Hol vagy Bóbita?

Lalálelélóluli. Ez volt az a dal, aminek a zenéje nagyon, a szövege egyáltalán nem tetszett. Annyira gyermeteg, hogy az nekem felfoghatatlan, de lehet csak én vagyok „túl felnőtt.” De a „la lá le lé ló luli fagyit hozott a nagymami, rákentem a hajamra, nem gondoltam magamra, la lá ló luli, subidubi subidubi” valahogy nekem nagyon meredek, a Bóbita nyomába sem ér, de említhetném Az én dalom című régi nagy klasszikust is.

Lakáscsere: zongorával nyit a dal, kellemes, lágy, fülbemászó. Szövegében én komolyabb, „lelkisebb” mondanivalót érzek, mint amit egy két hallgatás után le lehetne mérni. Lehet fényes csillogás, minden, mi szemszájnak ingere, az otthon az mégiscsak az otthon marad. Talán nem véletlen bennem a vegyes érzelem: Ranschburg Jenő a híres gyermek pszichológus is közreműködött a dalban.

Botos tánc: Egy könnyed, népies, egyszerű szövegű dalocska, amelyet ideálisnak érzek táborozásokhoz, kirándulásokhoz, jó kis körjáték alakulhat ki. A dob lüktetése nagyon tetszett ebben a felvételben.

956 nyarán: Bródy János hatása nagyon kiérezhető, mind zeneileg, mind szövegileg. Lágy, nyugodt, vokális hangzású nóta, amelynek mély mondanivalója van: „Nem maradok örökké gyerek, egyszer én is felnőtt leszek.” Milyen igaz…

Hócsata:. Na, ez az, amiben idén nem volt része a gyerekeknek. A gitár és a szaxofon hűen tükrözi, milyen is lehet egy vérbeli hócsata a csípős hidegben, amikor éppen a hátadon puffan egy méretes hógolyó.

Seholsincs ország: A dal, amely nem szól semmiről sem, mégis nagyon kellemes, ami a dallamot illeti.

Hóesésben: Mindenki átélte már, milyen is álmodozni a hóesésben, legyen az gyerek vagy felnőtt. A gitár hangja és a dob játéka, na meg az énekesnő kellemes, fülbemászó hangja a biztosíték arra, hogy továbbra is lesznek ilyen élményeink.

Az én anyukám: Úgy voltam vele, mint a La lá le lé ló lulival. Zeneileg semmi gondom nem volt vele, de a szövege. Nem tudom, biztos ehhez is felnőtt lettem, de távol állnak tőlem ezek a megfogalmazások, pedig én is szeretem az anyukám.

Vizilóblues: Fantasztikus zene, fantasztikus énekhang, vicces szöveg, amin a gyerekek önfeledten kacaghatnak. Halász Judit remekül játszik hangjával. A zenekar pedig igazi bluest játszik, úgy ahogy azt kell.

Amit nem értek. Ahogy egy kisgyerek, úgy ez a dal is kételyekkel telített. Látszólag komolytalan kérdéseket fogalmaz meg, ám én kicsit többet érzek benne, mint gyermeki kétkedést. A refrént (Nem értem, nem értem, nem értem…) sok felnőtt is napjában többször felteszi…A zongora alátámasztja az ismétlődő sorokat, majd ugyanolyan hirtelen szakad meg, mint az ének.

[2007.03.02.]