Johnny Winter öregesen, de még mindig jól nyomja a boogie-t

Október 27-én Johnny Winter blues gitáros adott koncertet a Petőfi Csarnokban.

A helyszínen összegyűlt néhány száz blues rajongó biztos feltette a kérdést magában, mire is képes a nagypapa korban lévő albínó gitárhős. Az est főhőse előtt Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor melegítette be a jelenlévőket. Tradicionális blues és boogie számokat énekelt, valamint akusztikus gitáron kísérte magát, mint megtudtuk egy baleset miatt 1 ujjal kevesebb állt jelenleg rendelkezésére. Régi zenésztársa, a Palermo Boogie Gang szájharmonikása, Szabó Tamás segítette ezen az estén. A Mad Man Boogie azért bepörgette az embereket a 30 perces szett végére.

Kisebb átszerelés után, 9 óra tájban Simonyi András, volt washingtoni magyar nagykövet (Johnny nagy rajongója) konferálta be a zenekart, majd a zenészek nekikezdtek a programnak. Egy pár perces blues intró után betotyogott Winter apó és belecsaptak Freddie King klasszikusába, a Hideaway-be. Ezt követte a 2004-es I’m a Bluesman korongról a Sugar Coated Love, majd a She Likes The Boogie Real Low. Ezután a Miss Ann került terítékre, amit anno Little Richard írt, de Johnny már 2. lemezére is rögzítette.

Amikor elér a libabőr

Az első libabőr egy Ray Charles szerzeménynél érte el a hátamat, ez pedig a gyönyörű Blackjack volt. Az idős mester egy hatalmas gitárszólót nyomott el, emlékeztetve régi önmagára. A következő pörgős bluest (Tore Down) kivételesen Tony Beard dobos énekelte. A Lone Wolf után egy másik örökzöld csendült fel, Jimi Hendrix munkásságából.

A Red House persze hatalmas őrjöngést váltott ki a publikumból. Ezután azonnal a Johnny Guitar híres riffje hasított bele az éterbe, itt éreztem először, hogy az ültetős megoldás hiba volt a szervezők részéről. Meg kell hogy említsem az est folyamán kiválóan teljesítő régi harcostársat is, Scott Spray basszert. Nagyszerű alapot adott a veterán zenésznek.

A főműsort az It’s All Over Now című szerzemény zárta, ehhez a számhoz visszatért a színpadra a másik szólógitáros és szerzőtárs, Paul Nelson is, aki csak a bevezetőben kapott ezen kívül szerepet. A visszataps után a várva várt slide-technikát is megcsodálhattuk a Mojo Boogie, majd a záró Highway 61 Revisited során. Ez a Bob Dylan szerzemény kimaradhatatlan Winter programjából, az 1969-es Second Winter korong óta.

Sajnos Johnny Winter nagyon megöregedett, a csupán 75 perces műsor alatt csak néhányszor villantotta meg igazi tudását. Lehet, hogy az ujjak már nem járnak úgy, mint régen, de ezen a módon még mindig csak ő képes megszólaltatni a 6 húrost, és ezért köszönet a szervezőknek, hogy ismét élőben láthattunk, hallgathattunk egy legendát.

-Ferencz Laca-

[2008.10.29.]