2025. november 13. | csütörtök | Szilvia nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolatok
Serbán Attila

Serbán Attila

Serbán Attila Kárpátalján, Beregszászon született. Tanulmányait Ungváron fejezte be ahol táncpedagógus-koreográfus diplomát szerzett.
Színházi pályáját 1997-ben a Debreceni Csokonai Színházban kezdte, ahol táncosként dolgozott, de ebben az évben kapta első énekes szerepét is, Hud-ot játszotta a Hairban. Ez el is döntötte későbbi sorsát, hiszen a következő évben már Fanatikus Simonként láthatta a közönség a Jézus Krisztus Szupersztárban.

Következő szerepe már Budapestre hozta. A Piccolo Színház társulatának Rent című előadásában Angel szerepét játszotta. Ezt követően számos sikeres darabban játszhatott: West Side Story, La Mancha lovagja, Sztárcsinálók. Közben folyamatosan járt külföldi meghallgatásokra, így kapta meg a Theater an der Wien  „Elisabeth” előadásában Rudolf trónörökös szerepét. Itt olyan elismert és tehetséges magyar kollégákkal dolgozott együtt, mint Malek Andrea és Tihanyi Ákos.  

Még a bécsi szerződés alatt megkapta a Madách Színház „Volt egyszer egy csapat” című előadásában az egyik főszerepet, és ezzel egy időben, Norvégiában is bemutatkozhatott a Sakk című musical főszereplőjeként. Majd ezt sorra követték a jobbnál jobb szerepek. Az anyaszínházának számító Madách Színházban jelenleg is több futó előadásban játszik: Macskák, Producerek és nem utolsósorban főszereplője a nemrégiben felújított „József és a színes szélesvásznú álomkabát”-nak, aminek CD kiadványán is őt hallhatja a közönség.

Tehetségét egyre inkább elismerik, amit az is jelez, hogy a MÜPÁ-ban megrendezett Bernstein: Mise előadásának és az Andrew Lloyd Webber 60. születésnapja alkalmával megrendezett gálának is szólistája volt.

2009 március 20-án Premier – Musical Tour címmel került a boltokba Serbán Attila albuma, amely egy képzeletbeli utazásra invitálja a musicalek világába a hallgatókat.

Olyan sikerdarabokból hallhatjuk a legismertebb slágereket, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a West Side Story, a Sakk vagy a Sound of Music.

Eddigi szerepei:

Rock Színház (német nyelvterületen) Evita - táncos

Budapesti Kamaraszínház A Pókasszony csókja - táncos

Magyar Állami Operaház Pomádé király új ruhája – táncos
Carmen – táncos
Az öt utolsó szín – táncos
Don Giovanni – táncos
Sevilla-i borbély – táncos

Mörbisch-i Operafesztivál Othello – táncos

Piccolo Színház Rent – Angel
Utazás – Péter
Musical A-tól W-ig

Ferencvárosi Nyári Játékok West Side Story – Chino

Diósgyőri Nyári Játékok La Mancha lovagja – Padre

Musical Színház Jézus Krisztus Szupersztár – Simon
Best of Broadway
Jekyll & Hyde – Mike

Békéscsabai Jókai Színház Sztárcsinálók – Néró

Nyári Agria Játékok Eger Sztárcsinálók - Néró

Tropicarium Színház Musical Show a Cápák
Birodalmában – koreográfus, énekes
Atlantis – James Heller

Theater An Der Wien Elisabeth – magyar nemes, Rudolf

Bergeni Nemzetközi Operafesztivál 2005. Sakk – Frederick-amerikai sakkozó
(oratórikus előadás)

Madách Színház Volt egyszer egy csapat- Thomas Malloy

Madách Színház Producerek- Brian / Rohamosztagos
 

 

[2006.04.22.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Ilyen volt a Kowalsky és a Vega tízedik jubileumi Budapest Parkos koncertje 
Szeptember...

„That was f***ing great!!!” – méregtelenítés a ONE OK ROCK budapesti DETOX koncertjén
Besz...

Klasszikus thrash, hard rock és nu metal borította lángba az Arénát - Disturbed / Megadeth koncerten jártunk 
Dallamos death és folk metal este a Barba Negraban - Arch Enemy koncerten jártunk
Dívák estje  - a Nő ünnepe a MüPában
Egyszer ezt is látni kell! - Katy Perry koncertbeszámoló
Visszatért hozzánk a holland gitárhős - Julian Sas koncerten jártunk
beszámolók még