Megunhatatlan a musical-történelem leghosszabb pettingje

Eddig is gyanítottam, most viszont már szinte biztos vagyok benne, hogy a párizsi operaház csillárja nem holmi fantom szabotázs akciójának köszönhetően engedett a gravitáció szinte ellenállhatatlan vonzerejének.

2007. július 15-én, vasárnap este a színháztörténelem majdnem ismételte önmagát, ugyanis a Nagymező utcai objektum látogatói kísértetiesen hasonló szituációt idéztek elő a vastaps fogalmát messze túlhaladó ovációjukkal, mint ahogy az az 1870-es évek Franciaországjában is történhetett... Nem is kellene több tehát fenti teóriám bizonyítására, mint hogy a Budapesti Operett Színház társulata vendégjátékra menjen a francia fővárosba az Elisabeth című produkcióval.

Sissi népszerűsége azóta töretlen Magyarországon, hogy először tette lábát hazánk földjére, éppen 150 évvel ezelőtt. A császárné iránt megnyilvánuló szeretet felől még akkor sem lehet kétség, ha az említett évadzáró előadás után (és nem egyszer alatta is) felcsattanó taps-orkán minden bizonnyal nem ennek az egyetlen estének szólt. A nézők tetszésnyilvánítása ezúttal nem csupán az „imádnivaló kaszással” kiegészülő császári családnak és a történelem legszeretetreméltóbb elmebeteg gyilkosának szólt. Megilletett a taps Mozartot és Salierit, Rómeót és Capuletet, Jonelt és Blumnét, Lefou-t és Gastone-t csakúgy, mint Oltári srácokat és Verona valamennyi polgárát, no meg persze a fáradhatatlan Musical Ensemblet és a nem kevésbé elnyűhetetlen zenekart. De a távolból szólt az elismerő ujjongás azoknak is, akik ezen az esten nem lehettek jelen, mégis tevékenyen hozzájárultak, hogy egy újabb „fantasztikus” évet zárjon a társulat. Gondolok itt a teljesség igénye nélkül például a Budapest Klezmer Bandre, Mikó Istvánra, vagy a színház kismama-szekciójára.

Egy páratlanul gazdag évad záró akkordja

Ez a szezon sem szűkölködött nagyszerű előadásokban. A klasszikus sikerdarabok, a Mozart és a - DVD változatban a közelmúltban platinává nemesedett - Rómeó és Júlia, mellett a tavalyi év több újdonság között két igazi kuriózummal is bővítette a repertoárt. Az eredetiségében zseniális Menyasszonytáncot az Operett Színház színpadán táncolta el először az erdélyi magyar-zsidó-román település apraja és nagyja és a Rudolf c. musical szabadtéri világpremierje is Kerényi „Tanár Úr” társulatának nevéhez fűződik. De kortól és nemtől, társadalmi hovatartozástól, vallási és politikai beállítottságtól függetlenül szinte mindenki megtalálja azt az előadást, ami leginkább az Ő ízlésének és aktuális életérzésének megfelelő. Ezért aztán mindegy, hogy Lili bárónő, Szépség és Szörnyeteg vagy Párizsi élet, az előadásokra csak komoly harcok és áldozatok árán és még így is csak hónapokkal előre lehet jegyet venni.

Ennek a pazar színházi évnek a végén – talán közkívánatra, vagy a hármas Elisabeth évfordulónak köszönhetően – egy fergeteges hetet kapott ajándékba a társulattól közönsége. Mert hiába vették le két évvel ezelőtt a színről a Sissi életét (nem kevésbé halálát) megéneklő darabot, az a legtöbb musical rajongó számára továbbra is hőn szeretett műfajának „non plus ultra”-ja maradt. Most, hogy 170 év telt el a királyné születése, másfél évszázad az első magyarországi látogatása és 140 év a Nagyboldogasszony templomban történt megkoronázása óta aligha lehetett stílusosabban emlékezni az évfordulókra, mint egy Ezsébet-héttel megtoldani az egyébként sem rövid évadot. Nem az egyetlen és nem elhanyagolható különbség az (önjelölt) kvázi-sztár futballistáink és az Operett Színház művészei között, hogy utóbbiaknál sosem lehet hivatkozási alap a „természetes” fásultság és idény végi forma. A felújított darab újra bemutatására újult erővel és fiatalos lendülettel készültek nem csak a darabban újonnan debütáló fiatalok, de azok a sokat próbált művészek is, akiknek neve már kitörölhetetlenül bevésődött a Sylvester Lévay és Michael Kunze szerkesztésében megjelent „Sissi emlékkönyvbe”.

[2007.07.20.]