Szűcs Gabriella énekesnő: "Nem haragban váltunk el"

A művésznő az az igényes zenét és éneket képviselő énekesnő, aki tizennégy évig a Cotton Club Singers együttes alapítójaként nemcsak a zenét szeretők körében, hanem a szakmában is elismertséget vívott ki magának.

Az együttesből történő kiválása, még ismertebbé tette önálló művészi pályáján, hiszen egy más zenei stílust, teljesen új zenei világot prezentál most közönségének. A rendkívül pörgős és dinamikus énekesnő a könnyűzene minden műfajában a maximumot hozza és produkálja a színpadon. A klasszikus jazz, a blues, a disco, valamint a rockzene minden területén fellépéseivel, előadásaival bombasztikusan jó hangulatot varázsol rajongói és közönsége körében. Egyedi orgánumával, pasi szíveket megdobogtató megjelenésével, valamint nagyfokú szakmai profizmusával a hazai zenei élet egyéniségévé vált. Gabival az életéről és zenei pályájáról készült művészportrénkat olvashatják, kedves olvasóink.

- Köztudott, hogy már gyermekkorodban is a zene bűvöletében éltél. A családodban van, vagy volt valaki, akitől örökölted a zenéhez-énekhez való kötődésed?
- Igen, azt hiszem, édesanyámtól örököltem a zene szeretetét. Ő, és az egész kiterjedt családja mind nagyon muzikális, napjainkig zenekedvelők. Gyerekkoromban, ha összegyűlt az óriási család volt, hogy tíz-tizenöt unokatestvérem is egyszerre, mindig énekeltünk. Teljesen természetes volt, hogy több szólamban énekeltünk, anélkül, hogy még tudtuk volna mi is az a műfaj, amit művelünk. Alá - fölé terceltünk, nagyon hamar megéreztem milyen jó a közös éneklés. A zene is mindig szólt otthon, szerencsére a szüleimnek nagyon jó ízlésük volt.Ella Fitzgerald és Edith Piaf voltak az első női előadók, akiket hallgattam és nagyon meg kedveltem.

- Tini lányként a színházvilága is vonzott. Miért választottad mégis a zenét, az éneklést?
-  Akkor még csak éreztem, de azt mindennél erősebben, hogy színpadon szeretnék lenni. Nem fogalmaztam meg magamnak miért, de soha, semmi más nem érdekelt. Az éneklést azért kezdtem el, mert halálosan komolyan gondoltam, hogy egy jó színésznőnek mindent kell tudnia, énekelni, táncolni. Játszottam több színdarabban, sikeres voltam, de a színművészetire ennek ellenére nem jutottam be. Viszont mindig óriási sikerem volt, ha énekeltem, akár vizsgakoncerten, akár felvételin, vagy bárhol, ahol felléptem. Hallottam, hogy az én hangom másképp szól, mint a többi színinövendéknek. És akkor a véletlen úgy hozta, hogy megismertem a legendás Sík Olga énektanárnőt, aki ellentmondást nem tűrően hívott magához tanulni. Ez a fordulat teljesen megváltoztatta az életemet. Megtanultam tőle, hogyan lehet egy egész életet elénekelni egy dalban, anélkül, hogy szerepet játszanék. Felszabadító élmény volt, azóta is ezt igyekszem tenni, minden fellépésen.

- Alapítója voltál a nagysikerű Cotton Club Singersnek, mely meghatározó szerepet töltött be pályád során. Kinek volt az ötlete a rendkívül igényes formáció megalakítása?
- Mint a legjobb dolgok általában, ez is a véletlen műve volt. Sík Olgánál találkoztam a többi alapító taggal, Zsédenyi Adriennel, László Boldizsárral, Kovács „Kovax” Péterrel. Annyira „egyívásúak” voltunk, hasonló ízléssel, érzékenységgel, humorral, színházi múlttal. Vizsgakoncertre tanultunk meg pár dalt közösen, négy szólamban. Mindenki szólistának indult, de olyan óriási sikerünk volt, és olyan nagy élmény volt közösen énekelni, hogy elhatároztuk, megpróbálunk ebben a felállásban tovább működni. A dolog bevált, mindenki saját maga maradhatott úgyis, hogy egy csapat tagja volt, és mégsem csak önmagáért felelt. Főleg, amikor csatlakozott Fehér Gábor, aki végül a legsikeresebb időszak basszistája volt. A négy ember egyénisége közösen adott ki egy kerek egészet, szerintem ez volt a Cotton Club Singers sikerének a titka. Ezt érezték a nézők és azt az örömöt, amit ez nekünk okozott. Általában is úgy gondolom, hogy az „ad örömöt” a nézőnek, akiről süt, hogy ő is élvezi, ő is örömét leli benne.

Az interjú a következő oldalon folytatódik...

[2011.01.23.]