Love Will Bring You Home - Kiefer Sutherland Budapesten
Kiefer Sutherland ismét kilép a filmvászonról, nyakába veszi a gitárját és visszatér az öreg kontinensre nagy sikerű élő műsorával. Country dalai, lebilincselő előadásmódja, a számok közötti anekdotái miatt koncertjei egyszerre meghittek és nagyívűek, az élmény még sokáig a közönséggel marad. Most pedig mi is átélhetjük, milyen egy este Sutherlandet hallgatva április 28-án, az A38 Hajón.
A most bejelentett Love Will Bring You Home Tour Kiefer Sutherland első európai és egyesült királyságbeli turnéja 2024 óta – az elmúlt időszakban ugyanis forgatásokkal volt tele a naptárja. Most azonban az elismert színész és zenész bejelentette legújabb turnéját, amely számos olyan várost is érint, ahol korábban még nem lépett fel. 33 másik város mellett pedig Budapest is felkerült a turnéállomások közé.
A koncertkörút egyben Sutherland negyedik stúdióalbumának, a Grey-nek a megjelenését is ünnepli, amely várhatóan idén tavasszal érkezik. Bár a pontos megjelenési dátum még nem ismert, a rajongók az új dalok mellett a teljes életmű kedvenceire is számíthatnak.
Sutherland eddig egyetlenegyszer lépett fel Magyarországon, 2023-ban Szolnokon, úgyhogy itt az ideje, hogy ismét felidézzük dalait. Koncertjei bensőségesek, hitelesek, mélyek és őszinték, ugyanakkor szórakoztatóak, így a koncertlátogatók egy erőteljes zenével és történetmeséléssel teli estére számíthatnak. A zenélés mellett pedig előkerülnek Sutherland történetei is rendkívüli életéről és pályafutásáról, valamint azokról az élményekről, amelyek dalai történeteit inspirálják. Előadásai az intimebb akusztikus pillanatokat lendületes zenekari hangszereléssel ötvözik, dinamikus és magával ragadó atmoszférát teremtve, amely még sokáig hat a közönségre az utolsó hang után is. A Love Will Bring You Home Tour ugyanazt az érzelmi kötődést, zenei profizmust és történetmesélést ígéri, amely világszerte elkötelezett rajongótábort szerzett Sutherlandnek.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.