"A dalok főként fehérek, de sokszor feketék." - interjú Miller Zoltánnal

Fehér és Fekete címmel jelent meg Miller első szólólemeze. Az Emberek együttes egykori frontembere, számos sikeres musical főszereplője ezúttal saját életérzéseit énekli meg. Színházról, zenéről és közelgő koncertjéről beszélgetek vele egy hangulatos belvárosi kávéházban.

- Legutóbb az Anna Kareninában láttalak, Vronszkijként. Ebben a szerepben az emberi érzések minden magassága és mélysége megtalálható. Miből építkeztél a szerep megformálásakor?
- Ösztönből építkeztem, azokból a már megélt, hasonló szituációkból, negatív és pozitív élményekből, amelyeket az élet színpadán lehetőségem volt megtapasztalni. Nagyon ritkán kezdek el gondolkodni egy szerepen, inkább játszom. Persze nekem is vannak ötleteim, hogy a színpadi helyzeten hogyan lehetne javítani. De az, hogy érzelmileg mit kellene sugallni, vagy mondani azon nem szoktam gondolkodni, az adja magát.

- Az eredeti premier 2002-ben volt. Akkor másképp láttad Vronszkijt, mint most?
- Természetesen. Sőt a hat évvel ezelőtti a mostani előadáshoz képest rendkívül hideg és tényleg fekete fehér előadás volt. Amilyen maga a színpad és a díszlet is. Nagyon örülök, hogy végülis azok az emberek, akik ebben részt vettek, rábeszéltek, hogy mégis vállaljam el most ezt a három előadást, mert rendkívül sok örömöt adott nekem a csapat is és maga az egész darab.

Az elmúlt hat évben nagyon sok minden történt velem, nagyon sok minden változott bennem. Érdekes dolog, hogy az ember, ahogy a harminc felé és fölé közelít, akkor hihetetlen változásokon tud átesni, anélkül, hogy tulajdonképpen történne valami az életével. Egyszerűen érzed azt, hogy hihetetlenül felgyorsul valamilyen változás benned. Én olyan 25-32 éves koromig nem nagyon változtam. Az elmúlt két és fél, három évben nagyon sokat értem. Azt gondolom ez nem egy kirívó példa, a legtöbb emberrel így szokott lenni. Én egy olyan pályán vagyok, ahol ezek a dolgok látványosabbak, jobban érzékelhetőek a nézők számára is.

- Felnőttél?
- Azt azért túlzás lenne mondani, én valószínűleg sosem fogok felnőni és nem is szeretnék, de sok dologban megváltozott a véleményem, a hozzáállásom. Egyrészről sokkal elnézőbb, kompromisszumképesebb lettem, ami egy jó út, mert kompromisszumok nélkül nincs boldogság, nincs élet. Másrészről, sokkal keményebbé és határozottabbá váltam, elsősorban szakmai kérdésekben. Erőteljesebben reagálok azokra a méltatlan, a számomra nem megfelelő helyzetekre, a középszerűségre, mint ahogy eddig.

- Októberben jelent meg első szólólemezed, melyen szerzőként is bemutatkozol. Mennyiben mutatod más oldaladat a színpadon, mint a lemezen?
- A kettő más és egyben ugyanaz. Akkor is magamat adom, amikor a színpadon vagyok egy szerepben. De természetesen egy lemezanyagon, főleg azokban a dalokban, amiket én írtam, az ember még több lelket, egyéniséget, saját gondolatot bele tud tenni úgy, hogy nem kell egy másik ember köntösébe bújnia. Az emberek elé kiállva, Miller Zoltán, mint „magánszemély” is vállalom azokat a gondolatokat, élményeket, akár saját magamat is kritizáló szövegeket, amiket megírtam.

- Nem tartasz tőle, hogy így túlságosan belelátnak az életedbe, a gondolataidba?
- Nem, mert elég intelligensnek tartom magam ahhoz, hogy pontosan annyira engedjek másokat belelátni az életembe, amennyire azt én szeretném.

- Számodra a zene vagy a szöveg a fontosabb? Hogyan születnek a dalok?
- Először a zene születik meg, csak utána a szöveg, mert azt gondolom, hogy a zene az alapja mindennek. A dallamra kell megírni a szöveget. Ezért is nehéz a dalszövegírás. Persze a semmit nem mondó, ostoba, közhelyeket kommunikáló szövegekről most nem beszélek. Csak a minőségi dalszövegírásról beszélek, mert olyan is van. Nagyon furcsa ez már a mai világban. Hála istennek, úgy hozta az élet, hogy Valla Attilával dolgozhattam együtt, aki nemcsak a barátom, hanem abban a korosztályban, amit Ő képvisel, egyike azon keveseknek, aki képes a minőségi dalszövegírásra. Borzasztóan nehéz dalokra ráhelyezni egy olyan szöveget, amely ne legyen túl költői, de kommersz, közhelyes sem, és mégis szóljon valamiről. Mindeközben azt kell érzékeltetni, hogy ez egy popzenei produkció.

- Ennyire közel áll hozzád a popzenei stílus, vagy azért választod a zenélésnek ezt a formáját, mert több emberhez jutnak el a gondolataid?
- Is-is. Sajnos manapság a popzenét, mint fogalmat Magyarországon nagyon rosszul fordítjuk. Popzene alatt az emberek kilencven százaléka azt érti, hogy értéktelen, másoktól lopott, külföldi előadókat és együtteseket majmoló, elektronikus, rádió kompatibilis, nézőbarát zene. Közhelyes, semmitmondó, „élj velem”, „szállj velem”, „szeretlek”, közhelyekkel telerakott szövegvilággal. A popzene nem ilyen. Ahogy a színházban is van iszonyatosan jó és rossz drámai Shakespeare előadás egyaránt, a popzenén belül is van értékelhetetlen, középszerű és van minőségi popzene.

- Erre külföldön rengeteg példát látunk, kishazánkban is vannak próbálkozások. Ezzel nagyon kevesen foglalkoznak, mert akkor inkább elmennek a rock vagy a jazzrock irányába. Nagyon kevesen próbálnak meg olyan popzenét írni, ami abszolút dallamos, hallgatható, mégsem kommersz, és közben van egy olyan szövege, ami igenis szól valakiről, valamiről, valakikhez és mond is valamit. Valamire tanít, gondolatot közvetít, véleményt alkot a világról, saját magáról, másokról, kapcsolatokról. Szerencsére volt egy ilyen zenekarom, az Emberek. Minőségi popzenét játszottunk.

Ami még fontos volt, hogy hiába van bennem sok rockzene, hiába szeretem ezt a műfajt, értelemszerűen azt az öngólt nem követem el, hogy az Emberek slágerei és a musical szerepek után megjelenek egy kőkemény rock lemezzel. Nem letaglózni szerettem volna az engem értő és szerető közönséget, hanem adni nekik. A Te és Én akusztikus hangzásvilága nagyon közelít az utolsó Emberek lemez stílusához. Én is ebben az akusztikus hangzásban hiszek, de azért ez egy jóval lendületesebb korong, mint amit tőlem eddig megszokhattak.

- Kikhez szól a lemez?
- Azért szerettem volna saját dalokat készíteni, mert szeretnék azokhoz is szólni, akik azt a könnyűzenei oldalamat kedvelték, amit az Emberek együttessel képviseltem és azokat is szeretném elérni, akik eddig csak musicalénekesnek vagy színésznek ismertek, és most az mondják, hogy ez egy jó popzene. Hosszú távú célom szélesíteni az értő hallgató és nézőközönség körét. De ez mindannyiunk alapvető vágya, abban az esetben, ha van mondanivalónk.

- Milyen szempont alapján válogattad össze a feldolgozásokat?
- Máté Péter Egyszer véget ér című szerzeménye azt gondolom kötelező volt, hogy rákerüljön az albumra, hiszen ezzel nyertem meg a Csináljuk a fesztivált című televíziós műsor második sorozatát. Én nagyon szeretem ezt a dalt. Azért került fel kétszer a korongra, mert Cséry Zoltán barátom nagyszerű zenei ötlettel rukkolt elő.

- Igazán érdekes világot pendített meg. Pontosan azt a világát a dalnak, amit az eredeti hangszerelés nem akar sugallni, hogy egyszer tényleg véget ér. Máté Péter felfogásában nagyon érdekes a dal, ezért is szeretem, hogy könnyedén, mosolyogva beszél erről. A fantázia verzió nem mosolyog. A Hazám, szintén Máté Pétertől személyes nagy kedvencem. Dés László Nagy utazás című dala közös választás volt a kiadóval. A Robbie Williams nótával pedig egy régi ígéretemet váltottam be Harsányi Levente barátomnak, aki a magyar szöveget írta.

- A látszat ellenére a Te dalaid sem mindig mosolyognak…
- Ez a zenében és a szövegben is benne van, nem véletlen választottam a Fehér és fekete címet. Nekem van egy koncepcióm, egy gondolatom, egy vizuális élményem arról, amit megírtam. Igen, a dalok főként fehérek, de sokszor feketék.

- Alapvetően optimista embernek tartod magad, mégis sok a pesszimizmus a dalaidban.
- Nagyon sok. De én azt gondolom, hogy egy optimista embernek feladata, hogy rávilágítson azokra a dolgokra, amik nem jók. Az elvakult, vak, becsukom a szemem, bedugom a fülem és csak megyek előre ember, lehet egy idézőjeles optimista, de nem az. Az optimizmus az maga a remény. Rávilágítok azokra a dolgokra, amik nem tetszenek és amiket elszomorítónak tartok, de ez nem jelenti azt, hogy egy pesszimista ember vagyok. Az optimizmus nem jelenti azt, hogy állandóan „happy” vagy. Ha nem lennék optimista, nem hinném azt, hogy a dalokkal valakinek felhívom valamire a figyelmét.

- Hogyan zajlottak a hangszerelési munkák?
- Cséry Zolival nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Volt olyan dal, amihez nekem volt elképzelésem, volt, amit abszolút Zoli készített. Előfordult, hogy neki volt egy jó ötlete és én csak hozzátettem egy kis változtatást. De mindig mindent megmutatott, teljes egyetértésben dolgoztunk. Komoly és csodálatos „munka” volt.

- Kik segítettek még a munkálatokban?
- Bata István basszusgitározik, Cséry Zoltán hangszerelt és billentyűs hangszereken játszik, Gajdacsi Gábor gitározik, Gyenes Béla szaxofonozik, Kertész Márton szintén gitározik, Markó Ádám dobol, Farsang Áron volt a hangmérnök, Sellyei Tamás masterelte az anyagot, Ditzmann Tamás a felvételekért felelt. A koncertre is ez a zenekar jön velem, egy billentyűssel - Molnár Leventével - kiegészülve. Vendégek is lesznek, de kilétük egyelőre maradjon titok.

- Több mint egy hónappal a lemezbemutató koncert előtt már tudni lehet, hogy teltházas a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Lesz folytatás?
- Másfél hónappal a nagykoncert előtt már elkelt az összes jegy a Művészetek Palotájában. Azt gondolom, lenne még pár ember, aki mostantól szeretne jegyet venni a koncertre, de erre már nem lenne lehetőségük. Ezért szerveztünk egy Ráadás Koncertet, a Thália Színházban, december 9-én. Ha ezt a második koncertet is teltházassá varázsolja a közönség, akkor azt gondolom, reális az a vágy, hogy egy vidéki koncertturnét is szervezzünk jövő tavaszra.

Olvasd el ezt is:  Kiderült! A nyár legforróbb éjszakája Miller Zoltán énekessel és négy hölggyel

- P. Adri -

[2008.11.19.]