Meddig fog még felállni??? - interjú a Sziámi tagjaival

A Sziámi tradical új lemezének megjelenése kapcsán beszélgettünk Müller Péterrel, Gasner Jánossal, Havas Miklóssal és Horváth Bálinttal. Egy kicsit hosszú lett, de ha az ember a világ legfontosabb kérdéseit érinti akkor ahhoz idő kell.

A zenekar és a generációs problémák  

- Mióta dolgoztok együtt Péterrel? 
GJ: Gyakorlatilag 20 éves folyamat ez, 85-től dolgozom én a Péterrel, a többiek különböző elfoglaltságaik miatt csak később tudtak kapcsolódni a projecthez. (Születési problémák - meg kellet születnünk, de behoztuk - veti közbe HM.) Mi most nem kísérőzenekar vagyunk, hanem inkább egy társaság, tehát nem Péter, mint egy featuring énekes és mögötte a névtelen nullák, hanem ugyanúgy részt veszünk a dolgokban. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy bizonyos verssorok megváltoznak egy-két javaslatunk vagy megjegyzésünk hatására.

- Hogyan készülnek a dalaitok?
GJ: Vegyes. A legutóbbi lemezen úgy történt, hogy volt a Trafó béli Songwriters klub, aminek az alapkoncepciója az volt, hogy minden héten egy-egy új számmal jelentkezünk és a meghívottak meg hoznak magukkal néhány újdonságot. A vendégek mindig cserélődtek, a lehető legfurcsább alakok, tehát Sickratmantől kezdve a Quimbys srácokig voltak ott. Mi meg kénytelenek voltak a saját magunk által felállított feszes tempóban hetente új számot készíteni. Úgy alakult, hogy többnyire a Péternek volt vers elképzelése, kellett hozzá egy ócskább behangolatlan gitár, egy két üveg bor, és akkor felállítottuk a szám groovját, hangulatát, és attól kezdve a teljes társaság teljes erővel belevetett magát a designba, a hangulatba.

- Mennyi szerepet kaptak itt a fiatalok? Van egy generációs különbség. 
MP: Egy? Van száz is.
HM: Abszolút mértékben bele tudtunk kapcsolódni, ugyanis az a furcsa helyzet állt elő, hogy ezek a generációs különbségek eltűntek a próbateremben, onnantól kezdve, hogy együtt zenélünk, ez nem számít szerintem, sőt. Néha olyan érzésünk van, hogy mi vagyunk az öregebbek.
GJ: Pedig tűvé tettük a próbatermet, de valahogy nem találtunk, generációs különbséget.
MP: Egyszer fölvettem valamit a próbateremben, és kérdezem, hogy ez egy generációs különbség-e, de nem – egy üveg vörösbor volt.
HB: Ez egy folyamat, nem olyan, hogy az ember nem tud belekapni, szinte kötelező, hogy az ember, ha belekerül valamibe, akkor próbál hozzáadni.  Az Úr is leküldte az édes gyermekét, hogy váltsd meg a világot, de azt is meg kellett tenni. Ahhoz is akkora kreatív ötlet kellett...

- Mennyire tudjátok átélni a 80-as évek elejét? 
HM: Azért akkor már éltünk, át tudjuk érezni, hisz valamennyire belecsöppentünk a rendszerváltásba. A zene, az meg kortalan, tökmindegy hogy mikor készült. Ha valami jó és szól dolgokról, akkor azt bárki megérti. Ilyen szempontból nincs jelentősége hány évesek vagyunk. Értelmes emberek vagyunk, ismerjük a történelmet, tehát még a szövegeket is át tudjuk érezni. A 90-es évek elejére azért még egy kicsit átnyúlt ez a szellemiség. Amikor én 16-17 éves voltam, akkor még jártam az FMK-ba, és akkor még volt valami. Persze ez már egy kicsit más volt, de eben az értelemben nincs az a nagy generációs különbség, mint egy mai 16-17 évesnél. 
HB: Meg hát az ember nem csukott szemmel és füllel járja a világot...
GJ: Nem baj. Aztán az a 17 éves eldurrant egy jointot az utcán, megfogják elviszik és meg fogja tudni milyen is volt a 80-as években.

[2006.03.15.]