Remekelt a szuper-basszusgitár-trió Budapesten - képekben

Stanley Clarke, Marcus Miller és Victor Wooten a Millenárison játszottak, zenetörténeti jelentőségű triójuk koncertkörútjának magyarországi állomásán.
 

A három basszusgitár guru egymást inspirálva játszottak úgy, hogy a koncert szóló részeiben úgy hallgatták az éppen játszó társukat, akár a közönség. Ugyanúgy tapsoltak és élvezték a másikuk játékát, mint bármelyikünk a nézőtéren. Ezzel valami egészen különleges hangulatot hozva az amúgy is fergeteges és varázslatosan izgalmas vállalkozásukhoz. 

A maestro

Stanley úgy mutatta be Victort, amikor a szólója következett, hogy következik a maestro, a nagy, nagy Victor Wooten. Ebben benne volt a feltétlen egymás iránti tisztelet, melyet mindannyiuk részéről világosan érezni lehetett, és valóban Victor a maestro, aki a hangszer leginnovatívabb képviselője, a ritmizálás fenegyereke, aki mesteri szintre emelte a basszusgitár technikáját, új felfogásával addig nem létező hangzásvilágot és virtuozitást hozva a hangszer történetébe.

Marcus Miller aki szintén letette a névjegyét zeneirodalomba az elévülhetetlen érdemeket szerzettek közé, aki Miles Davis mellett és vele közösen alkotva, a Tutu szerzőjeként olyat hozott létre, mely mérföldkőnek számít, és ma már klasszikusként tekinthetünk rá.

Stanley Clarke pedig a Return To Forever oszlopos tagjaként, a fúziós jazz nagyágyúja és a számos, szinte sorolhatatlan mennyiségű vállalkozása révén olyan stílusteremtő hangvételt hozott a modern jazz környezetébe, mellyel szintén hatást gyakorolt a felnövekvő generációkra, és gránitkemény értékként jegyezzük tevékenységének eredményeit.

Ők azok tehát, akik együtt játszottak tegnap. A koncert frenetikus hangvételét nehéz ecsetelni, de elég talán hozzá, hogy az őrjöngés, mellyel a közönség vette a lapot, fülsiketítő hangerővel tette próbára az ember dobhártyáját. A hangvétel inkább a jazz-funk és a jazzrock között határozható meg, bár a klasszikus jazz-hez közelálló darabkák is felfedezhetőek voltak a programban. Azonban a fő vonal a kemény, csattogós, feszesen ritmizált, nagyon virtuóz és természetesen ritmusorientált zene volt.

A szólóbasszusgitár

Most tanúi lehettünk a basszusgitár olyan szólóhangszerré avanzsálásának, mely már túl mutat a résztvevők eddigi tevékenységén is, ahol már rég megtapasztaltuk a hangszer fantasztikus lehetőségeit. Itt pedig olyan szintre emelkedett, mely már nemcsak önmagában áll egy zenei hangzás élén, hanem egymással egy szinten, egymást kísérve, és többszörös szólóhangszerként szerepelt. A fenegyerekek kitettek magukért és együtt ismét olyat tettek le az asztalra, melyet ezután már nem tudnak mások megtenni, mert ez volt az első és így a mintaadó.  

Ami ezután jön, az lehet szintén zseniális vagy nagyszerű, de akkor is csak második lehet, mert az első ilyen ez volt. Szóval híven magukhoz, miután már mindegyiküknek megvolt a saját zenei mérföldkövük, most együtt is szépen letettek egyet, mely ismét elévülhetetlen érdemeket hoz nekik. Ugyanúgy, ahogy nem léphetünk be kétszer ugyanabba a folyóba, ezt is csak egyszer lehetett megcsinálni. Ők voltak azok, akik ezt meg is tehették úgy, hogy Ők váljanak a megalkotójává. 

Nézd meg a koncerten készült képeinket!

A túlvezérelt hangosítás ellenére is élmény volt

A hangosítás azonban nem volt tökéletes. A túlvezérelt és a legbrutálisabb rock-koncertek hangerejét idéző, helyenként a dallamot a felismerhetetlenségig torzító szétkevert beállítás sok esetben kivett a koncertből. Sajnos! Persze mindez mégsem tudta annyira erodálni az élményt, hogy rossz érzéssel kellet volna távozni.

Sokkal jobb is lehetett volna egy precíz mérnöki munkával, ami ezúttal elmaradt: eltekintve az 1-2 lírikus és finom résztől, minden ami hangosan szólt úgy torzított, hogy ha nem erről a koncertről van szó, akkor porba döngöli az egészet. Ezt maga az esemény mentette meg. Elképzelhető, hogy a terem végében enyhébben jött ez le, de nem valószínű, mert elöl is nem egyszerűen hangos, hanem túlvezérelten torz volt a hangzás.

Ők hárman viszont kitettek magukért és mindannyian a tudásuk legjavát hozták, egy új zenei környezetbe helyezve a hangszerüket. Végső konklúzióként kijelenhetjük, hogy a koncert történelmi jelentőségű volt, egy új utat nyitva ezzel akár a fiatalok előtt. Olyat, mely akár új formációk és így új zenei értékek létrejöttéhez vezethetnek. Mi szerencsések, akik ott lehettünk, elsőként hallhattuk a basszusgitár fejlődésének ezt a hatalmas lépését, mely odacsapta a talpát rendesen.

-endre-

[2008.10.28.]