A baboskendős Beatrice megmutatta a Petőfi Csarnokban... - képekben

…hogyan is kell egy 30. életévébe lépett punk-rock csapatnak muzsikálni. 2008. október 18-án – annak ellenére, hogy a város másik végében az Edda nyomta a talpalávalót -, egy gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolásig megtelt PeCsa-ban.

„Vagy félezernyi dalt megírtam, s e szót: magyar, még le nem írtam...” - hallhattuk Nagy Feró hangján a Psalmus Hungaricus feldolgozását. Dsida Jenő versének megzenésített változta, mely Kodályt is megihlette, méltó nyitánynak bizonyult.

Vagy félezer dal és 30 év – nagyjából ennyi a Beatrice leltára. Ott, a rock emblematikus kegyhelyén, a PeCsa falai között, azon az estén lélekben egy kicsit mindenki újra élte fiatalságát. Klubok, Ifjúsági Park, baboskendő, biztosítótű, szimatszatyor… Az ifjabb titánoknak, együtt danolva az „érettebbekkel”, viszont maradt a rácsodálkozás; ezek a még épphogy nem szépkorú rockerek, vajon mitől borultak ennyire tűzbe, odafent a sokat megélt deszkákon?

Pedig a mögöttük hagyott 30 év nem vörös bársonyszőnyegen, gumikeréken gördülő aranyhintón száguldozott a Rock Kánaánja felé. A kezdet mindenki előtt ismert: a soha nem volt csirkedarálás, letiltások, a beígért, de fel nem vett nagylemez, mondvacsinált botrány, botrány és botrány…; ma ezt intelligensen diszkriminációnak mondanánk…

A cikk a galéria után folytatódik.

Feró, a régi-új gitáros Vedres Joe, Laczik Fecó bass-es, Magasházi Viktor szólógitáros, Hirlemann Berci billentyűs-dobos, Nagy Hunor Attila dobos jelenlegi felállású formációja az első órában, érdekes módon legtöbbet a ’80-as évek nótáiból szemezget. Túl késő már; A 2000. év felé; (mostmár után); Ez csak rock and roll… - erre aztán első vendégként befut Zsoldos Tamás.

Kissé hangulatleültető pár perces basszusszólója után mintegy kontrasztként felhangzik a vezényszó, hogy Lugossy László veterán szólógitárossal megerősödve, nekiveselkedjenek Jerikó falainak. Erre már a zsűri is beindul. Érkezik az ex-cukrász dobos-zseni, Pálmai Zoli, a szerény de annál invenciózusabb basszgitáros, Zselenc „Zsöci” László, és jön a pörgés ezerrel. No meg a két Simon, mint valami újkori jeltolmács. Persze, hogy Nagyvárosi farkas – hisz’ mára kultusz lett belőle… A duetthez, a zorallos Szasza is előkerül valahonnan. Majd az örökzöld rock-himnusz, Chuck Berry Johhny B.Good-ja borzolja a kedélyeket. Dúl a rock-internacionalizmus.

Hol vannak már a régi ellenségeskedések? A valamikor eddás Zsöci akusztikus gitárral, közönség kórus aláfestéssel idézi meg élete egyik nagy dobását, az Álmodtam egy világot-tal. Elgondolkodom. Hogyan lehet, hogy ma is, minden sora aktuális? Egy dallamos induló vagy másfél évtized előttről -, Piros-fehér-zöld. Ránk fér.

Feró a Nemzet Csótányához méltón, elemében van. A szétdarabolt Kommunista blokk után, a barátkozós koncepciót tovább gondolva, felhangzik a testvérzenekar Bikini nótája - Mielőtt elmegyek. Erről még szó sincs, hátra vannak a nagyágyúk. A fináléra be is vetik őket. Régi jó szokás szerint mindenki a színpadon zsúfolódik, aki él és mozog. Pancsoló kislány, 8 óra munka, majd búcsúzóul Boldog szép napok. Maradhat ezek után még valami ráadásnak? Aligha. Feró a ricsések örömujjongásának közepette visszaperdül a pódiumra, hogy egy a capella egyveleggel, a közönség énekétől kísérve, az ős-Beatrice korszak nagy nótáiból dobjon a publikum közé egy csokorra valót. 2 és fél óra meglepő és mulatságos befejezése. Nagy Feróhoz méltó.

-Hegedűs István-

[2008.10.22.]