Egy fantasztikus V' Moto-Rock buli készül a Sportarénában - beszélgetés Menyhárt Jánossal

Lassan elérkezik a pillanat, mikor a négy legendás zenész a Budapest Sportaréna színpadán, közel húsz év különélés után, megmutatja mit jelentett – és mit jelenthet ma is – a szó legnemesebb értelmében vett, igazából semmilyen műfaji skatulyába nem tuszkolható zene Magyarországon. A szuperkoncert kapcsán Menyhárt (Menyus) Jánossal, a V’Moto-Rock gitárosával beszélgettünk.

- Mit éreztél, mikor a VMR -tól megkerestek, hogy legyél az együttes gitárosa?
- Az első érzés a meglepetés erejével hatott. Ugyanis egy üzenetet találtam a postaládámban Demjén Ferenc aláírással, hogy hívjam föl, vagy keressem meg. Igen, meglepetés volt számomra, hiszen a V’Moto-Rock szupergruppnak készült. Nagyon örültem, megtiszteltetésnek éreztem a meghívást. Rövidesen megkezdődtek a próbák, ezzel a kezdeti elfogódottság szinte észrevétlenül torkollott a közös munkába.

- A VMR első időben a hagyományos rock-sounddal próbálkozott, aztán populárisabb irányt vett. Mitől lett ez a zene olyan, amilyen lett?
- Négy különböző egyéniség alakította zenekar arculatát. Első nagylemezünk meghallgatásakor egyértelműen kiderült, hogy a V’Moto-Rock esetében nem beszélhetünk kimondott hard-rock hangzásról. Az a nagyon rockos jegy, csak néha villant fel. Első kislemezünkön lévő Motor-boogie-t kivéve, talán nem is írtunk keményebb számokat. Demjén Ferenc, egyfajta Bergendy-örökségként, egyértelműen hozta magával a dallamos, slágeres lírai énekstílust, mi – a többiek -, pedig igyekeztünk megismerni egymást. Persze értek különböző hatások minket, melyek később megjelentek a zenénkben. Lerch Pisti olyan szintetizátorokat szerzett be, melyek először voltak hallhatók az országban. Arra törekedtünk, hogy a zenekarra jellemző egyéni hangzást alakítsunk ki.

- Ennek érdekében építetted fel azt a fajta gitárhangzást, ami markánsan megkülönböztethető Magyarország egyéb más gitárosaitól. Valamiért mégsem kapott elég hangsúlyt ez a hangszer…
- Különböző korszakokban különböző hangszerek kerültek előtérbe. Egy időben a szintetizátor meghatározó szerephez jutott, emiatt nemcsak a gitár, de a dob is némiképp visszaszorult. Főleg, mikor megjelentek az elektromos dobok. Ettől függetlenül mindenki hozzátetette a magáét a produkcióhoz, vitte tovább azokat a jegyeket, amitől annak idején ez az egész összeállt. A világban uralkodó zenei hatásokat sosem ültettük át azonnal és kritikátlanul a VMR zenéjébe; arra mindig ügyeltünk, hogy arculatunk megmaradjon.

Egy kimondott rock-zenekarban nyilvánvalóan nagyobb hangsúlyt kap a szólógitár. Nálunk nem a totális rock, inkább annak hatásai érvényesültek. Ennek érdekében bizonyos effekteket, torzítókat használtunk. Példának említeném a Boszorkányéjt, vagy a Motor-boogie-t. Lemezeinken sok nótánkban ott a gitárszóló, mondjuk a koncerteken azért jobban ki tudtunk bontakozni.

- Lehet mondani, hogy a VMR vérbeli koncertzenekar volt?
- Élőben sok nótát másképp játszottunk, mint ahogy a stúdióban fölvettük, hiszen nagyobb szabadságot élveztünk. Gondolok az improvizációkra, a megnyújtott hangszeres részekre, vagy éppen a dalok elé írt „wamp”-ekre. Vagyis jeleztük, hogy emberek vagyunk, nem gépek; megpróbáltuk magunkat jól érezni.

- Ha a VMR 7 nagylemezét vesszük alapul, úgy tűnik, hogy a csapat 12 éves működése, szinte állandó útkeresésben telt el. Mi lehetett az oka, hogy a két csúcs LP után (II. és Gyertyák) a Garázskijárat, az V. és a Fény felé sokkal halványabbra sikerült?
- Nem gondolnám, hogy az említett utolsó lemezek halványabbak lennének. Sokkal inkább a kísérletezés jegyeit viselik magukon. Ha sokáig dolgozol egy zenekarral, óhatatlanul elgépiesedsz. Ennek elkerülése érdekében nagy merészséget igénylő változtatásokat kell végrehajtanod. Ha egyik lemezedre írsz egy slágert, mondjuk a „Várj, míg felkel majd a nap”-ot, akkor elvárják tőled, hogy a következő albumon is legyen egy hasonló. A piac kegyetlen törvényei szerint azt lehet eladni, amire közönségigény van.

- Garázskijárat LP-nél próbáltunk egy másfajta irányt venni, kicsit többet muzsikálni. A Fény felé album megjelenése után olyan kritikák is értek bennünket, hogy már érződik a széthúzás. Annak ellenére, hogy nincsenek rajta olyan populáris hangvételű szerzemények, mint az előzőeken, szerintem nagyon jól sikerült anyagot készítettünk. Meggyőződésem, hogy ha még egy évig egyben marad a zenekar, a következő lemezzel nagyon komoly slágereket tudtunk volna letenni az asztalra. Bizonyíték rá, hogy mindegyikünk, külön-külön is megállta, megállja a helyét a mai napig.

- Mi tette fel az i-re a pontot 1989-ben, vagyis mi jelentette a közös munka végét?
- Akkor értetlenül álltam a feloszlás előtt, utólag úgy látom, hogy törvényszerű volt. Az összezártság, a túlhajszolt turnék miatt nem jutott időnk arra, hogy tervezzünk, átbeszéljük a jövőt. Akár egy család életében, a zenekaroknál is lehetnek hullámvölgyek. Ha lefáradsz egy turnén, nem tudsz minden energiáddal koncentrálni a produkcióra, rányomja a bélyegét a dalokra, a lemezekre. Nagyon fontos, hogy meglegyen az alkotói közösség atmoszférája.

Ahogy a zenekar beérett, mint a gyümölcs, úgy bontakoztak ki a házon belüli egyéni elképzelések. Divatba jöttek a szólólemezek, Lerch Pisti sem akarta kihagyni a lehetőséget. Szerette volna azokat az elképzeléseit megvalósítani, amit a csapaton belül nem tudott a felszínre hozni. Nagyon hiányzott egy menedzser, aki irányított volna bennünket, súgott volna, hogy mit, hogyan csináljunk? Ha akkoriban adódott volna lehetőség, elutaztunk volna külön-külön, valahova jó messzire, hogy hazatérve újragondoljuk ezt az egészet. Vagyis az alkotó munka folytatását. Ezzel szemben, mire feleszméltünk, már nem volt V’Moto-Rock.

- Most december 30-án, viszont újra lesz. Hogyan lehetett tető alá hozni a koncertet?
- A V’Moto-Rock közös szülemény volt. Megérkeztünk a próbahelyre, összeraktuk a dalokat, inspiráltuk egymást. Egymásból táplálkozott minden. Már régóta lógott a levegőben a közös koncert gondolata, hiszen úgy lett vége, hogy el sem búcsúztunk. Mindannyian úgy érezzük, hogy ezzel nem csak a közönségnek, de magunknak is tartozunk.

- Összeállt a repertoár?
- Igen, kb. 35 nótát tervezünk műsorra tűzni. Külön-külön már gyakoroltunk, október vége felé kezdődnek a közös próbák.

- Valóban búcsúkoncertre látogathatunk az Arénába?
- A realitásokat figyelembe véve, búcsúkoncertre készülünk. Más kérdés az érzelmi oldal; kit, hogyan fog megérinteni a közös muzsikálás? Úgy érzem, hogy ezzel lezárul ez a fejezet. Mindazonáltal adjuk meg az esélyt, hogy valamilyen formában folytatódik a történet. Nem tudom. Az én álmom – ha nem is egy nagylemez -, de legalább négy dal erejéig kellene készíteni új anyagot.

- Mit jelentett neked a V’Moto-Rock?
- Az egész életemet meghatározta. Fiatalok voltunk. Olyan korszakot jelentett, hogy ma is el tudok érzékenyülni, ha megnézek egy régi koncertfelvételt. Büszke vagyok rá. Azt a hét évet akkor, nem is igazán tudtam értékelni, inkább most utólag látom, hogy milyen nagyszerű időszak volt, milyen nagyszerű zenekar volt. Ha most lenne rá lehetőségem, újra örömmel ugranék bele. Még most is.

Olvasd tovább: Demjén Ferenc már készül - fantasztikus lesz a V' Moto-Rock Aréna-bulija?

-Hegedűs István-

[2008.11.03.]