa.

? Nyolcvanháromban igazoltál át az Óceánból az Emelethez.
? Másfél évet töltöttem el az Óceánban, mi voltunk az akkori Irigy Hónaljmirigy – kortárs slágereket parodizáltunk. A legkomolyabb eredményünk egy kislemez és egy Táncdalfesztiválos fellépés volt. Az Első Emeletet egy egyetemi klubban láttam először, és máig emlékszem, akkor azt mondtam: nekem pont egy ilyen zenekar kéne. Ami újszerű, aminek más a hangzásvilága – és aztán valamivel később, amikor kiszállt az Emeletből Cser Gyuri, két meghallgatás után a bandában találtam magamat. Már azelőtt látszott, hogy mennyire bejön ez az új zenei irányzat az egyetemistáknak: nagyon rövid idő alatt hatalmas sikereket értünk el. A menetrend az Emelettel is olyan volt, mint az Óceánnal: eleinte keveset koncerteztünk és egyfolytában próbáltunk – napi 6-8 órákat.

? Hogy fért bele az egész napos próba az életetekbe úgy, hogy ne kerüljön a káemká az igazolványotokba?
? Eleinte voltak nagyon rövid időszakokra munkahelyeink – én divatáru készítőként dolgoztam ?, de aztán letettük az ORI-vizsgát (Országos Rendező Iroda – K. B.), ami akkor még kötelező volt a zenészeknek, épp a közveszélyes munkakerülés miatt. Ekkor hivatásos előadóművészekké váltunk, és így már nem volt probléma. A hivatásosoknak pedig a gázsija is hivatásos volt, eleinte 500 forint fellépésekként, ami egész jónak számított, ha sokat koncerteztünk. Ha jól emlékszem, akkoriban az emberek havi 4-5000 forintot kerestek, vagy talán kevesebbet. Szóval ha volt havi tíz koncertünk, akkor egész szép összeg jött össze. De az egy tévhit volt, hogy a zenészek milyen piszkosul gazdagok… Mi sem gazdagodtunk meg a nyolc év alatt. Jól kerestünk, de a nagy részét visszaforgattuk a zenekarba: folyton új, modern hangszereket vettünk, amik belekerültek jó pár ezer márkába.

? De voltak azért a zenészségnek más előnyei is, nem?
? Persze, akkoriban csak egy tévé volt, meg két rádió és sokkal kevesebb újság – aki ezekben néhányszor megjelent, azt utána megismerték az utcán.

? Na meg a saját autó, az útlevél nyugatra…
? Igen, volt ilyen is. Amikor valaki meghívólevelet kapott egy-egy hangszerkiállításra vagy más hasonló külföldi eseményre, akkor ki lehetett kérni a szolgálati útlevelet. Na, azt mi elég sűrűn kikértük – aztán persze nem vittük vissza időre. Nem nagyon törődtünk vele, ha jött a távirat, hogy „Kérem, adják le a szolgálati útlevelet” – inkább azon mesterkedtünk, hogy küldessük magunknak a következő meghívót külföldről, hogy ne abajgassanak ezzel. Azok szép idők voltak, jó visszaemlékezni …

? Pár év után megjelent az első lemezetek, és néhány hét alatt elkelt belőle 120 ezer darab. Könnyen fogadtátok a népszerűséget?
? Persze, fiatalok voltunk, tele energiával, ezzel nem volt baj, bírtuk a gyűrődést. Próbáltunk, koncerteztünk és lemezt készítettünk – ezzel telt az esztendő, folyamatos mozgásban voltunk, és úgy elmúlt pár év, hogy észre se vettük. Annyi volt az elfoglaltság, hogy nem volt idő gondolkozni.

[2008.02.06.]

(1. oldal)

következő oldal »