Demjén Ferenc már készül - fantasztikus lesz a V' Moto-Rock Aréna-bulija?

Lassan elérkezik a pillanat, mikor a négy legendás zenész a Budapest Sportaréna színpadán, közel húsz év különélés után, megmutatja mit jelentett – és mit jelenthet ma is – a szó legnemesebb értelmében vett, igazából semmilyen műfaji skatulyába nem tuszkolható zene Magyarországon. A szuperkoncert kapcsán Demjén Ferenccel, a V’Moto-Rock énekes-basszusgitárosával beszélgettünk.

- A Bergendy ’77-ben még koránt sem mutatta a hanyatlás jeleit, mégis úgy döntöttél, hogy kiszállsz. Mi volt az oka?
- Talán a Bergendy sosem hanyatlott igazán, főleg kifelé nem. Befelé viszont valahogy egy kicsit kifáradt. Olyan műsort szerettünk volna, amit más nem csinál. Különféle ötletek alapján, a dzsessztől a klasszikusig szinte mindent játszottunk, pedig csak a hangszerelésbeli hagyományoktól elszakadva kellett volna megújulnunk. A ljubljanai dzesszfesztivál nem hozta meg a kívánt sikert, hiszen nagyon erős mezőnnyel kellett kiállnunk. Másrészt a dzsessz nem igazán a mi stílusunk. Elég sok szemrehányást is kaptunk, én pedig kiléptem a zenekarból. Innentől kezdve olyan érzetem támadt, mintha egy súlyos kőtől, tehertől szabadultam volna meg.

- Pár hónapos szünetet követően – mások által sugallt megkeresések után – jöttünk össze Lerch Pistivel és Herpai Sanyival (mindketten a V’ 73 tagjai voltak). Kellett keresni egy jó gitárost; többen ajánlották Menyust (Menyhárt János – a szerk.). Az első pillanatban tudtuk, hogy nagyon jól fogunk tudni együtt dolgozni. Így aztán összejöttünk négyen. A Bergendy kissé száraz, három fúvósra épülő muzsikájához képest, a V’Moto-Rock a három alaphangszerrel és szintetizátorokkal, sokkal tömörebb hangzással tudott megszólalni.

- Egyes híresztelések szerint, első körben a VMR – rajtad kívül – Tátrai Tibort, Tóth János Rudolfot, Debreczeni Csabát és Papp Gyulát jelentette volna. Végül miért az ismert formáció debütált?
- Arról, hogy így állunk össze, egyáltalán nem volt szó. Tibuszt (Tátrai Tibor – a szerk.) nagyon szeretem, ma is jó haverok vagyunk, de ő akkor éppen máshol játszott. Papp Gyuszival szintén jóban voltam, de a közös zenélés nem került szóba. Debreczeni Csaba és Tóth Janó akkor még a Bergendyben zenéltek, aztán később ők is kiléptek. Lehet, hogy ez az összeállítás valakiben fölmerült, és szerette volna, ha megvalósul, de ennek nincs semmilyen valóságalapja.

- Az első kislemez alapján a VMR rock-zenekarként indult, de hamarosan jónak láttátok, ha módosítjátok a stílust. Miért?
- A V’Moto-Rock fantázianév, melyben egy szójátékból eredően benne van a rock. Játszottunk rockot is, de nem azt a fajta kemény hard- muzsikát, mint pl. a P.Mobil. Megpróbáltuk saját magunkat adni, nem pedig másokat koppintani. A négytagú zenekarból hárman is dolgoztunk szerzőként –, ez nem is rossz arány! A V’Moto-Rock dallamos, elektronikus hangzást a rock-kal ötvöző bandának számított; igazából egyikünk alkatával, egyéniségével sem fért össze a keményebb hard-zene. Ettől függetlenül, egy-két számunkban ezt is elrejtettük.

Az összeszokás időszaka alatt készült az első nagylemezünk, emiatt puhább lett, mint amilyennek szántuk. Mikor megismertük egymást, mindenki hozott ötleteket, próbálkoztunk, hogy mi fér bele ebbe az újfajta dologba. Én egy fúvósokkal teli pop-bandából jöttem, Lerch Pistiék a V’73-al, trióban egy progresszív jellegű irányt képviseltek, Menyus is egészen más stílusban játszott. Aztán a második lemeznél már szépen összecsiszolódtunk. A többi is gyönyörűen sikerült, hiszen nagyon sok dal megmaradt.

- A két alapműnek számító csúcs LP után (VMR-II. és Gyertyák), a Garázskijárat, a VMR-V. és a Fény felé - néhány emlékezetes dal ellenére - némileg halványabbra sikerült. Elképzelhető, hogy még mindig az útkeresés lehetett az oka?
- Egyfolytában útkeresésben voltunk. Minden lemezünkről megmaradt egy pár nóta. Pl. utolsó albumunkról a címadó Fény felé, zseniális szerzemény. Akkoriban kicsit megelőztük korunkat, ezek a dalok mostanában kezdenek beérni. Abban az időben ezek érdekesnek, minőséginek és különlegesnek számítottak, zenében és szövegben egyaránt – nekünk nagy sikert hoztak.

- Hogy viszonyultál a modern elektronikus zenéhez és az új hullámhoz? Befogadtad?
- Nemcsak befogadtam, de többet is szerettem volna használni. Annak idején nem létezett olyan hangszerpark, mint amilyen most van. A Moog-szintetizátoron kívül csak egy-két elektronikus dologhoz lehetett hozzájutni, ez a hangszerelést eléggé behatárolta. Alaposan meg kellett dolgozni azért, hogy kihozzuk belőle, amit elképzeltünk. Bár ma már mindenki más, újabb hangszerekkel rendelkezik, de azt a fajta tömör hangzást szeretném megtartani, megszólaltatni, ami akkor jellemezte a bandát.

- A szétválást firtató kérdésemre Lerch Pisti úgy fogalmazott, hogy minden szerelemnek egyszer vége szakad…
- Pisti rendkívül mélyérzelmű ember, de szerelemről szó sem volt. 12 év alatt minden el tud fáradni, még egy házasság is –, így ez is elfáradt. A ’80-as évek végén olyan dömping alakult ki a hanglemezgyártásban, hogy hiába kötötte a Hanglemezgyártó Vállalatot velünk szemben – és az LGT-vel is - exkluzív szerződés, nem adtak ki új V’Moto-Rock lemezt.

- Egyszerűen nem foglalkoztak velünk. Mi pedig sem Wilpert Imréhez (a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat popmenedzsere, dr. Erdős Péter utóda – a szerk.), sem Bors elvtárshoz (Bors Jenő, az MHV igazgatója – a szerk.) nem mentünk reklamálni. Az élő koncertek iránti kereslet is visszaesett, play back-elni meg mi nem mentünk el. Lerch Pisti saját lemezfelvételére készült, minek érdekében Phil Collins könyvét tanulmányozta, hogyan kell szólókarriert csinálni? Nekem a Szerelem első vérig óriási sikert aratott, ehhez országos turné is kapcsolódott.

Ekkorra már megtört az MHV monopóliuma, egy magáncég felajánlotta nekem egy szólóanyag megjelenésének lehetőségét. Összehívtam a bandát, hogy csináljunk inkább V’Moto-Rock lemezt, Pisti írjon rá egy pár új nótát. Neki nem nagyon tetszett az ötlet, el volt szánva a saját szólóalbumára. Az ügyvédjével akarta megbeszélni közös anyagunk létrejöttét, amire a zenekar inkább a feloszlást választotta; én pedig megcsináltam a második önálló lemezemet, a Szabadság vándorait. Menyus velem maradt, mint szerző és gitáros, összehoztunk egy kísérőzenekart a szólópályámhoz.

- 2008. decemberében, viszont V’ Moto-Rock koncert lesz. Mikor kezdődnek a próbák?
- Októberben kezdődik a felkészülés, novemberben, egész hónapban próbálni fogunk. Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben és Szegeden ún. „belövő bulikat” tartunk, ami nagyjából megegyezik az arénás koncert anyagával. A többiek már nagyon nyüzsögnek, biztos vagyok benne, hogy jó hangulatú bulik lesznek, mindenki a maximumot fogja nyújtani.

- Gondolom, elég régen fogtál a kezedbe basszusgitárt. Sokat kell gyakorolnod, hogy újra megszokd a hangszert?
- Mostanában gyakran kezembe veszem. Mikor itthon vagyok, TV nézés közben is járnak az ujjaim a húrokon. Inkább csak skálázásról van szó, magát az anyagot még nem gyakorlom. Egészen biztos, hogy menni fog: olyan, mint a biciklizés, ha egyszer megtanultad, nem tudod elfelejteni.

- Lehet valamit tudni a koncerten elhangzó dalok repertoárjáról?
- Még nincs eldöntve. Mindenki szavaz egy pár nótával, abból kiválasztjuk a megfelelőket. Kaptam egy listát, de még hiányos, inkább csak irányadó. Egyelőre a háttérmunkálatok folynak, nem is szabad korán elkezdeni a felkészülést, mert az ember hamar beleunhat.

- Gondolkodtatok új anyag elkészítésében?
- Lemezt nem, de egy új dalt esetleg igen. Pisti már hozott egyet, a próbákon dől el, hogy lesz-e belőle valami. Lemezt semmi esetre sem szeretnék, mert akkor rögtön fölmerül a kérdés, hogy miért nem turnéztatjuk? Nekem pedig ott az együttesem, akivel legközelebb saját anyagot szeretnék csinálni.

- Készül a koncertről kép-, vagy hangzóanyag?
- Jó az ötlet, de ez szponzor, és kiadó kérdése. Itt komoly összegekről van szó, nem tudom, hogy bevállalják-e? Én beszállnék anyagilag, de nem biztos, hogy az együttes is akarja. Eddig nem derült ki.

- Ezek szerint a decemberi koncert különös alkalom; szavaidból úgy vettem ki, hogy a továbbiakban nem tervezitek a közös munkát.
- A V’ Moto-Rockból nagyon sok lehetőség kimaradt, és rengeteg élményt őrzünk magunkban. Fiatalságunk legszebb éveit töltöttük el együtt. Rengeteget tanultunk egymástól, számos külföldi fellépésünk volt. Sok jó nótát írtunk, aminek meg is lett a hatása. Jó szívvel tudok visszagondolni azokra az időkre. Mikor az együttes 12 év után kifújt, nem mondom, hogy nem szabadultam fel úgy, mint annak idején a Bergendy után; jó volt megszabadulni a kötöttségektől.

Többször szóba került a búcsúkoncert gondolata. Az első évben még frissek voltak a sebek, utána különböző okok miatt, mindig becsúszott valami. Most megpróbáljuk. Végül is egyetlen egy fellépésről van szó, ami viszont óriási lesz -, kihagyhatatlan. Erre nagyon fel fogunk készülni. Úgy érzem, hogy ezzel a koncerttel tartoztunk a közönségnek, legalábbis azoknak, akik 12 éven keresztül végigkísértek bennünket. Ezen kívül nem is búcsúztunk el tőlük. Utólagos búcsúnak szánjuk, utána mindenki tudja, hogy ki hova kerül, hol van a helye.

Olvass tovább: A V'Moto-Rock története sorozat összes része

- Hegedűs István -

[2008.09.11.]