Egy fantasztikus V’ Moto-Rock buli a Sportarénában - Beszélgetés Herpai Sándorral
Lassan elérkezik a pillanat, mikor a négy legendás zenész a Budapest Sportaréna színpadán, közel húsz év különélés után, megmutatja mit jelentett – és mit jelenthet ma is – a szó legnemesebb értelmében vett, igazából semmilyen műfaji skatulyába nem tuszkolható zene Magyarországon. A szuperkoncert kapcsán Herpai Sándorral, a V’Moto-Rock dobosával beszélgettünk.
- Hogyan emlékszel vissza arra az átmenetre, mikor a V’73 trióból V’Moto-Rock együttes lett? - A V’73 tulajdonképpen befutotta azt az utat, amit Magyarországon be lehetett futni. Lemezfelvétel híján a továbblépés minden lehetősége beszűkült a zenekar számára. Abból éltünk, hogy énekeseket kísértünk, ami különösebb perspektívával nem kecsegtetett. Ekkor keresett meg bennünket Rózsi egy új zenekar szervezésének ötletével. Ő a Bergendy után valami újat szeretett volna csinálni, mi pedig már padlót fogtunk; ez a lehetőség mindannyiunk számára jókor érkezett.
- Lerch Istvánnal már régebb óta együtt dolgoztál. Hogyan illeszkedett a közös munkába Demjén Rózsi és Menyhárt János? - Emberileg könnyen ment, hiszen Rózsi bohém természetű, fantasztikus figura. Zeneileg már nehezebb volt, hiszen egykönnyen nem tudtuk levetkőzni a V’73 modorosságát. Addig folyamatosan egy olyan kiélezett muzsikát játszottunk, amihez magas szintű technikai tudás kellett. Hangszerkezelésben virtuozitás jellemezte a triót, a nóták eleve erre az attitűdre épültek. Ezzel szemben a V’Moto-Rock stílusa a jóval egyszerűbb, szívhez szóló rock-muzsikára épült, amit nem találtunk el elsőre.
- Pont ide szerettem volna kilyukadni. Ha a VMR 5 sorlemezét vesszük alapul, érezhető, hogy a csapat 12 éves működése szinte állandó útkeresésben telt el. Mi lehetett az oka, hogy a két csúcs LP után (II. és Gyertyák) a Garázskijárat, az V. és a Fény felé sokkal halványabbra sikerült? - Az első lemezre az abszolút útkeresés a jellemző. Azonban ne feledkezzünk el arról, hogy az LP-t megelőzte a bemutatkozó kislemez, melynek A és B oldala egyaránt zseniális volt. Nekem különösen a B oldal, Nyújtsd hát a kezed c. száma tetszett. A Sportarénára való felkészülés alkalmával került a kezembe ez a nóta; meg kell, hogy mondjam, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni! Az első albumhoz visszatérve, arról a Csak szeretetből, és a Gyere, szállj velem képviselte azt a szintet, ami a minőségi muzsikát jelentette. Nem tehetek róla – nem is szeretném a slágerzenét leszólni -, de nekem a könnyebb dolgok sosem voltak a szívem csücskei. A későbbiekben születtek olyan nóták, mint a Gyertyák, vagy a Jégszív, amit nehéz könnyek nélkül végighallgatni, sőt játszani is szerettem őket; mégis inkább azokat a dalokat favorizáltam, melyek kevésbé voltak felkapottak.
- Egy zenekar arculatát, stílusát többnyire szerzeményei határozzák meg. Annak ellenére, hogy nóták többségét a Lerch-Demjén szerzőpáros jegyezte, ez mégsem kizárólag az ő privilégiumuk volt. Szinte korlátlan teret engedett a zenekar a másik két tag felé is? - Ha arra gondolsz, hogy időnként megjelent mondjuk a Menyhárt-Herpai szerzőpáros neve is a borítókon, nem biztos, hogy a valóságot tükrözi. Nem azt jelentette, hogy annak a dalnak én írtam a szövegét, hanem azt, hogy a hangszereléstől és egyéb témáktól kezdve szinte mindent kitaláltam rajta, csak azért nem lehet jogdíjat kapni. Mivel abszolút csapatmunkáról volt szó, eleinte ezzel a módszerrel igyekeztünk elosztani a befolyt összegeket. Később úgy módosult, hogy a Lerch-Demjén szerzőpáros neve után odakerült a - V’Moto-Rock. Ez tökéletes megoldásnak bizonyult arra nézve, hogy a valódi szerzők mellett azok is részesüljenek a díjazásból, akik hozzátették a magukét az adott produktumhoz.
- Egy ilyen nagyszerű, kemény rock-dobos miért kényszerülhetett – már a Garázskijárat lemezen is hallható – elektromos dob használatára? - István hozta a zenekarba a komputereket és az elektromos dobokat. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le benne? Talán azt gondolta, hogy ez a jövő útja, vagy a zenekarral már nem lehetett olyan szinten próbálni, mint régen – nem tudom. Tulajdonképpen, akkor, huszonvalahány évesen nem sokat gondolkoztam ezen, hanem feladtam. Ma már másképpen csinálnám: leülnék megbeszélni a többiekkel ezt az egészet. Viszont attól kezdve, részemről befejeztem a V’Moto-Rockot; számomra a zenekar a negyedik lemez környékén megszűnt létezni. Elmentem a koncerteket lejátszani, de a továbbiakban az egész dolog nem érdekelt semmilyen szinten.
- Ezek szerint, részedről megvolt az indok, hogy elhagyd a zenekart. De a többiek részéről milyen problémák merülhettek fel? Vagyis mi jelentette a közös munka végét? - Németországban megjelent lemezünk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Részt vettünk egy amerikai turnén, amely – menedzsment hiányában - szintén érdektelenségbe fulladt. Hazaérkezvén ugyanott kellett volna folytatni, ahol abbahagytuk; nekem semmi kedvem nem volt a komputerekhez.
Ezen kívül, István önálló pályafutást akart kezdeni, ami sértette a zenekar érdekeit. Rózsi próbált valamilyen szinten kompromisszumot kötni vele, de makacs emberről lévén szó, nem ment. Azt sem merném kijelenteni, hogy mindenképpen ez vezetett a feloszláshoz, mert ekkorra a zenekar már kifújt. Eljátszottunk mindent, amit el kellett játszanunk; az utolsó lemezeken már nem voltak átütő nótáink; a középszerűséghez, vagy a szemétgyártáshoz részemről nem vagyok partner.
- December végén várhatóan megtelik a Sportaréna a V’Moto-Rock koncertjére. Ez az egyetlen közös munka, vagy terveztek másutt is fellépést a zenekarral? - Debrecenben, Pécsett, Szombathelyen és Szegeden belövő bulik lesznek. Az Aréna után, viszont nem tervezünk közös munkát. Bár ki tudja…Hátha kedvet kapunk egymáshoz… Én mindenben partner vagyok, ami a jó, minőségi zenét illeti.
- Mit jelentett neked a V’Moto-Rock? - A fiatalságomat. Meg minden egyebet, amit ez takar. Nagyon jó évek voltak, imádtam.
Hírek
