A Kossuth-díjas színésznőnek, és párjának, Angyal Andrásnak kellett távoznia a műsor ötödik részében. Igaz, a zsűri a pontok alapján még a második helyre rangsorolta őket, de közönség szavazata szent, és döntő befolyással bír. »
A Szombat Esti Láz harmadik szériájának negyedik adásában dupláztak a párok. A versenyben maradt öt párnak már két tánc, a rumba és a quickstep lépéseit kellett bemutatni. A Csányi–Práger párosnak úgy tűnik kevés volt a két táncra az egy hét, nekik kellett búcsúzniuk. »