A változatlanság varázsa: Sitke

A nap legjobbja
A nap fénypontja számomra – és ezzel távolról sem voltam egyedül – a Lord együttes fellépése volt. A szombathelyi csapat a Kormoránhoz hasonlóan szinte bérletes fellépőnek számít a majdnem hazai környezetben. Most azonban két évet kellett várni (a jubileumi, 2006-os, két napos fesztivált követően) a sitkei domboknak, hogy felettük a ragadozók sikolya messzire szálljon a szélben. Megérte. Az elnyűhetetlen, örökifjú csapat és hasonszőrű (ráadásul újabb generációkkal egyre bővülő) közönsége - teljes harmóniában - fergeteges hangulatú bulival tette gazdagabbá a fesztivált. A Lord klasszikusokból is csak a legek fértek bele a fesztiválfellépés adta keretek közé, így azonban egyetlen hosszú szívdobbanás volt az egész koncert. Az elsőtől az utolsó pillanatig maximális fordulatszámon. Nem véletlen, hogy az egész napot figyelembe véve csak ezekben a percekben lehetett – volna - közel felhasználóbarát módon (értsd: nem több, mint 30 perc alatt) kürtös kalácshoz vagy egy korsó sörhöz jutni. (Összehasonlítva a nyár egyéb fesztiváljaival ez – az egy főre jutó gasztrokultúrális forrópontok száma - egy komoly hátránya volt a sitkei napnak. Lényegesen nagyobb élvezeti értékkel bírhattak a koncertek azok számára, akik maguk örömére, vagy szeretteik unszolására nem álltak az itt töltött idő komoly százalékában sorban valamelyik sátor vagy élelmiszer(kis)ipari egységgé átminősített lakókocsi előtt. Ehhez azonban óriási szerencse, hatalmas pofátlanság, vagy bölcs előrelátás szükségeltetett. Utóbbi piknik-kosarakban, hűtőládákban, ritkább esetben teljes „bográcsoló felszerelésben” manifesztálódott.)

És a klasszikusok
A tavalyi évben a fesztivál műfaji kiszélesítésével próbálkoztak a szervezők, ami meglehetősen sokszínű és egymástól sok szempontból igen távoli rétegek átmeneti szimbiózusához vezetett. A hagyományokhoz való visszatérés sikerét nem csak a magasabb nézőszám mutatta, hanem az is, hogy az est folyamán szinte állandósult a tömeg a színpad előtt, lényegesen kisebb volt a nézőszám ingadozása, mint egy évvel korábban. Akkor a napforduló idejére már alig lézengett néhány tucat elvetemült rajongó a poros domboldalon az utolsó koncerten. Most viszont az utolsó pillanatig kitartott az ezres nagyságrendű nézősereg, hogy megnézze, mit tud nyújtani számukra két további legenda, a Bikini és a Republic, akik szinte egyenesen a Sláger Megapartyról érkeztek Vas megyébe. Dícséretükre elmondható, hogy ez a körülmény egyáltalán nem látszott a produkciójukon. Meghálálták azt a szeretet, amivel fogadták őket a rajtuk nevelkedett rockerek. Na és azok fel és lemenői. Időközben ugyan a 10 év alattiaknak fellőtték a pizsamát, és a 60 felettiek is elfáradtak ez egész délutáni/esti piknikelésben (merthogy az említett korosztályok is szép számmal képviseltették magukat a nyárbúcsúztatón), de a „maradék” félszáz év reprezentánsai kitartó intenzitással, fáradhatatlanul tekerték a rockdarálót. Az utolsó pillanatig. Lámpaoltásig. Hogy aztán egy utolsó korsó vagy pohár kiürítését követően megkeressék a nagy magyar éjszakában a sátrukat vagy szerencsétlenebb helyzetben az alkalmi parkolóvá nemesedett (lealacsonyodott?) mezőn az autójukat, és máris azt kezdjék tippelgetni, vajon a következő évben milyen fellépők hozzák őket jó előre tűzbe-lázba. És mely régi vagy éppen idén szerzett barátaikkal fognak újra találkozni a Hercseg hegyen. Mert hogyha a magyarok Istene megsegíti őket, az nem lehet kérdés, hogy mi lesz a programjuk 2009 augusztusának utolsó szombatján.

Balázs András

[2008.09.27.]